Irodalmi élményeink során számtalanszor bukkanhatunk olyan jelenetekre mikor akár a főhős, akár a mellékszereplő éppen valamilyen alkoholos ital lelkes fogyasztását végzi, vagy éppen annak kortyolgatása közben mond fontos mondatokat. Sőt van, amikor egy-egy italfajtáról az író, költő hosszabban-rövidebben értekezik, jobbára elismerőleg. Ha amerikai a szerző akkor természetesen bourbon ez az ital, egy franciánál, olasznál szinte csakis a bor esetleg a pezsgő lehet, de mi a helyzet a sörrel?
A sör esetében azonnal eszünkbe juthat Bohumil Hrabal a hazánkban kifejezett
népszerűségnek örvendő cseh irodalmár, aki számtalan művében említette meg,
sokszor kifejezetten dicsérően a nemzeti italukat. Elég csak az alábbi kis
idézetet elolvasnunk Hrabal Sörgyári capriccio mesterművéből és már kedvet is
érzünk egy korsó sör elfogyasztására: „Beledugtam az orrom a habba,
föltartottam a kezemet, mintha imára emelném, és lassan, élvezettel ittam az
édesen keserű italt, és mikor elfogyott mutatóujjammal megtöröltem a számat, és
azt mondtam: - Azért a mi sörgyáruk söre is van ilyen.”
Ám a sörök és az irodalom kapcsolatának felleléséhez nem kell sem Csehországhoz, sem a XX. századhoz fordulnunk, hiszen a nemes nedűről már évszázadokkal, sőt évezredekkel ezelőtt is írtak. Már a sumér Ninkaszi-himnuszban is olvashatjuk az alábbiakat: „A nádkorsóban édes sör áll. / Ide hozzám, csapos, kocsmáros, sörfőző! /Hadd hajtsam fel a sör áradó tavát, / múlatni akarok, hej, múlatni akarok! /Iszom a sört, szívem mámorban fürdik, / iszom a szeszt, kedven fellobban, / vidám a májam már, boldog a szívem, / szívemet kellemes érzés tölti el (…)
A finnek ősi eposzában egy teljes szakaszt szenteltek a sörnek, a sör
eredetének ezzel is jelezvén a szent nedű nemzeti fontosságát: „Árpából eredte a
sörnek, / komlóból a nemes nedvnek, / bár víz nélkül ez nem ered, / szilaj tűz
nélkül se támad.”
A sör és az irodalom kapcsolatáról szóló sorozatunk első részének végén álljon
itt egy nem sörspecifikus ám annál mókásabb bonmot, avagy rövid humoros, mondhatni
jópofi szólás a XIX. század második felében élt Finghal O’Flahertytől. Ez az név
persze nem valószínű, hogy bárkinek mond is valamit, ám ha eláruljuk, hogy a Londonba
költöző ír író Oscar Wilde néven vált világhírűvé, akkor már minden bizonnyal sokan
bólogatnak az ismerős nevet olvasván. A sajnos nagyon fiatalon elhunyt Wilde egyik
sziporkája, amit a korabeli szlogen („a pia a munkásosztály átka”) átfogalmazásával
alkotott, így hangzik: „A munka a piásosztály átka.” Ugye, ugye? //
Sorozatunkat később folytatjuk!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése