Bakalář - a sörön túl

Az átlag sörfogyasztó elsőre talán nem is sejti, hogy egy magára valamennyit is adó sörgyár nem csupán a sörök előállításába fektet be jelentős energiát, de nagy erőkkel foglalkozik a márkanév sörön túli promóciójával is. Jelen esetben itt nem a különféle médiumokban megjelenő reklámokról, szórólapokról, a különféle fesztiválokról beszélünk, hanem mindazon kisebb-nagyobb tárgyakról, amelyek beszerzésével, birtoklásával még inkább magunknak érezhetjük kedvenc sör márkánkat. 


A Bakalář sörgyár természetesen a promóciós célú tárgyak széles palettájával rendelkezik. A különféle cikkeket vagy a web-shopjukon keresztül vagy éppen a söreiket forgalmazó vendéglátó helyeken lehet megvásárolni. Nézzünk hát bele egy kicsit a rakovníki sörgyár választékába. A sörön túli választék meghatározó elemei a különféle söröskorsók, sörös poharak. A sör szakértők véleménye szerint a korsó/pohár alakja is nagyban befolyásolhatja az ivás során a sör ízét. Persze itt nem a nüansznyi forma különbségek a lényegesek, hanem a nagyobb alaki változatok. Szakmai vélemény szerint a széles szájú korsóból a nagy kortyokban élvezhető söröket fogyasszuk, a szűkebből a kis kortyokban élvezhetőeket, a karcsúbb, keskenyebb korsók ideálisabbak a pils típusú söröknek, a zömökebbek a lágereknek. De most ne mélyedjünk el jobban a témában. A Bakalář gyár web-shopjában összesen 21 féle különböző méretű (0,3 l, 0,4 l, 0,5 l, 1 l), Bakalář,  PRAŽAČKA és ČERNOVAR címkéjű korsó-pohár kapható, melyek közül a személyes kedvenc a RIVA típusú korsó.


Az üvegárukon túl persze lehet kapni tollakat, sörnyitót, söralátétet, kulcstartót, pólót, sörtálcát, asztalterítőt, de ami mindezeknél izgalmasabb, az a sörkozmetikum választék. Bizony, egyre több sörfőzde kezdett bele söralapú kozmetikumok gyártásába arra esküdve, hogy a komló, sörélesztő tartalmú kenőcsök, samponok, tusfürdők, fürdősók mind-mind hozzájárulnak a bőrünk regenerálódásához. Legyen úgy! Ugyan mi még mindig inkább a sör szervezeten belüli jótékony hasznosulásában bízunk jobban, de ami bent hat az kívül is működhet, érdemes kipróbálni. Ennyit röviden a Bakalář webshopjáról, aki részletekre kíváncsi keresse fel a gyár honlapját! Addig is lelkesen kóstolgassák a Jaromír csapolt és üveges söreit!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése