Gyógysör, a gyógyító sör? – 2. rész

Folytatjuk korábbi cikkünket! Az 1900-es évek elején a gyógysör egyre népszerűbbé vált, már egyre többen készítették, de immáron már megváltozott formában. A normális „gyóyító” sörök melltett már speciálisan gyógyhatású söröket igyekeztek kiötleni, amely persze vagy sikerültet vagy sem. Például a Drehernél Szent János név alatt főztek kőmaláta sert amely „rendkívüli táperejű gyógysör gyengélkedőknek, vérszegényeknek, szoptatós nőknek”. A „gyenge tüdejűek és tüdőbetegek részére” készített Thyocol maláta-gyógysört már egyenesen csak a „gyógytárakban” lehetett megvásárolni.

„A „ Sanitás.“ dupla maláta gyógysör, igen kellemes izü üditő ital mely a legtekintélyesebb orvosok véleménye szerint a legtöbb kórházakban, különösen női betegeknél igen jó eredménnyel alkalmaztatik; vérveszteségtől származó gyengeségnél, rosszul táplált vérszegény egyéneknél, gyermekágyasoknál és szoptató nőknél, idegeskimerültségnél, emésztési zavaroknál, üdülő betegeknél étvágytalanság és álmatlanság ellen.” – így szólt egy újabb reklámszöveg, amely próbálja a sörét eladni, de ebben az időben akár választhattuk Szent István utolérhetetlen sörét is, amely „minden vendéglőben és fűszer üzletben kapható volt” (legalábbis Karcag környékén). „Ezt az „utólérhetetlen” kellemes sört is az összes külföldi, budapesti valamint az ország orvosai ajánlják különösen idegesség, étvágytalanság, vérszegénység és mellbajoknál! Üdít és gyógyít!” 😊

 

A 1920-as években még komoly szakmai vita folyt arról, hogy vajon az alacsonyabb alkohol-, de magasabb extrakt tartalomra szabott gyógysör vajon tud-e versenyezni a hagyományossal, de jobbára arra voksoltak, hogy nem. Ahogyan ezt a vegyipar című lapban írták: „Ha tehát a gyakorlóorvos napi 3 és fél deciliter gyógysörrel bizonyos eredményeket ért el, könnyen meglehet, sőt valószínű, hogy ugyanezeket azeredményeket 5—6 deciliter közönséges, jobb sörrel is elérte volna. Tehát a gyógysörnek egyre kevesebben kezdtek hinni, ám ezzel még nem ért véget a történet. A II. Világháború alatt a gyógysörnek ismét fontos szerepe lett, így például 1942-ben a Hagenmacher sörgyár egyik tisztviselője gyógysörrel ajándékozta meg a frontról visszatérő sebesült katonákat. 1944-ben azonban már a gyógysör romantikája elmúlt, sőt a fasiszta propaganda már konkrétan faji kérdést gyártott annak fogyasztásából, de ezt jobb (lenne) örökre elfelejteni.

A második világháborút követően még mindig megmaradt a gyógysör, de a szocializmus évtizedei során már csak egyetlen államilag készített változata maradt és ez a Nektár nevet viselte. Ezek a néven már az 1920-as években is készítettek italt. A Nektárt, amelyet „a gyengélkedők, lábadozók, várandós anyák és betegek szervezetének erősítésére” hoztak forgalomba egy alacsony szeszfokú, magas malátatartalmú sör volt, amelynek fogyasztására leginkább csak akkor vették rá magukat a fogyasztók, ha a normális sörből kifogytak a boltok és erre viszonylag gyakran sor került. A Nektár egy alig 1%-os alkoholtartalmú, ám 13 balling fokos sör volt, az átlagos szénsav tartalomhoz képest alig valami habbal és a tesztek szerint elfogadható ízzel, ám annál zavaróbb illattal. A Nektár és ezzel együtt a legálisan gyógysörnek nevezett sörök pályafutása az 1980-as évek elején végleg véget ért, de mint tudjuk, minden sör gyógysör! 😊