Törzsvendégeink jól tudják, eme Jaromír krónikák elnevezésű webmagazinunk elsősorban azzal a céllal jött létre, hogy sörökkel, sörkultúrával és a Jaromír Sörözők életével kapcsolatos rövidebb.hosszabb cikkeknek, információknak adjon helyet. Ugyanakkor nem volt célja a Jaromír céges honlapja szerepének betöltése. Erre a célra a www.jaromir.hu oldalon található hivatalos honlapot hoztuk létre, ám sajnos az oldal fenntartása során az elmúlt években számos technikai problémával küzdöttünk. De szerencsére mostanra ezeket a gondokat sikerült megoldanunk, így nincs is más hátra minthogy örömmel bejelentsük: megújult a honlapunk! Lássuk, hogy mi hasznosra-szépre bukkanhatunk a Jaromír „új” honlapján:
A menüpont első tagjaként a Híreink rovat helyezkedik el,
amely nem éppen meglepő módon a jövőben nem másnak, mint a fontosabb, aktuális
híreknek ad teret. Ezt követően a jelenlegi öt Jaromír egy-egy önálló aloldalát
nézhetjük meg. Itt egyrészt rövid leírást láthatunk az adott vendéglátóhelyről,
majd az ét- és itallappal ismerkedhetünk meg, a galériákban némi vizuális
betekintést is nyerhetünk és nem mellesleg a több, mint ajánlott
asztalfoglaláshoz szükséges kapcsolatot is megtalálhatjuk. A Történetünk
aloldalunkon a 2007-ben kezdődött történetünk rövid summázatát olvashatják a
látogatóink. A Jaromír sörözőkben forgalmazott főbb cseh sörök széles választékában
való tájékozódás érdekében pedig egy különálló Söreinkről menü készült, érdemes
tüzetesen átvizsgálni! És nem mellesleg egy a jelen blog alapú webmagazinunk a
Jaromír Krónikák cikkei is megjelennek a cég hivatalos honlapján is. A honlap még
nincs teljesen feltöltött, aktualizált állapotában, de idővel minden
rendeződik. Ám addig is igen hasznos információkkal tudja ellátni mind a
jelenlegi, mind a jövőbeni vendégeinket. Nézzetek rá és gyertek el valamelyik egységünkbe!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése