Az, hogy egy sör mennyire számít az adott sörfogyasztónál
erősnek vagy éppen gyengének nagyban függ az egyén szubjektív érzetétől,
alkoholtűrő képességétől, testi adottságaitól, pillanatnyi állapotától. Van
akit adott helyzetben egy 3,5% alkoholtartalmú sör gyors elfogyasztása is képes
„megütni”, míg mások egy már viszonylag erősebb sör legördítését sem éreznek
meg. A történelem során elsősorban a ma „gyengének” minősített sörök
számítottak a hétköznapi italnak. Egy korábbi cikkünkben már hosszabban írtunk a
small beerekről, azaz a kis sörökről, melyek célja nem is annyira az alkoholos
sörfogyasztás, hanem a kalóriadúsabb táplálkozás volt. Az ipari forradalom
során a munkásokat is inkább csak a folyadékpótló gyengébb sörökkel látták el,
nehogy az alkohol hátráltassa őket a kemény munkavégzésben. Ugyancsak az
alkoholban szegény korszakok köszöntöttek a sörfogyasztókra, mikor gazdasági
válságok, háborúk során a malátaellátásban hiányok álltak elő. A szocialista
blokk országaiban is „vigyáztak” az ember egészségére, pontosabban a
költséghatékonyság azaz az olcsóság elérése miatt inkább csak hígabb
lágersöröket gyártottak.
De az elmúlt három évtizedben mindez gyökeresen
megváltozott. Egyre erősödött az igény a testesebb és ezzel együtt magasabb
alkoholtartalmú sörök iránt, valamint a kisüzemi (kézműves) sörforradalom
egyrészt felélesztett néhány elfeledett erős sörtípust, sőt új technológiák
használatával egyre másra főztek le erősebbnél erősebb söröket. Így mára a
tömegsörök alkoholtartalma közelít az 5% felé, és már egyáltalán nem számít
különlegesnek egy 6-7-8 %-os sör sem. Sőt akadnak olyan megvásárolható árú és
kiváló minőségű sörök (elsősorban stout vagy barley wine) melyek erőssége
megközelíti vagy akár eléri a borét. És itt még nincs megállás. Erről, azaz a
világ legerősebb söreiről szól az egyik következő cikkünk.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése