A Jaromír sörei a Sörpecséteken, eddigi sikerek!

A napokban zajlik Csehország legnagyobb sörminősítő versenye az Arany Sörpecsét. Míg České Budějovice Vásárvárosában az aktuális ítészek döntenek az idei év nyerteseiről, érdemes visszatekintenünk, hogy miként is szerepeltek a Jaromír Sörözőkben forgalmazott strakonicei, rakovníki és kroměřiži sörfőzdék sörei. Kezdjük a sort a 2008-as évvel, mikor a DUDÁK élesztős verziója rögtön megszerezte a kategóriája első helyét. 2010-ben színre lépett a Magyarországon nagy népszerűségnek örvendő Klostermann félbarna és be is zsebelte a kategóriája ezüstérmét. 4 évvel később már a rakovníki sörgyár is belépett a ringbe. A barna Bakalař bronzot, a világos Černovar pedig ezüstöt szerzett. Ugyanebben a kategóriában a strakonicei sörgyár Otavsky Zlaty söre kategóriagyőztes lett. 

Vajon idén a nyertesek között lesznek?
2015-ben a Klostermann félbarna bronzig, a barna Bakalař ezüstig, a rakovníkiak Rakovar söre pedig aranyig jutott. 2016-ban a rakovníki Pražačka megnyerte a kategóriáját, a félbarna Bakalař bronzot szerzett, a világos Černovar ugyancsak kategóriagyőztes lett. És 2018-ban jött el a legnagyobb diadal, mikor a kroměřiži Maxmilian Sörfőzde 11-es világos söre nem csupán a kategóriájában ért el kiváló eredményt, de egyúttal megnyerte a sok-sok győztes összevetését is, így magát az ARANY SÖRPECSÉTET! Reméljük, hogy idén kiváló eredményeket érnek el a három sörfőzde sörei, de ha esetleg éppen idén nem sikerült, akkor sincs semmi ok a búslakodásra, hiszen mindannyian tudjuk, hogy mennyire kiválóak a söreik. Jóízű elfogyasztásukhoz pedig nem kell semmilyen pecsét! :)

A tavalyi óriási siker!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése