Cseh karácsonyi készülődés Covid idején

Egy héttel ezelőtt még az alagút végén pislákoló fényről írtunk, ám azóta sajnos kiderült: nem láttunk mást, csak a szembejövő tehervonat fényszóróját. (Bocs Metallica, hogy egy picit tolvajoltunk a No leaf clever című számotok refrénjének szövegéből, de ez a passzus igazán ide illett. 😊) A múlt heti optimizmusunk óta ugyanis a magyar miniszterelnök még legalább egy hónapig, egész pontosan 2021. január 11-ig tartó védelmi intézkedés fenntartást rendelt el, azaz idén a karácsonyi ünnepeket, és az új év kezdetét csak nagy szigor alatt élhetjük meg. Mint valamennyi vendéglátóhely, így a Jaromírok is folytatják zárvatartásukat, ezért még az eddigieknél is fontosabb, hogy vendégeink éljenek a kiszállítási és elviteles szolgáltatásainkkal, mert csak ezek révén tudunk fennmaradni ebben a cudar környezetben. Köszönjük, hogy már eddig is oly sokan vásároltak nálunk étkeket és finom söröket!

Rakovníki karifa, a Bakalář sör hazájából

De most írjunk egy kicsit másról, és nézzünk ki Csehországba, ahol az idei év karácsonyi készülődése ugyancsak a korlátozások mentén zajlik. A vendéglátóhelyek jelenleg este csak este nyolcig és fél házzal, de legalább nyitva tarthatnak, ám az igencsak népszerű karácsonyi vásárokban idén nem szürcsölgethetik a forralt borainkat, puncsainkat vagy más alkoholos italaikat. A vásárok ugyanis igen korlátozottak és a közterületi alkoholfogyasztás tilos.


A városok főterén ugyanakkor idén a szokásoknak megfelelően felállították és szépen feldíszítették a karácsonyfákat, a Betlehemeket, de idén hiányzik a köztéri éneklés, zenélés. Az ünnepekre készülődés azonban a cseh családoknál töretlenül zajlik, készülődnek az évi rendes pontyvacsorára és rántott szelet készítésre, a karácsonyi sütik, köztük a klasszikus kalács (vánočka) megsütésére. Készülhetnek a mikulás fonatok, a szárított gyümölcs alapú asztali díszek és minden más ünnepi finomság. És legyen bár ez az év vége egy picit szomorkásabb, korlátozottabb, de a cseh család asztaláról nem hiányozik majd a finom sör sem, amely nem csak a hétköznapok „alap felszerelése”. Karácsonykor a sörfőzdék speciális ünnepi sört is lefőznek, ezzel is emelve a szent ünnep hangulatát. Mi Jaromírosok addig is kívánunk mindenkinek kellemes karácsonyi készülődést erre az idei, remélhetően csak egy alkalmas „rendkívüli” karácsonyra!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése