Jaromír Sörpince újratöltve

Mint ahogyan azt már korábban beharangoztuk, újból megnyitottuk sokak kedvenc sörözőjét a Jaromír Sörpincét. A több hónapig tartó kényszerű bezárás, majd az azt követő felújítás, csinosítgatás után a pince újra vonzó képét mutatja, amiről a nyitás óta szerencsére egyre többen saját szemükkel is meggyőződhettek. A söröző egykori belső arculatának jellegzetes elemei, mint pl. a sörösüveg fal, a Jiři Menzel Oscar-díjas filméből elcsent csók jelenet, a könyöklők stb. megmaradtak, de pl. a frissen festett falakon más, részben a cseh irodalom és kultúra jelesebb alakjait ábrázoló, részben a cseh sörgyártással kapcsolatos fényképek jelentek meg. Első alkalommal érdemes akár körbejárni a sörözőt és megtekinteni ezeket az igazán hangulatos felvételeket, a különféle sörösüvegeket, korsókat, sörkekszeket és más érdekességeket is. Utána természetesen vessük bele a cseh sör, vagy akár más örömet szerző itóka élvezeteibe, hiszen végső soron a cél, hogy a sörözőnk egyfajta menedék, a nyugalom szigete legyen a mai igencsak zűrzavaros napokban. A sörválasztékunk alapvetően a jól ismert Dudák és Bakalář sörökből áll, melyeket kisebb hideg, meleg sörkorcsolyákkal, vagy akár az ötféle ízben is kóstolható cseh chipssel is tudnak lekísérni. Italjaink között megtalálható számos közkedvelt rövidital köztük a morvaföldi Žufánek párlatai is.

 


Ugyan a munkálatok egy része most is zajlik, pl. a bútorok egy része is még fokozatosan cserélődik kényelmesebbre, a bejárati ajtó is csinosodik, de a csengery utcai vendéglátóhelyünket hátukon vivő a Jaromír berkeiben új, de a vendéglátás területén professzionális kollegáink már nagy szeretettel és persze finom cseh sörökkel fogadják kedves vendégeinket. Jöjjön el mindenki akárcsak egy pohár hidegen komlózott Klostermannra, mellyel most megpróbálunk kedveskedni régi és új vendégeinknek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése