A XVIII. századot a sörtörténelemben (de csak ott) egy viszonylag nyugodtabb korszaknak hívhatjuk. Még messze van az az év, amikor Herr Josef Groll kiötli az első pilseni sör receptjét s ezzel a sört az alapjaiban megváltoztatva. A sörfőzés ekkor még inkább hagyomány és tapasztalati alapú, a technika vívmányai még nem segítenek a sört főzőknek és így a végeredmény is gyakorta változó minőségű. Ebben a korszakban élt George Washington, akiről azt tudjuk, hogy az 1775 és 1783 között lezajlott függetlenségi háború főparancsnoka, majd az USA első elnöke volt, ám az kevésbé ismert, hogy lelkesen fogyasztott sört. Persze önmagában a sörivás akkor sem állt távol az emberek tömegeitől, hiszen ezidőtájt a sör nem csupán egészséges alternatíváját jelentette a sokszor szennyezett víznek, de egyben egy kalóriában gazdag valódi „folyékony kenyérnek” számított. Washington lelkesedése azonban nem állt meg a sör kortyolgatásánál. A sört előszeretettel használta fel a különféle politikai kampányai során. Feljegyzések szólnak arról, hogy 43 gallon sört, azaz cirka 160 liternyit rendelt a reménybeli választói számára az egyik ilyen esemény során.
A minőségi cseh sörök és kiváló étkek, azaz a Jaromír sörözők, éttermek kedvelőinek!
Híres sörivók 2. – George Washington
A Mount Vernonban található birtokán saját sörfőzdét
is működtetett, ahol részben saját receptek alapján főzött, pontosabban főzetett le
söröket, ale-t és portereket. A söröket pedig nem csupán a saját és családtagjai vagy éppen vendégei
üdvére készíttette, de a munkásainak, szolgáinak (de jellemzően csak a
fehéreknek) is bőven juttatott belőle. Ez utóbbi elsősorban úgy nevezett
alacsony alkoholtartalmú „small beer” volt, amelyről egy korábbi cikkünkben már
részletesebben írtunk. Halálakor mintegy 300 fekete rabszolgája volt, de vannak
feljegyzések amelyekből arra lehetett következtetni, hogy megadta nekik is a
jogot, hogy saját sört főzzenek. Washington saját sörei a feljegyzések szerint
egyszerűek voltak, ám az alapanyagok tekintetében nagyon ügyelt a kiváló
minőségre. Főként fiatalabb korában a saját sörei mellé Angliából is
rendszeresen rendelt nagyobb mennyiségű sörnedűt. De Washington nem csupán a
szűkebb környezetére hatott a sörfogyasztás szempontjából jótékonyan, elnökként
is felismerte a sörfőzés gazdasági, társadalmi fontosságát. A függetlenségét
frissen elnyerő ország egyik jelentős gazdasági ágazatának tekintette a
sörgyártást és ennek megfelelően igyekezett támogatni. George Washington
1799-ben hunyt el a birtokán, ahol addigra már saját komlóültetvény is volt, de
nem az alkohol ölte meg. A rossz nyelvek szerint nem is a bekapott fertőzés,
hanem annak hibás orvosi kezelése, túl sok vér lecsapolása vetett véget
életének. De ezt persze ma már senki nem tudja. Egy biztos, halálával korának
egyik igen befolyásos és meghatározó nagykövete és az amerikai sörgyártás
fejlődésének egyik fő támogatója távozott el.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése