Hányféle sör van a világon?

Tegyünk egy gondolatkísérletet. Fiatalok vagy éppen újra fiatalok vagyunk, a májunk és persze minden más szervünk tökéletes állapotban leledzik, és kellőképpen ellenálló. Korlátlan idő és tőke áll a rendelkezésünkre. Egyetlen egy feladatunk van csak a világban: megkóstolni a világ összes sörtípusát vagy sörfajtáját. Vajon mennyi ideig is tartana az egyik és meddig a másik? Egyáltalán hányféle sör van a világon? A kérdés megválaszolása egyszerű is, meg nem is. Egyszerű, mert pl. a sörtípusok száma nem túl magas, de ezt erősen megnehezíti az, hogy erről a sörszakértők körében véletlenül sincs megegyezés. Mást mond pl. az amerikai Sörszövetség (Brewers Association), mást a Független Sörszövetség (Independent Brewers Association), és megint mást a hazánkban is legelfogadottabb BJCP (Beer Judge Certification Program). Ez egy picit a Brian élete című örök filmklasszikusra emlékeztet minket, miszerint van a Júdeai Népfront, a Júdea Népe Front és a Júdeai Nemzeti Front, de ne kalandozzunk el túlságosan. 


A lényeg az, hogy az egyik sörszakértő társaság szerint úgy 100 különböző sörtípus van, míg a másik véleménye alapján ez a szám meghaladja a 160-at. Ráadásul a sörtípusok listáját évente csiszolgatják, így végleges lista nem is várható a közeljövőben. Ha pedig a sörfajtákról beszélünk akkor ez a szám jelenleg csak megközelítőleg becsülhető. Feltételezve, hogy jelenleg világszerte több tízezer sörfőzde leledzik, akkor a sörök száma jóval meghaladhatja az 1 milliót, és ez a szám napról-napra nő. Így tehát míg az összes sörtípus megkóstolásához egy-két hónap is lazán elég lenne, addig valamennyi sörfajta megízleléséhez egy-két élet sem. Ezért nem érdemes hajszolni az elérhetetlent, így miközben fenntartjuk az új iránti nyitottságunkat, találjunk rá a kedvenc söreinkre és törzshelyeinkre. És ha ez éppen valamelyik Jaromír sörözőnk, akkor azt hálásan köszönjük!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése