„Igen, nem…az ellen nem véd!”


A cikkünk címe talán sokaknak ismerős lehet. Ez a rövid, tétova mondat, számos más szállóigévé változott szócsokor mellett, mint például az „ojjektum”, „jómunkásember” stb., az ezredforduló internetes nevesembereinek egyikétől, Szalacsi Sándortól származik. Eme idézetünkkel azt szeretnénk jelezni, hogy magunk is csatlakoznánk azon fórumok közé, ahol felhívják a figyelmet a koronavírussal kapcsolatos tévhitekre, az igazságalapot nélkülöző gyógyító praktikák ön és közveszélyességére.

Megboldogult gyermekkorom számos kedvenc könyvét Ráth-Végh Istvánnak köszönhettem. A neves jogász, író, művészettörténész számos könyvében felettébb szórakoztató módon gyűjtötte össze az emberi butaság megannyi gyönyörű példáját, köztük az inkább csak egzotikusan varázslatos, mint valóban gyógyító módokét. „Fülfájás ellen vakondtúrás földjét ecettel kell keverni, a fülre tapasztani, és ráolvasni.” „Tüdőgyulladásra igyunk jégbe hűtött káposztalevet.” „Rókának vérét elegyítsék borba, s melegen adják meginni.” És még hosszan folytathatnánk az egykori irtózatos botorságok gyűjteményéből való idézést. Akkortájt naivan azt hihettük, hogy a gyógyító amulettek, a számvarázslatok, babonák, ereklyék és más minden tudományos alapot nélkülöző praktikák kora már régen lejárt, de nem is tévedhettünk volna nagyobbat. Ahogyan akár a jelenlegi koronavírus pánik is mutatja ma is dúsan virágzanak az emberi butaság termékei, így különösen fontos, hogy figyeljünk arra, hogy minek is ne dőljünk be!

Nem, itt nem gyógyszer készül hanem finom sör!
Íme néhány „gyógymód”, amelyről nehogy véletlenül azt gondoljuk, hogy tényleg hatásosak a vírusok, a koronavírus ellen:
-          A fokhagyma ugyan egy felettébb egészséges élelmiszer, de sajnos egyetlen vírustól sem véd meg. Tudjuk, a magyar léleknek nehéz ebbe a ténybe beletörődnie, mikor már nagyapáink is a fokhagymát használták a mindent (is) gyógyító szerként, de muszáj.
-          Ugyancsak el kell fogadnunk azt a tényt is, hogy nincs az az alkohol (még a bivaly erős házi pálinka sem), amely megölné a minket megtámadó vírust, vagy bármiképp megakadályozná a vírusfertőzést. Sőt, ha lehet ne mostanra időzítsük az éves rendes berúgásunkat se, mert a túlzott italfogyasztás rontja a szervezet ellenálló-képességét, és még inkább ki tesz minket a fertőzésveszélynek.
-          Sajnos a forró tea sem fog minket a fertőzéstől megvédeni és nem is öli meg a vírust! A tea fogyasztása természetesen jó dolog, hiszen alapvetően segíti a beteg szervezetet és hozzájárul a folyadékpótláshoz, de NEM gyógyszer!
-          Nem segítenek a bűvös számok sem, legyenek azok akár Grabovoj-félék vagy máshonnan származók. Ne higgyünk az ilyen blőd sarlatánságokban!

Kézmosás alaposan!
És hogy mit is tudunk mégis tenni, a kotta egyszerű: rendszeres és alapos kézmosás, fertőtlenítés, napközben alkoholos (min. 60%) kézfertőtlenítő használata, tüsszentéskor, köhögéskor tegyük az arcunk elé használat után eldobásra kerülő zsebkendőt, vagy a könyökhajlatunkat, kerüljük el a zsúfolt helyeket, szájmaszk viselése javasolt lehet, de önmagában nem véd meg minket, ne utazzunk a fertőzéssel érintett helyekre. És mindenképpen tartsuk be az kormány operatív törzs által kihirdetett intézkedéseket. Ne hagyjuk magunkat megfertőzni, de mi se fertőzzünk meg senkit! Tegyünk meg mindent magunkért és másokért, hogy ismét félelemmentesen adhassuk át magunkat a cseh sörök és finom étkek élvezetének!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése