Nem, kedves olvasóink, nem tévesztették el az oldalt és mi sem
döntöttünk úgy, hogy hirtelen eltávolodva a sörök világától kis mesefigurákról
kezdünk el történeteket írni. Pito és burukutu ugyanis nem két cuki kis mesehős,
hanem a tradicionális afrikai és azon belül is a nigériai (és részben ghánai
illetve benini) sörök két remek példája. Nigéria sörtörténete 1946-ot, az első
helyi láger sör lefőzését követően ugyan gyökeresen megváltozott, ám az azt
megelőző évszázadok, évezredek során sem szenvedtek hiányt a lakosok a sörből,
vagy mai szemmel inkább csak sörszerűnek mondható alkoholos folyadékból.
Az afrikai erjesztett gabonaitalok közül a pito és a
burukutu főzése ugyanis az országban lakó népek történetével egyidős lehet. Mindkét
ital elsősorban cirokból készül, de a helyi szokásoktól függően kukorica vagy
más gabona is kerülhet az alapanyagok közé. A két sör annyira közel áll
egymáshoz, hogy nem is mindig könnyű közöttük éles határt húzni, de amint azt
látni fogjuk némi hivatalos megkülönböztetéssel azért élhetünk. Az elnevezések
és a készítési módszerek térségenként változhatnak, ezért ugyanaz a név sem
feltétlenül pontosan ugyanazt az italt jelenti mindenhol, ám ezeknek a helyi
változatoknak az ismertetése meghaladná a cikkünk terjedelmét. A lényeg, hogy a
pito készítésénél a gabonát és beáztatják és csíráztatják. A hagyományos
eljárásban a csírázó gabonát gyakran nedves banánlevelekkel bélelt kosarakban
tartják. A megszárított malátát ezután megőrlik, vízzel keverik, majd a cefrét
hosszabb ideig főzik. A leszűrt folyadékot ezt követően állni hagyják, majd
újra felforralják, hogy sűrűbb koncentrátumot kapjanak. Ezután következik az
erjesztés, amelyben élesztőgombák és baktériumok egyaránt dolgoznak. Végeredményként
egy barnás vagy vörösesbarna, zavaros és meglehetősen friss hatású ital kapunk,
melynek íze savanykás, gabonás és enyhén édeskés lehet, alkoholtartalma pedig
általában nem különösebben magas, úgy nagyjából 3% körüli. Hagyományosan
frissen fogyasztják, így sokszor még akkor is élő, változó ital, amikor a
pohárba kerül.
A burukutu még karakteresebb világot képvisel. Ezt is
elsősorban cirokból készítik, de az alkalmazott recept és technológia
területenként jelentősen változhat. A burukutu egyik jellegzetessége, hogy a
cefréhez gari, vagyis erjesztett maniókából készült termék is kerülhet. A
gabonás keveréket erjesztik, főzik, majd további érlelés következhet. A
burukutu jellemzően sűrűbb, zavarosabb és savasabb ital, mint a pito. Ízében a
savanyúság mellett akár ecetes jegyek is megjelenhetnek, különösen akkor, ha
hosszabb ideig érlelik, mert itt az Acetobacter bacik is szerephez jutnak.
Alkoholtartalma változó, de általában 3-6 százalék körül alakul. A pito és a
burukutu inkább egy közös nyugat-afrikai sörhagyomány két közeli változatának
tekinthető. A hagyományos sörkészítés a mai napig is a mindennapi élet és a
társasági alkalmak része és emellett megélhetést is jelenthet, főként a sörfőző
nők számára.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése