Hírek Csehországból és a házunk tájékáról!

Talán már pislákol valami fényecske az immáron igen hosszúra nyúlt alagút végén. Legalábbis erre lehet következtetni abból, ami Csehországban is történt a mai nap folyamán. December 3-án, azaz a mai napon a cseh vendéglátóhelyek, ugyan meghatározott feltételekkel, de újranyílhattak. A teljes kapacitás felét nem haladhatja meg a vendégszám, asztalonként csak négy vendég ülhet, és fogyasztás csak asztalnál történhet, állva még nem, zárni este 10-kor muszáj, de mindez kit érdekel! Csehországban, a sör egyik hazájában újra lehet egy jóízűt vacsorázni és hozzá egy finom korsó sört legurítani. Reméljük, hogy hamarosan itthon is részesülhetünk legalább ezen „fékezettebb habzású” habzsi-dőzsiben.

Party hordóink kiváló karácsonyi ajándékok!

Ám amíg eme boldog állapot be nem következik, hozzuk ki a helyzetből azt, amit csak lehet! Mi ezért továbbra is folytatjuk az elviteles és kiszállítási akcióinkat, így sem sörben, sem finom ebédben nem szenvedhet senki hiányt! Legyen szó csapolt vagy üveges söröcskéről, lazább vagy zúzósabb meleg ételről, nálunk, tőlünk mindezt megkaphatod! Van egy remek hírünk is, ami persze egy kis lábrázást is ránk szokott hozni: már csak kicsit több, mint húsz nap, és itt a Karácsony! Idén még nehezebb, mondhatni még nagyobb kihívással terhelt az ajándékozás, hiszen azért egy picit mindenki tart a fránya vírus ünneprontó hatásától a bevásárlások közepette, így idén végképp fogadjátok meg ajánlatainkat! Legyen az ajándékotok sör, díszdobozos vagy party hordós változatban! Persze egy sörpakk vagy hordó elsősorban azon jó ismerősöknek való, akiknek ezzel örömet okoztok, de nem késő azokat is sörre nevelni, akik eddig még ódzkodtak a maláta-komló alapú italoktól! 😊 Mindenkinek kitartást, bízunk benne, hogy fokról fokra normalizálódik a világunk!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése