A nők és a sörfőzés II.: a női sörfőzés visszaszorulása

Folytassuk a női sörfőzést és a sörfőző nőket bemutató sorozatunkat. Amint azt a korábbi cikkünkből is láthattuk a nők sörfőzése túlzás nélkül állítható, hogy évezredeken át dívott és szinte csak a kolostorokban végezték el a férfiak a sörfőzés feladatát (érthető okokból). Ám ez a hagyományos női tevékenység az újkor hajnalán olyannyira veszélybe került, hogy egyenesen a kipusztulás szélére jutott. A női sörfőzők elleni egyik első támadás még nem az ész, hanem a babonásság irányából érkezett. A XVI. században ugyanis a sörfőző nőket gyakorta illették boszorkányság vádjával, amely vádaskodás a frusztrált, bigott „erkölcsőrök” egyik kedvenc elfoglaltsága volt. Érdekességként megemlítenénk, hogy a női sörfőzők adták a mintát a ma is ismert „bosziképhez”, többek között ők viselték a „boszorkányok” sztereotíp fejfedőjét, a magas, csúcsos kalapot is. Ez a fejfedő ugyanis afféle jelzőzászló szerepét töltötte be náluk, hiszen a sört a bográcsaikból kimérő nőket így lehetett könnyebben fellelni a piac forgatagában. A házaik előtt a sörfőző nők gyakorta egy seprűszerű sörpóznával jelezték az új sör elkészültét. A sörhöz való gabona egerektől való távoltartását gyakran egy ebből a célból felettébb hasznos háziállattal oldották meg. Ennek köszönhetően a boszorkány mítosz kialakulása során a szegény macskák is fontos üldözendő kellékké váltak. Összességében tehát minden adott volt az ideális boszorkánykép megalkotásához.

De térjünk vissza a női sörfőzés visszaszorulásához. A légből kapott, ám felettébb népszerű boszorkányvádak mellett további érvek alakultak a nőknek a főzőüsttől való eltiltása mellett. Ezek között szerepelt a sörfőzés időigényessége, amely a férfiak szerint elvette az időt a nőktől egyéb „kötelességek” teljesítésétől, akár a gyermekek „megfelelő” nevelésétől. Az erkölcsöt oly „konzekvensen” őrző egyházfiak, városvezetők és egyéb önjelölt alfahímek egyenesen erkölcstelennek találták a hölgyek sörfőzését, sőt ez a „erkölcscsőszködés” egy-egy városban a női sörfőzés teljes betiltását is eredményezte. A vallási, erkölcsi érvek mellett persze egyéb, gazdasági okok is hozzájárultak a női sörfőzés időleges eltűnéséhez. Ezek között szerepel az is, hogy a városi sörfőzés a XVII. századtól kezdve erős központosításra került. Egy-egy városban a korábban önállóan működő családi sörfőzdék részben gazdaságossági szempontok, részben a házisörfőzés tűzveszélyessége miatt összefogtak és közös, nagyobb sörgyárakat alapítottak. Ezekben, illetve a királyi vagy uradalmi sörfőzdékben a nagyobb mennyiségű sör termelése ugyanakkor már valóban fokozottabb fizikai terhelést követelt meg, és az „ember próbáló” munkákból – gépek hiányában - a sörfőző mester sem maradhatott ki. Így a nők a fizikailag kevésbé megterhelő munkakörökbe, vagy a fogadók, kocsmák kiszolgálói szerepkörébe szorultak. Lényegében a sör főzése a XVIII. századtól kezdve a „fejlettebb” világban a férfiak privilégiumává vált (néhány hely, mint pl. az észak-amerikai új gyarmatok, országok kivételével) és ez a helyzet döbbenetes módon egészen a XX. század második feléig nem is igen változott.