Együnk sörlevest!

A sör jó barátunk és az ételrecept áradattól beborított korunkban tapasztalhatjuk, hogy felhasználása nem korlátozódik a torkunkon való leengedésre. A sör megízesítheti pörköltünket, főzhetünk akár egy jó sörös sertésragut, sörös csirkét vagy akár sörös batátakáposztát is. Az egyik gasztrooldalon nem kevesebb mint 890 sörrel készült étel receptjét gyűjtötték össze. A receptek között szerepelt a sörleves is, amely azonban a sörös étkek többségével ellentétben nem mai találmány és nem is csak afféle konyhai kreatívkodás. Bizony a sörleves sok százéves múltra tekint vissza, s fogyasztása (legalábbis Európa egyes részein) mindennapos volt. A XVIII. században még gyakorta a tehetősebb rétegek is szívesen fogyasztották. Például XIV. Lajos sógornője, Liselotte von Pfalz, a következőket írta: „nem kedvelem sem a teát, sem a kávét, sem a csokoládét, de a sörlevessel igazi örömet lehet nekem szerezni”. Nagy Frigyes is bátran bevallotta, hogy nem máson, mint sörlevesen nőtt fel. Persze vélhetően egy kis sült sem maradt el az asztaláról.

Kávé helyett reggeli sörleves

 

A sörleves természetesen elsősorban ott terjedt el, ahol a szükséges sör is rendelkezésre állt, így nem csoda, hogy főleg a mai Németország területe jelentette a fő hazáját. Itt gyakorlatilag a reggel kávé szerepét töltötte be, egészen addig amíg a valódi „fekete” ki nem szorította. „Sörleves, tojássárgájával édesítve és vajjal felfőzve. Sárgítsd meg vagy ne, és ha felforrt, sózd meg kissé.”- szól az egyik 1581-ben leírt Max Rumpoldt-féle recept. A sörleves igazi böjtös étel volt, így a szerzetesi receptgyűjtemények részét is képezte. Simai Kristóf piarista szerzetes 1795-ös körmöcbányai receptgyűjteményében ezt olvashatjuk: „Egy meszel (kb. 4 dl) sert forralj fel kevés köménymaggal, ha megfőtt, szűrd által, hogy a köménymag kimaradjon. Osztán verj fel két tojássárgáját, és a főtt, s átalszűrt serrel, melyet előbb megnádmézeltél, ereszd fel. Adj hozzá egy kevés friss írós vajat és édes tejfelt, és sodord fel jól. Egy kevés forralás után öntsd pirított, s kockára metélt zsemlyére, s add fel, ha megszerecsendió-virágoztad.” Ugye ez már tényleg egy gazdag leves! A sörleves emellett a középkorban gyakorta a korabeli bébiétel szerepét is betöltötte, tartalmazott kellő tápanyagot és persze megfelelően steril is volt a kicsik számára.

A sörleves idővel már egyre kevésbé aratott sikert, afféle szegény ember eledelének tartották. Ezt tükrözi az alábbi 1834-es írás is, melyben imigyen írtak róla, nem éppen túl nagy elismeréssel: „hiszen magadnak szolgaleánnyal is főzethetsz, ’s ha tetszik, csupa sörlevessel élhetsz (kivált ha éhenhalás fenyeget). De a’ jobb zsebű ’s ízlésű vendégek bajosan fognak meglátogatni (a’ nélkül, hogy félnének az éhenhalástól), hanem csak azok, kik a’ sörlevest és szemetet kedvelik.” Ám ne feledjük el, ekkortájt még elég erősen különbözött a sör minősége a mai sörökétől, így a sörleves sem lehetett azonos a maival. Ezért a kísérletező kedvű sörfogyasztókat biztatnánk arra, hogy próbálják ki a neten is olvasható sörleves receptek egyikét-másikát. Szinte biztos, hogy egy egészen különleges kulináris élményben lehet részük!