A Dudák Szent Vencel söre a Jaromírokban

Pár nap múlva, szeptember 28-án ünneplik a Cseh Köztársaságban a cseh államalapítás napját. Ezen a napon halt meg ugyanis I. (Szent) Vencel (Václav) fejedelem, aki a modern Csehország megbecsült fő védőszentjének tekinthető. A Přemysl családban (a „cseh Árpád-ház”) született még nem koronázott uralkodó rövid uralkodása alatt Vencel igen sokat tett le az asztalra. Nevéhez fűződik a kereszténység mint új hitvallás, valamint a latin rítusok használatának (az ószlávval szemben) elterjesztése, továbbá annak a Szent Vitus-templomnak a megépítése, amelyből a későbbi átépítések során a ma is látható prágai Szent Vitus Katedrális csodálatos épülete jött létre. Mindemellett Prága városát ismert kereskedelmi központtá tette. Csehországban számtalan helyen találkozhatunk Szent Vencel nevével, róla készült művészeti alkotásokkal. Országszerte neveztek el róla tereket, utcákat, közintézményeket, állítottak alakját megjelenítő szobrokat, amelyek között talán a legismertebb a prágai Szent Vencel téren látható lovas szobra. De mindez hogy is jön a sörhöz? Nos Szent Vencel nem mellesleg a sörfőzők védőszentje!


Ennek szellemében 2013 óta minden év szeptember 27-én, Szent Vencel napját megelőző napon Csehországban megünneplik a Cseh Sör napját. Ebből az alkalomból számos sörgyár készít valami újat, pontosabban egy limitált mennyiségű Szent Vencel sört. Idén a strakonicei Dudák Sörgyár is csatlakozott az ünnepi sörfőzők sorához, és megalkotta a saját specialitását egy 5% alkoholt tartalmazó szűretlen világos hidegen komlózott söröcske formájában. A készülő sörhöz a fűszeres és enyhén citrusos jegyeket mutató Kazbek komlót adtak (frissen szüretelt Žateci) és ez a tény önmagában is elég izgató. Így nincs más hátra mint a hétvégétől megkóstolni a Jaromír sörözőinkben, persze csak a készlet erejéig!


1 megjegyzés:

  1. Hi there! I simply would like to give an enormous thumbs up for the nice information you've gotten here on this post. I shall be coming again to your weblog for more soon. online casino bonus

    VálaszTörlés