Süssünk, főzzünk, édesítsünk krumlovi folyékony karamellel!

Mindazok akik a napokban a Jaromír Sörbisztróban jártak és nem csak a sörökre, de a finom ételekre is figyelmet szenteltek, egy izgalmas gasztronómiai érdekességet fedezhettek fel, nevezetesen egy pompás desszertet, amelyet úgy hívnak: csokis mousse krumlovi karamellel. A közkedvelt mousse mint ismeretes, egy finom, légies krém (jelen esetben csoki krém), amelyet különlegességként krumlovi folyékony karamellel bolondítottak meg. A Jaromírokban kis, formás üvegekben kapható karamellekről ITT már bővebben írtunk, de a fent említett mousse-on kívül lássunk néhány példát is a felhasználására.


A honfitársaink körében is hőn szeretett Český Krumlovban élő Kalkuš család által készített különleges, egyedi termék, azaz a kézműves folyékony karamell, felhasználási lehetőségeinek száma szinte végtelen. Karamellként itt ne az ipari méretekben készített, keményítőből, kukoricaszirupból nyert másod-, harmad-, negyed osztályos, erősen pörkölt ízű valamire gondoljunk, és ne is arra, hogy csak úgy fogta magát valaki, megpörkölte a cukrot, majd felöntötte egy kis vízzel. A sok-sok éves kísérletezést követően megszületett krumlovi folyékony karamellnek még az alapváltozata is lényegesen egyedi vonásokat mutat. A Jaromír Sörözőkben sima (Český), kávés, chilis (rozmaringgal és kicsi sóval megbolondítva), vagy hot chilis (ezt a jalapenos változatot a visszajelzések hatására külön a magyarok ízlésére szabták) kapható, de készítettek már csokis, áfonyás, gyermekláncfüves, vaníliás és mézes változatot is.


A folyékony karamellt mindenhez használhatjuk amihez alapban cukrot szoktunk, ám a megszokottnál kedvezőbb végeredmény jól érzékelhető. Például a sütemények készítése mellett akár a kész édességek ízét is továbbfokozhatjuk vele. Palacsintákra, lepényekre, krémekre, fagylaltkelyhekre, gyümölcsökre (pl. dinnyére, eperre, körtére) öntve a látvány és az íz is magáért beszél. Természetesen italok elkészítéséhez is használható, akár alkoholos, alkohol mentes koktélokról, kávékról, tejes italokról, vagy éppen a mindennapi teánkról legyen is szó.


A krumlovi karamellel konyhai alapanyagként pikánsabbá tehetjük sült húsainkat, legyen az egy finom sült csülök vagy például a csehek nagy kedvence a marhabélszínből készített svíčková. Ám ugyancsak kiválóan felhasználható egy egyszerű sült natúr csirkemell vagy sertéshús szelet, netán egy kacsamell készítéséhez is. És ha már a húsoknál tartunk, kiváló lehet pácok, barbecue szószok készítéséhez is vagy egyenesen a húsba fecskendezve, hogy ott robbanjon fel az íze. Használhatjuk még szószok, különféle mártások és öntetek ízesítésére, zöld és kevert salátákhoz, sajtok mellé vagy akár egy egyszerű vajas kalács megbolondítására. Látjuk, hogy ezt a folyékony karamellt igen sokféleképpen lehet felhasználni a konyhánkban. Zárásként eláruljuk, hogy ha egy sima paradicsomleveshez hot chilis folyékony karamellt adunk, egy egészen más dimenzióba ugrik át még ez az egyszerű étel is.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése