Korunk általános időtöltése az internetes „kocsmafilozofálás”. A közösségi média mindannyiunk számára lehetővé teszi, hogy megnyilvánuljunk bármilyen témában, legyen szó politikáról, tudományokról, művészetről, sörről, ételekről, lényegében az élet valamennyi területéről. A „mindenhez is” értő emberek korát éljük. Csak kevesen állnak ellen annak a kisértésnek, hogy „abszolút igazságuk” birtokában önkéntes és sokszor felettébb lelkes vagy akár túlzottan vehemens tájékoztatásba, térítésbe, vitába, odamondogatásba ne kezdjenek. A kocsmafilozofálás persze nem újkeletű szokás, hiszen a régi időkben is szerették az emberek megvitatni a tudásuk, élettapasztalataik alapján a különféle témákat, egymásnak ütköztetve a sajátjukat mások véleményével. És persze e mögött leginkább a meggyőzés vágya rejlett, az a cél, hogy győztesként kerüljenek ki az embertársaikkal vívott verbális „csatából”. Ám a kocsmafilozofálás mára megváltozott és napjainkban a sokszor akár „árokszélinek” is hívható filozofálás szinte teljesen lerázta a korábbi jótékony korlátait. Posztolhatunk, kommentelhetünk akár minimális információ birtokában, az összefüggéseket nem ismerve is, és ezzel a részlettudással akár nagyobb tömegekre hathatunk. Egy-egy sommásan megfogalmazott vélemény ugyanolyan súlyúnak is tűnhet, mint az adott téma szakértőjének tudása. Sőt tehetjük mindezt úgy is, hogy akár a névtelenség, arctalanság rejtő homályában maradunk, amely még „bátrabbá”, vadabbá, érzéketlenebbé tehet minket. Így jutunk el ahhoz, hogy a kocsmafilozofálásunk már nem is kocsmafilozofálás többé, hiszen se kocsma nincs a környéken, se hús-vér embertársunk, akivel valóban beszélgetnénk.
Mindezek miatt ezennel meghirdetjük a „Térjen vissza a kocsmafilozofálás a kocsmába!” mozgalmat. Egy sörözőben a virtuális térrel szemben látjuk a másik azonnali reakcióját, akár amikor nevet vagy összeráncolja a szemöldökét. A kocsmában nem „győzedelmeskedhetünk” pusztán azzal, ha minél harsányabban, durvábban fejtjük ki a véleményünket. Nem mondhatjuk pl. hogy „ennyi”, ezzel a másik további véleményét teljesen negligálva. A kocsmában „rákényszerülünk” arra, hogy másokat türelmesen vagy talán kicsit türelmetlenebbül, de meghallgassuk. A kocsmában nem vetjük a véleményünket végleges formába, nem készül róla jegyzőkönyv vagy felvétel, így van lehetőségünk annak szabad átformálására. Ha butaságot, pontatlanságot is mondunk, nem kell csak azért is ragaszkodnunk hozzá, félve attól, hogy már visszakereshető nyoma maradt. A pillanatnyi helytelenségünket a másokkal való kommunikáció révén akár helyessé, az ismerethiányunkat akár tudássá is formálhatjuk, persze csak ha nyitottak vagyunk és hajlandóak vagyunk gondolkodni. Mert a kocsmai filozofálás célja nem a győzelem. Itt a lényeg az együtt gondolkodás és nem az önigazolás vagy az indulatlevezetés. Keressük hát együtt az igazságot embertársainkkal a sörözői asztaloknál ülve. Kortyolgassuk együtt jó cseh söreinket miközben „megváltjuk a világot” és ne a vélt/valós igazságunk idegenekkel szembeni védelmével töltsük értékes időnket az interneten!
