Félreértés ne essék, ebben a kis cikkünkben nem a sör és a sörfogyasztás értelméről kívánunk értekezni, mert arról bizony felesleges. Mindannyian tudjuk, a sörre ugyanúgy szükségünk van, mint a falat kenyérre, így kár is erről tovább beszélnünk. Ám az, hogy miért is hívjuk mi magyarok sörnek a sört (nem mellesleg minden más nemzethez képest eltérő szóval), az bizony már megér egy misét, még ha a rövidre sikeredett szertartást követően sem garantált ez ügyben a tiszta kép.
Ugyanis a sör szó egyike azon szavainknak, melyek eredete nem tisztázott, pontosabban számos teória is próbálná a származását megmagyarázni. Prohászka János nyelvész így írt róla 1951-ben: „A sör, ser … eredete bizonytalan és vitatott, vagy eredeti finnugor szó, vagy szintén valamely török nyelvből jött át a honfoglalás előtt.” A Magyar Etimológiai Szótár pedig így foglal állást: „Mind rokon nyelveinkben, mind a török nyelvekben elterjedt szó: zürjén, votják szur, csuvas szera, tatár szira; a perzsán keresztül az óind szurá (‘szeszes ital’) szóra vezethető vissza. A magyar szó forrását nem tudjuk meghatározni.” Dr. Munkácsi Bernát nyelvész szerint: „… a serfőzés tudománya a Volga és Káma vidéki népeknél a X. században már régóta otthonos volt. … a sörnek zürjén-votják sur, vogul sor, osztják…, továbbá tatár, csuvas sera, kojbal serä nevezete árja eredetű, az óind surá „habzó szeszes ital" (valószínűleg „sör") szó mása. A Nyelv és tudomány cikke szerint A magyar sör (ser) nemzetközi vándorszó, pontos eredete ismeretlen. (…) a magyarban sem finnugor eredetűnek, sem török jövevénynek nem tartható.” Azaz leginkább senki sem tudja, hogy honnan is jött a nyelvünkbe ez a szó, de a lényeg hogy itt van és bőven van oka rá, hogy meg is maradjon. Akárhonnan is származik, a sör szó marad az egyike a kedvenc szavainknak, és ezt talán éppen a klasszikus viccünk magyarázza: „Ha az ANYA szóból elveszel egy betűt és hármat pedig megváltoztatsz, akkor pont azt a szót kapod, hogy SÖR!”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése