Isten veled 2020, várunk téged 2021!

Itt a karácsony, és alig egy hét múlva már temetjük is az idei esztendőt. Immáron ideje lesz elbeszélgetnünk ezzel a fránya évvel és köszönteni helyette az újat! Nos 2020, legyünk őszinték, ennél azért jobbat, sokkal jobbat vártunk tőled. A januári és februári hónapod a távoli országokból érkező fenyegető hírek ellenére is még biztató volt. Sörözőinkben a kedves vendégeink békésen ebédeltek, vacsoráztak, önfeledten sörözgettek, senki sem gondolta vészesen komolyan, hogy alig pár hét alatt ez a nyugodt hangulat gyökeresen megváltozik. De te fránya évecske, a márciusodat már alaposan elrontottad nekünk. Ahelyett, hogy az emberek a finom cseh söreink kortyolgatásának adták volna át magukat, maszkokra vadásztak, felvásárolták a boltok készleteit, sokszor még azt is megvéve, amit eladdig soha az életükben. Március közepétől pedig több, mint két hónapon át szigorú nyitvatartási korlátozást kellett átélnünk, mely nem csupán a sörözni vágyókat fosztották meg az élvezetüktől, de még a kollegáink megélhetését is komolyan veszélyeztette. Nem győztünk vészmegoldásokat, alternatív szolgáltatásokat kitalálni, melyek nagy részét szerencsére a korábbi kedves vendégeink jelentős része igénybe vette. Sör és étel elvitelre, kibővített, akciós sörválogatások kiszállítása...április és május hónapodban bebizonyítottad nekünk, hogy egy vendéglátós mennyire is rugalmas tud lenni, főleg ha muszáj.


Ej 2020, ez a pár rossz hónap miért nem volt neked elég? Május végén és júniusban még elhitetted velünk, hogy a nehezén túl vagyunk, pedig ekkor még nem is sejtettük mi is vár még idén ránk...Júliusban egy jövendőbeli szálloda és iroda építése kedvéért fel kellett számolnunk a közkedvelt Jaromír Mini Gardenünket, ezzel a főváros egyik (sajnos nem túl nagy számú) népszerű szabadtéri sörözőjének rövid, de szép története is véget ért. És alig, hogy valamiképp megemésztettük ezt a csapást, az élet már újból egyre inkább csak a koronavírusról szólt. Második hullám, lehetne ez akár egy bűn rossz C kategóriás akciófilm második részének címe is, és valljuk be őszintén erre már pont nem volt senkinek szüksége. Míg a szeptembered és októbered még csak-csak emlékeztetett egy békebeli év kellemes őszi hónapjára, s így a felújított Sörpincénk újranyitásának is nagy örömmel fogtunk hozzá, de amit a novemberrel műveltél, a vendéglátóhelyeink újbóli korlátozásával, az azért már túlment minden határon. De immáron legalább rutinosabban fogtunk hozzá újból a tavasszal már begyakorolt extra szolgáltatásainkhoz, sőt újakat is kitaláltunk. Vendégeink, vevőink kiknek örök hálával tartozunk most is segítettek – segítenek minket, így 2020, van egy szomorú hírünk a számodra! Neked hamarosan annyi, és mi még mindig optimistán várjuk utódodat, 2021-et. Reméljük, sőt hisszük, hogy ő majd lepipál téged. Azért részünkről nincs harag, így most a karácsonyi megbocsátás szellemében kívánunk neked és minden kedves vendégünknek békés, boldog karácsonyi ünnepeket és sikerekben, egészségben gazdag új évet!

Partyhordót karácsonyra!

Szinte minden sörrajongó (tisztelet a kivételeknek) úgy véli: a csapolt sör finomabb, mint az üveges/dobozos. Emellett újfent a sörösök többsége szereti, vagy csak szeretné a csapolást saját maga végezni. Eme vágyak kombinált kielégítésére szolgál a saját sörcsapoló berendezés és hozzá a nehéz hordó, de ez valljuk be őszintén mind anyagi, mind praktikusság szempontjából csak keveseknek éri meg. Immáron ezelőtt 48 évvel, 1972-ben ezért is bizonyult világszerte nagy népszerűségre szert tevő innovációnak az amerikai HUBER csomagolóanyaggyártó cég újítása, az öt literes partyhordó. Persze azóta már több más cég is foglalkozik partyhordók gyártásával és fejlesztésével, de a HUBER világvezető maradt. Az 1998-ban általuk kifejlesztett beépített csappal könnyen világvezető partyhordó gyártóvá váltak. De mitől is vált ennyire népszerűvé a partyhordó, lássuk a mellette szóló érveket:


A csapot könnyű kezelni és csepegésmentes.
A sör az utolsó csepp kinyeréséig friss marad.
Az öt literes méret minden szempontból ideális (súly, marketing, stb.)
A hordó kiváló reklámhordozó, így jellemzően már a külseje alapján is szép ajándék.
A hordót könnyű újrafeldolgozni, így egy picivel barátságosabbak lehetünk a környezethez.
A hordó higiénikus és gazdaságos.
A partyhordóban is mindenféle sört lehet fellelni.


Mindezen pozitívumok a legtöbb esetben felülmúlják az esetleges ellenérveket, ezért nem csoda, hogy az ötliteres partyhordó, főleg a mai COVID-os világban egyre népszerűbb. Mindezért ajánljuk vásárlóink figyelmébe a hidegen komlózott Bakalář és Pražačka party hordóinkat a karácsonyi ünnepekre is!

Cseh karácsonyi készülődés Covid idején

Egy héttel ezelőtt még az alagút végén pislákoló fényről írtunk, ám azóta sajnos kiderült: nem láttunk mást, csak a szembejövő tehervonat fényszóróját. (Bocs Metallica, hogy egy picit tolvajoltunk a No leaf clever című számotok refrénjének szövegéből, de ez a passzus igazán ide illett. 😊) A múlt heti optimizmusunk óta ugyanis a magyar miniszterelnök még legalább egy hónapig, egész pontosan 2021. január 11-ig tartó védelmi intézkedés fenntartást rendelt el, azaz idén a karácsonyi ünnepeket, és az új év kezdetét csak nagy szigor alatt élhetjük meg. Mint valamennyi vendéglátóhely, így a Jaromírok is folytatják zárvatartásukat, ezért még az eddigieknél is fontosabb, hogy vendégeink éljenek a kiszállítási és elviteles szolgáltatásainkkal, mert csak ezek révén tudunk fennmaradni ebben a cudar környezetben. Köszönjük, hogy már eddig is oly sokan vásároltak nálunk étkeket és finom söröket!

Rakovníki karifa, a Bakalář sör hazájából

De most írjunk egy kicsit másról, és nézzünk ki Csehországba, ahol az idei év karácsonyi készülődése ugyancsak a korlátozások mentén zajlik. A vendéglátóhelyek jelenleg este csak este nyolcig és fél házzal, de legalább nyitva tarthatnak, ám az igencsak népszerű karácsonyi vásárokban idén nem szürcsölgethetik a forralt borainkat, puncsainkat vagy más alkoholos italaikat. A vásárok ugyanis igen korlátozottak és a közterületi alkoholfogyasztás tilos.


A városok főterén ugyanakkor idén a szokásoknak megfelelően felállították és szépen feldíszítették a karácsonyfákat, a Betlehemeket, de idén hiányzik a köztéri éneklés, zenélés. Az ünnepekre készülődés azonban a cseh családoknál töretlenül zajlik, készülődnek az évi rendes pontyvacsorára és rántott szelet készítésre, a karácsonyi sütik, köztük a klasszikus kalács (vánočka) megsütésére. Készülhetnek a mikulás fonatok, a szárított gyümölcs alapú asztali díszek és minden más ünnepi finomság. És legyen bár ez az év vége egy picit szomorkásabb, korlátozottabb, de a cseh család asztaláról nem hiányozik majd a finom sör sem, amely nem csak a hétköznapok „alap felszerelése”. Karácsonykor a sörfőzdék speciális ünnepi sört is lefőznek, ezzel is emelve a szent ünnep hangulatát. Mi Jaromírosok addig is kívánunk mindenkinek kellemes karácsonyi készülődést erre az idei, remélhetően csak egy alkalmas „rendkívüli” karácsonyra!

Hírek Csehországból és a házunk tájékáról!

Talán már pislákol valami fényecske az immáron igen hosszúra nyúlt alagút végén. Legalábbis erre lehet következtetni abból, ami Csehországban is történt a mai nap folyamán. December 3-án, azaz a mai napon a cseh vendéglátóhelyek, ugyan meghatározott feltételekkel, de újranyílhattak. A teljes kapacitás felét nem haladhatja meg a vendégszám, asztalonként csak négy vendég ülhet, és fogyasztás csak asztalnál történhet, állva még nem, zárni este 10-kor muszáj, de mindez kit érdekel! Csehországban, a sör egyik hazájában újra lehet egy jóízűt vacsorázni és hozzá egy finom korsó sört legurítani. Reméljük, hogy hamarosan itthon is részesülhetünk legalább ezen „fékezettebb habzású” habzsi-dőzsiben.

Party hordóink kiváló karácsonyi ajándékok!

Ám amíg eme boldog állapot be nem következik, hozzuk ki a helyzetből azt, amit csak lehet! Mi ezért továbbra is folytatjuk az elviteles és kiszállítási akcióinkat, így sem sörben, sem finom ebédben nem szenvedhet senki hiányt! Legyen szó csapolt vagy üveges söröcskéről, lazább vagy zúzósabb meleg ételről, nálunk, tőlünk mindezt megkaphatod! Van egy remek hírünk is, ami persze egy kis lábrázást is ránk szokott hozni: már csak kicsit több, mint húsz nap, és itt a Karácsony! Idén még nehezebb, mondhatni még nagyobb kihívással terhelt az ajándékozás, hiszen azért egy picit mindenki tart a fránya vírus ünneprontó hatásától a bevásárlások közepette, így idén végképp fogadjátok meg ajánlatainkat! Legyen az ajándékotok sör, díszdobozos vagy party hordós változatban! Persze egy sörpakk vagy hordó elsősorban azon jó ismerősöknek való, akiknek ezzel örömet okoztok, de nem késő azokat is sörre nevelni, akik eddig még ódzkodtak a maláta-komló alapú italoktól! 😊 Mindenkinek kitartást, bízunk benne, hogy fokról fokra normalizálódik a világunk!