A Jaromír Sörözőink italválasztékának szerves részét
alkotják a tömény italok, azon belül is a magyar és cseh gyümölcspárlatok, Ez
utóbbiakat ugyan, ha „de jure” nem is hívhatjuk pálinkának (hiszen csak a
magyar változat hívható ezen a néven) ám „de facto” mégiscsak azok. Így
bocsátassék meg nekünk, hogy most a cseh földön készült szőlő- és
gyümölcspárlatokat is pálinkának nevezzük. A pálinkafőzés története mindkét
országban sok-sok évszázadra tekint vissza, de a párlatokról szóló első írásos
bizonyíték még ennél is jóval régebben, valamikor időszámításunk előtt a XII.
századból maradt ránk, mégpedig némileg meglepő módon Indiából. A szeszfőzés technikája
ezt követően hamarosan megjelent Kínában is, ám csak jóval később, vélhetően arab
utazók (egyes kutatók szerint egy bizonyos Abul Khasim orvos) segítségével
jutott el Európába is, ahol addigra már szintén hozzákezdtek, saját technikák
alkalmazása révén a szeszfőzéshez. Ám egészen a XIII. századig a korszerűbb
lepárló eszközökkel az arabok rendelkeztek Európában, ami kicsit ellentmondásos,
lévén, hogy hitbéli okok miatt nem is ihattak alkoholt.
A szeszfőzés a középkorban folyamatosan terjedt országról országra, városról városra és az akkortájt égő víznek is hívott ital a pestisjárványok korában, mint védőital (az „élet vizének” hitték és hívták) kifejezett népszerűségre tett szert. A pálinkaivás a XV. századra olyan szintűvé vált, hogy számos városban már tiltani is kellett. Csehországban a pálinkafőzés is ekkortájt, IV. Károly német-római császár uralkodása alatt vette kezdetét. Egy az 1420-as évekből származó kódexben pedig egy korabeli prágai desztillálót ábrázoló rajz is látható. Ebben az évszázadban alapozta meg a hírét a ma napig nevezetes vizovicei pálinkafőzés, amely ebben a korszakban még csak szőlő alapú volt. Magyarországon szintén a XV. században vette kezdetét az ekkortájt még nem pálinkának, hanem „égettbornak” hívott ital készítése. Korábban már ugyan tettek említést Károly Róbert felesége köszvényének borpárlatos kezeléséről, de ez még elég egyedi használat lehetett. Az első magyar párlatfőzésekre Pozsony környékén került leginkább sor, ám a szeszfőzés hamarosan tovaterjedt az országban még a török hódítás ellenére is. A XVI. században ugyanakkor Csehországban már nem csak szőlő vagy borpárlatokat főztek, de már igazi gabona- és gyümölcspálinkákat is. Persze maga párlás igen kezdetleges technikával történt így a végeredmény is sokszor gyalázatosra sikerült. Magyarországon a pálinka szó használata a szlovák palenka szó átvételével 1630-ban vette kezdetét, de ekkor még a gabona-, bor- és gyümölcspárlatokat egy kalap vették, pontosabban egy néven hívták. Ennyit a pálinkafőzés kezdetéről és ezúton rebegünk hálát mindazoknak, akiknek köszönhetően ma ezt a remek italt élvezhetjük.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése