A Fehér Ház söre

A mindössze 47 éves Barack Obama 2009-ben számos tekintetben hozott változást az Amerikai Egyesült Államok elnökeinek sorában. Az angol felmenőkkel bíró, de már amerikai anyától és kenyai származású apától Honoluluban született Obama megnyerve a 2008. évi elnökválasztást ugyanis az USA első színes bőrű vezetője lett. Mivel 4 évvel később újból megnyerte a választásokat ezért egészen 2017-ig töltötte be az elnöki pozíciót. Ez alatt a nyolc év alatt ugyan erősen ellentmondásos eredményeket ért el, de a Time magazin két alkalommal is megválasztotta „Az Év Emberének” és 2009-ben megkapta a Nobel békedíjat is. De mi köze van Obamának egy sörös oldalhoz? Hát lássuk csak.

Barack Obama nem csupán szerette a jó sört, de első ciklusának végefelé úgy érezte, hogy ennél még aktívabb feladatot kell felvállalnia. 2011-ben beszerzett egy saját házi sörfőző berendezést és azt a kérést adta a Fehér Ház séfjei felé, hogy a konyhán főzzék le az „elnöki sört”. Így született meg a White House Honey Ale, avagy a Fehérházi Mézes Sör, az első sör, amelyet a ház falai között lefőztek. Az alapvetően kis mennyiségben (úgy 10 gallon / 38 liter) elkészített sör egy része palackozásra került és különféle eseményeken, mint pl. az amerikai foci éves ünnepét jelentő Super Bowl nagydöntő alkalmából rendezett fogadáson került a meghívott kevesek között feltálalásra. Dakota Meyer az afganisztáni háború legmagasabban kitüntetett katonája külön kérte a lehetőséget, hogy Obamával közösen fogyaszthasson el a Fehér Ház söréből és ezt a kérését már csak a jó PR miatt is, de szívesen teljesítették. Az elnöki székhelyen főzött sört amúgy egy speciális kategóriához lehetett sorolni. Belga duppel, tehát trappista jellegű sör, ám az élesztő és a komló Angliából származott, és egy kis, a Fehér Ház kertjéből származó méz is került bele. Így afféle különleges hibridnek lehetett hívni. A mézes ale mellett később készült egy mézes porter változat is.

A lelkes és felettébb kíváncsi külvilág felszólította a Fehér Házat a sörök receptjének nyilvánosságra hozatalára és ezt meg is tették. A receptek nyilvánosak lettek és több főzde is lefőzte őket, de Obama regnálását követően a továbbiakban már a Fehér Házban nem főzték le őket. Így mindez megmaradt egy rövid, de érdekes történetnek, a sörök világának hosszú történelmében.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése