Hölgyeim, uraim! Hamarosan megnyílik az új Jaromír!

A vendégeink már régóta vágytak arra, hogy a néhai Jaromír Sörkerthez hasonlóan újból legyen már egy olyan Jaromír a Duna pesti oldalán is, ahol a kiváló cseh söreink mellé a Sörbisztrónkhoz hasonlóan pazar ételek is fogyaszthatóak. Hosszas előkészületeket követően immáron boldogan bejelenthetjük: napokon belül megnyitja ajtaját a Jaromír a templomhoz! A „templomos” Jaromírt a későbbiekben részletesebben még bemutatjuk, így most csak annyit jeleznénk, hogy sem a sörök terén, sem az ételválasztékban csalódásra nem adunk majd okot. 


A Jaromír a templomhoz a névválasztása könnyen megérthető, elég csak a Lőrinc pap tér (VIII. kerület) egyik belső szögleténél fekvő étterem-sörözőnk bejáratánál megállni, és tekintetünket felemelni a téren magasodó Jézus Szíve templom impozáns épületére. Ám az új vendéglátóhelyünk belső kialakításnál véletlenül sem egy csöndes templomi hangulatot árasztó helyet, hanem egy igazán impozáns, mégis szerethetően családias étterem-sörözőt kívántunk megalkotni.


A söreink a megszokott cseh sörfőzde trió (Dudák-Bakalař-Maxmilian) üstjeiben készülnek, a csehes stílusú ételeink pedig igyekeznek minden éhséget elűzni. Reményeink szerint nem csak a Jaromírok rajongói, hanem mindazok hamar otthonra lelnek itt, akik a minőségi vendéglátásra tartanak joggal igényt. 


Soron következő cikkünkben még számos további részletet elárulunk az új Jaromírról!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése