Cseh sörcsapolási típusok

Amióta világ a világ vannak, akik sok habbal, mások kevéssel vagy éppen anélkül szeretik a sört. Csehországban, a sör „szentélyében” ennek megfelelően igyekeznek többféle sörcsapolási technikát is használni. Fussunk át gyorsan az ismert ötféle csapolási megoldáson. Kezdjük a sort a Pilsner Urquell rajongók által jól ismert típusokkal, melyek közül a hladinka (selymes) a legtradicionálisabb. A csapolás során előbb a habot alkotják meg, majd a korsót 45 fokban megdöntve ez alá egy ütemben töltik a hideg sört. Ha egy korsó csapolt sörre gondolunk leginkább ez a kép jut eszünkbe, hiszen az aranyló folyadék feletti vastag, három ujjnyi sűrű, tömött hab igéző látványt nyújt. De természetesen nem csak a látványt szolgálja, hiszen kiváló hőszigetelő réteget biztosít a sör kortyolása közben. És emellett azt is megakadályozza, hogy a sör a levegő oxigénjével kapcsolatba lépjen így a minősége megváltozzon.

Na dvakrát, hladinka és šnyt

A másik „habos” megoldás a na dvakrát (ropogós) nevet viseli, melynek során a hladinkától eltérően előbb a sört csapolják a korsóba és ezt zárják le habbal, így a sör a selymestől eltérően sokkal szénsavasabb lesz. A šnyt esetében a félliteres korsóba egy pohár sört csapolnak mégpedig úgy, hogy a hab kitöltse az edény nagyobb részét. A szimpla pohárhoz képest így a sör sokkal frissebb és ízletesebb marad. A PU-sok által „kitalált” harmadik csapolási mód az ún. mlíko, mely nem más, mint egy korsónyi sűrű hab egy picike sörrel az alján. Ez a nyilván nem a mennyiségről szóló csapolási technika révén jön ki talán a legintenzívebben a komló íze és főleg a maláta pazar édes aromája.

 

Mlíko és čochtan

A sör hab nélkül csak félig sör, szól a mondás, amely a legtöbb ilyen határozott kijelentéshez hasonlóan nem tükrözi a valóságot. Sőt sokan vannak, akik kifejezetten hab nélkül, a korsó pereméig töltve szeretik a sört. A csehek ezt čochtan típusú csapolásnak hívják. Felettébb barátságos és őszinte megoldás, hiszen tisztán sört kapunk ám a habréteg szigetelő hatásának hiánya miatt gyorsan felmelegedhet, ezért érdemes azt gyorsan legurítani a torkunkon.

Jaromír hírcsokor avagy haverok, buli és búzasör!

Itt van július, melyet bátran nevezhetünk az igazi nyári hónapnak. Gyönyörűen süt a nap, remek az idő, az ősz se fenyeget még, így nincs is más dolgunk minthogy belemerítkezzünk ne csak a strand vizébe, hanem a sörös élvezetekbe is. A Jaromír háza tájékán is akadnak kisebb-nagyobb nyári történések, melyeket most egy kicsiny hírcsokorba szedtünk: Kezdjük a sort az egyetlen szomorúbb hírrel, amely azonban csak átmeneti jellegű. A Jaromír Sörpince, mint jól tudjuk, nem éppen nyárra termett vendéglátóhely. A maga pince mivoltában bizony a nyarak folyamán szerényebben vonzza a vendégeket, de legalábbis kevésbé, mint azon szabadtéri helyek, teraszok, kertek, ahol az emberek ilyen tájt szeretik eltölteni idejüket a mindennapi söröcskéjük társaságában. Idén se történt csoda, az emberek se változtak meg, így július és augusztus hónapokban a Sörpince ajtaját bezártuk, ám pánikra nincs ok hiszen szeptemberben újból várja majd a vendégeket!

Ugyancsak afféle szeptemberi előzetesként szólunk már jól előre, csak hogy legyen mindenkinek elég ideje felkészülnie: folytatódnak a rendezvények a Jaromír Open Road Bázison! Akkora sikert arattak akár a Csapolás! nevet viselő minisörfesztiválunk, akár a legutóbbi Mistery Ganggel és a Lunda zenekarral fémjelzett Open Road Partynk, hogy vétek lenne ezt nem folytatni! Így mindenkit várunk majd az ősz első hónapja során a Neszmélyi közbe! A készülődő programokról mindenkit időben értesítünk!


A nyárhoz igazán passzolnak a savanykásabb, citrusosabb italok, köztük a finom búzasörök. Ezért is biztatunk mindenkit arra, hogy kóstolja meg Sörtemplomunkban, azaz a Jaromír a Templomhoz étterem-sörözőnkben a Liebenweiss nevet viselő búzasörünket! A Liebenweiss egy eredeti bajor búza finomság, ám a szülőhelyét jelentő sörgyár a közös tulajdonos lévén afféle jó testvére a rakovníki Bakalář sörgyárnak. Mindenki tudja, hogy a bajor búza az igazi, így miért is ne azok készítsék, akik legjobban értenek hozzá!? Igyunk egy pohár-korsó búzát és hűsítsük le magunkat az egész napos meleg után. Ennyit így most röviden, kívánunk mindenkinek nyári élvezeteket!

Jaromír kónikák, egy kis névváltás margójára

Immáron több, mint hét év telt el amióta megjelentettük a Jaromír vendéglátóhelyek „életét” bemutató első cikkünket. Bizony már hét éve informáljuk vendégeinket a különféle aktualitásainkról, a jó és néha kevésbé jó hírekről. Ugyanakkor a különféle események mellett számtalan cikkünkben igyekeztünk hasznos ismereteket is terjeszteni a sörökkel, Csehországgal vagy éppen a gasztronómiával kapcsolatban. Az évek során összesen 280 cikk született meg, amelyek összességükben már akár egy vastagabb könyvet is megtöltenének. Az oldalunkon tett látogatások száma hamarosan eléri a 300 ezret, mely kifejezett büszkeséggel tölt el minket. A hét év folyamán a néhai Jaromír Sörkert - Sörpince duó jelentősen megváltozott és immáron egy komplett Jaromír vendéglátóhely kvartett áll a cseh sört és a csehes ételeket szeretők szolgálatában. Budai és két pesti egységünk a fránya járványt is túlélték, a közelmúltban pedig felzárkózott melléjük legújabb büszkeségünk, a Jaromír Open Road Bázis is. Küzdelmes évek vannak mögöttünk, de összességében csak egy dolgot mondhatunk: megérte!

 

Ám az idők folyamán a sok-sok jóval fontosabb mellett egy pici dologgal azonban kevésbé törődtünk. Ez a kicsinység mégpedig nem volt más, mint a hosszabb-rövidebb cikkeinket megjelenítő honlapunk neve. Ugye, hogy szinte nem is emlékszik már senki arra, hogy eddig mi is volt? 😊 De eljött az idő és immáron már erre is jutott egy kis energiánk, így mostantól kezdve Jaromír krónikákra kereszteltük magunkat. Hogy miért krónikák? Nos, úgy érezzük, hogy a négy vendéglátóhelyünkről, az ott zajló eseményekről, egyéb tevékenységeinkről szóló cikkeink, kiegészülve a sör és gasztroismereti írásainkkal, valódi krónikáját mutatják be a Jaromír vendéglátóhely láncunknak és egyben az életünknek is. Reméljük, hogy kedves olvasóink avagy „a minőségi cseh sörök és kiváló étkek, azaz a Jaromír sörözők, éttermek kedvelői” a jövőben is olvasni fogják írásainkat, és vendégeinként maguk is a krónika feljegyzéseink „szereplőivé” válnak. Várunk mindenkit szeretettel, írjuk együtt a krónikát!

Nyári Dudák a Csapoláson és a "Templomos Jaromírban"!

Így ebben a hőségben azt hiszem nem árulok el nagy titkot: itt a nyár. Amíg alig egy hónappal ezelőtt még a rendkívüli hűvösre panaszkodhattunk, ezen a héten újabb hőmérsékleti rekordok dőltek meg. A nagy különbség az, hogy ezúttal éppen az eddigi maximumok bizonyultak legyőzhetőknek. Ám a hőingásoktól és extrém hőhullámoktól függetlenül szeretjük a nyarat, nem utolsósorban azért is, mert ilyenkor a sörgyárak elő-előrukkolnak valami évszakhoz passzoló különlegességgel. Ezúttal a strakonicei Dudák Sörgyár készítette el a nyári sörét (Dudák Letní), amely magán hordozza az évszakhoz passzoló sörök valamennyi jellemzőit.

Az alkoholtartalom nem magas (3%), ámde ez a mennyiség kellőképp elegendő lehet a forróságban, hiszen ki szeret másnaposságtól szenvedni a 30-40 fokos hőségben. A lényeg úgyis az ízhatás és ebben az esetben a kellemes maláta édesség mellett a finom trópusi gyümölcs és dinnye aromáról a Mandarina Bavaria, a Fuggles és az Enigma komlók gondoskodnak. A nyári Dudák kellőképpen itatja magát így garantálja, hogy elegendő folyadékot vigyünk be szervezetünkbe a mostani meleg napokon. A korlátozott mennyiségben rendelkezésre álló idényjellegű finomságot a Jaromír a Templomhoz nevezetű egységünk mellett akár a holnapi napon megrendezésre kerülő Csapolás! Minifesztiválunkon is megkóstolhatják a Jaromír OpenRoad Bázisra látogató vendégeink. Így mindenkit csak bíztatni tudunk a kellemes zenei hátterű, felettébb családias rendezvényünkön való részvételre. Jöjjenek, gyertek Dél-Budára, a Harley-Davidson Márkakereskedés udvarára!

Vár rátok a „Csapolás!”: minifesztivál Újbudán!

Itt a nyár, a hangulatos szabadtéri sörözések, fröccsözések, koncertek és a mindezeket ötvöző fesztiválok időszaka. Szerte az országban egyre több lehetőségünk adódik önfeledt szórakozásra, ellazulásra melyre már oly sokan, oly régóta vártunk. Mi Jaromírosok is szeretnénk hozzájárulni a nyár örömeihez ezért június 25-én 16 órától 23 óráig a gazdagréti Open Road Bázisunkon egy különleges mini sörfesztiválra várjuk vendégeinket. A különlegesség mind a megkóstolható italokban, vendégsörökben, mind a késő délutáni-esti külön programokban megmutatkozik. Ezen a napon a klasszikus cseh láger sörválasztékunk német búza és pils (Erdinger) valamint magyar kisüzemi sörökkel (Békésszentandrási főzde) bővül, de lesz itt whisky és borbár is. Fontos megjegyeznünk, hogy június 25-én nincs meccs! Ezen a napon a labdarúgó EB rajongóinak nem kell kedvenc időtöltésükről lemondaniuk, hiszen fesztiválunk pont a csoportmeccsek és a nyolcaddöntők közötti szünetre esik.

Nincs fesztiválprogram egy jó kis koncert nélkül így természetesen nálunk is hangsúlyos szerepet kap a zene. 17 órától Indian Joe, a nagybetűs utcazenész játszik, majd 19.30-tól Fekete Jenő és a Chuck Berry Rock ’N’ Rollers biztosítják a kiváló hangulatot. Ha valaki nem tudná Fekete Jenő a hazai bluesélet egyik kiemelkedő alakja, igazi „nagyöregje”, aki zenekarával ezúttal az 50-es évek Amerikájába repít el minket. De a lényeg maga a helyszín, a Harley-Davidson Márkakereskedés hangulatos udvara fővárosunk XI. kerületében a Neszmélyi köz 3. szám alatt. Fiúk, lányok, családok – készüljetek! A jövő héten pénteken vár rátok a Csapolás!

 


 

Foci EB a Jaromírokban!

Már csak pár óra és kezdetét veszi a 2020-as…akarom mondani a járvány miatt 2021-es Labdarúgó Európa-bajnokság! Három év elteltével végre újból rangos nemzetközi foci kupát követhetünk figyelemmel. Külön öröm, hogy a magyar válogatott is részt vesz a viadalon, még akkor is, ha a világbajnokkal és az előző Európa bajnokkal megtűzdelt „halálcsoportból” (Franciaország, Portugália és Németország) vajmi kevés esélye van a fiainknak továbbjutnia. De ne adjunk fel semmit se előre, hajrá magyar csapat!


Ma este 21 órakor a Törökország-Olaszország rangadóval kezdődik a várva várt eseménysorozat, és ezzel beindul a foci dömping. A csoportkörök során (legalábbis az első két körben) naponta három meccset is végigizgulhatunk, majd a találkozók gyakorisága ugyan egyre csökken, de az izgalom tovább fokozódik, ahogyan gyors léptekben közeledik a július 11-én megrendezésre kerülő döntő! A lényeg a lényeg, a következő hónap valamennyi fociszerető női és férfitársunk régóta várt ünnepe lesz és eme ünnep fényét mi Jaromírosok szeretnénk tovább emelni. Ezért a kedves vendégeink mind a négy Jaromír söröző-éttermünkben, azaz a Pincében, a Sörbisztróban, a Templomban valamint a ropogósan friss Open Road Bázis teraszán is nyomon tudják követni a mérkőzéseket. Reméljük minél többen látogatnak el hozzánk egy kis „meccsezésre”, hiszen jól tudjuk: a közös szurkolás sokkal élvezetesebb, mint az otthoni készülék előtti magányos focinézés. Nem beszélve a remek cseh söreinkről és meccs alatti ennivalóinkról. Azért előre szólunk, helykapacitásunk korlátozott így érdemes előre helyet foglalni, de legalábbis egy rövid érdeklődő telefont megejteni! Hajrá futball EB, hajrá magyar válogatott!

Nagy kedvencünk: a Bakalář korsó!

A kulturált, hozzáértő sörözéshez olyan látszólag jelentéktelenebb kellékek is hozzátartoznak, mint a sörtípushoz illő, mind az őt tartó kéznek, mind a szájnak élvezetet okozó korsók, poharak. Nem csoda, hogy a minőségi sörfőzdék, sörgyárak kiemelt figyelmet szentelnek az egyszerre egyedi és funkciójában is tökéletesen megfelelő üvegárú kiválasztására, megtervezésére, egyedivé alakítására. Sok esetben a külön, csak a gyár számára készített egyedi korsó szinte ugyanannyira szimbólummá válhat, mint a sör maga. A Jaromír sörözőkben is számtalan pohár, korsó megfordult már a kezünkben, de közülük is kiemelkedik egynéhány. Ezek között is az egyik legújabb kedvencünk a újragondolt Bakalář korsó, melynek láttán nincs olyan sörszerető ember aki ne kapna kedvet egy jó rakovníki sör elfogyasztásához.


A rakovníki sörgyár pár évvel ezelőtti design váltásáról egy régebbi cikkünkben már írtunk. Lásd: Bakalář új köntösben. (http://jaromir68.blogspot.com/2018/01/a-bakalar-uj-kontosben.html) Az akkori, Miroslav Ježek grafikusnak köszönhető design változás hozadéka egyebek között az új korsó kialakítása is, amely mondhatni igazán pazarra sikerült. A klasszikus, közkedvelt gömbölyű korsó alak a kör alakú bemélyedésekkel elöl sima felületűre változik, így biztosítva kellő helyet az egyedi betűtípusokkal írt informatív szövegeknek. Rövid pár szavas leírások, melyek minden fontosat elárulnak magáról a sörről. Lássuk hát, hogy mit is. 1454, a dátum azt az időpontot jelzi, mikor Rakovník, a város megkapta a sörfőzési jogot, így a polgárok nekiláthattak, a később Prágát is meghódító söreik elkészítéséhez. A Bakalář szót, azaz a sörmárka nevét követően pedig egy kis versikeként következik az alábbi felirat: „Nádherné aroma”, žetelná chmelová hořkost, plná chut’, hustá pevná pěna, magyarul csodálatos aroma, a megkívánt komló keserűség, telt íz, vastag tartós hab…összességében pedig a konklúzió: je těžké odolat…azaz nehéz neki ellenállni! És ez így is van, bizony nehéz ennek a Bakalář sörrel teli korsónak ellenállni, így ne is tegyük! Ragadjuk meg akár a Jaromír pincében, sörbisztróban vagy akár a Jaromír Open Road Bázison és kortyoljunk belőle egy nagyot! Egészségetekre!