1649, a modern strakonicei sörfőzés születése


A jövő héten már a Jaromírokban is csapra verik az új Dudák sört, az előző cikkünkben bemutatott 1649-et. Ahogyan azt említettük ez egy jubileumi sör, hiszen 370 évvel ezelőtt alapították a helyi sörfőzdét, ám érdemes még egy-két részlettel megismerkednünk a neves dátummal és az azt megelőző időszakkal kapcsolatban. Strakonicében, számos más cseh városhoz hasonlóan a helyi sörfőzés története egészen régre, a feljegyzések szerint 1308-ra nyúl vissza, ám bátran feltételezhetjük, hogy már ezelőtt is sokan főzték a maira persze szinte kevéssé emlékeztető, sűrű, „darabos” söröket. A helyi várban a kisebb volumenű sörfőzés már a XIII. század közepétől, megszakítással egészen a XX. század elejéig zajlott, ám a lakosok, pontosabban egyes lakosok számára az első hivatalos sörfőzési jogot 1367. december 8-án adományozta a Strakonicét akkortájt birtokló IV. Bavor. Ezt követően a népek szorgosan főzték a söreiket, az éppen aktuális úr szándékától függő mértékben. 1538-ban Jan z Wartenberka rendeletet hozott, amelynek értelmében az uradalom területén csak a serfőző joggal bíró polgároktól volt szabad sört vásárolni. II. Rudolf császár ezt a rendeletet 1577-ben megerősítette. A sörfőzés ekkortájt még szó szerint háztáji műfaj volt. Akik polgárként rendelkeztek sörfőzési joggal azok a saját házukon belül főzték az ilyen-olyan söreiket. (Akik nem azok is, legfeljebb stikában és/vagy saját használatra.) Mivel a sörfőzés a korabeli technikai lehetőségek mentén igen tűzveszélyes sportág volt, így nem csoda, hogy Csehországban számtalan várostűz kiinduló forrása egy felrobbant főzőüst, kigyulladt sörház volt. Ebből egy idő után elege lett a polgároknak vagy éppen a város urainak, így lassacskán megindult a főzés központosítása.



A XVII. század elejére már adottak lettek a feltételek nagyobb főzdék megépítéséhez, ám a történelem viharai ezeket a folyamatokat kicsit késleltették. A Cseh Királyság az 1620. novemberi fehérhegyi csatát követően elveszítette korábbi függetlenségét, és Habsburg tartománnyá vált. A vallási köntösű, ám leginkább a birtokokért és a zsákmányért folytatott harmincéves háború során 1618 és 1648 között az egész országot végigdúlták a különféle csapatok. A harcok során Strakonice is jelentős károkat szenvedett, így nem véletlen, hogy a helyi sörgyár alapítására csak a háborút követően került sor. 1649-ben nem kevesebb, mint 158 fő, az addig egyenként főzőcskéző polgár a mai napig is működő közös sörfőző üzem (Měšťanský pivovar Strakonice) építése mellett döntött az Otava folyó partján, s ezzel kezdetét vette a strakonicei sörfőzés modern kora. A nevezetes lépést követően kisebb megszakítással ugyan, de máig folyamatosan főzik a helyi sört, ma már Dudák név alatt. A Strakonicei Városi Sörgyár egyedülálló módon az egyetlen olyan cseh sörfőzde, amely egy város tulajdonában áll.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése