Sztrájk, sztrájk, sörsztrájk! 1. rész. – Németország (1932)

A sztrájk, azaz a munkavállalók sokaságának szervezett munkabeszüntetése már hosszú múltra tekint vissza. Már a feudalizmus kora előtt is akadtak példák arra, hogy a munkakörülményeik miatt elégedetlen emberek megtagadták a munkavégzést, de a tömeges sztrájk (strike) a kapitalizmus korának szülötte, így főleg a XIX-XX. századra vált a munkások egyik, nem mindig sikeres fegyverévé. A sztrájkolás később más területeken is meghonosodott, így a XX. század elején már kifejezett sörsztrájkokról is beszélhetünk. Itt már nem feltétlenül a sörgyári munkások munkabeszüntetéséről volt szó, hanem a sztrájk a magas állami adók és/vagy a drasztikus gyártói áremelések elleni vendéglátós akciók egyikévé vált. Ez utóbbira számos példát lehet felsorolni, hiszen az évtizedek során Ausztriától, a francia városokon, a cseh földön, sőt magyar településeken át egészen Nyugat-Ausztráliáig mindenhol előfordultak kisebb, jellemzően csak néhány napig tartó vendéglátóhelyi sörsztrájkok. Mindezek közül talán a legnagyobb Németországban zajlott le, ami bizony még a történelem egyik legszomorúbb korszakának eljöveteléhez is nyújtott egy kicsiny „segítséget”.

1932 februárjában a német vendéglátósok általános sörsztrájkot hirdettek. A söradók növekedése miatt meghirdetett akciókat ugyan a kommunisták kezdték, de szinte azonnal lecsaptak rá a náci mozgalom tagjai és részben át is vették annak szervezését. Hamburg városát követve február 25-én Berlinben is elkezdődött a sztrájk, melynek keretében a vendéglátóhelyek (szám szerint 12 ezer!!) ugyan nem zártak be, de sörrel nem szolgálták ki a vendégeiket. A következő napokban a sztrájk még tovább terjedt az országban, s csak a fővárosban mintegy 40-45 ezer üzletben szűnt meg az üveges sör árusítása. Ezzel párhuzamosan a sörgyárak is kemény lépésekre szánták el magukat, 6-7000 munkást bocsátottak el azon nyomban. A két tűz közé keveredett birodalmi kormány hamar be is adta a derekát és ígéretet tett a söradó március végi csökkentésére. Ennek köszönhetően a vendéglátósok szakszervezete befejezte a sztrájkot, jóllehet a nemzeti szocialista párt tovább, az adó teljes eltörléséig szerette volna folytatni a népszerű mozgalmat. Ahogyan az várható volt, a sztrájkot követően a vendéglátósok rohamtempóban próbálták az idő közben kiürült sörkészleteiket feltölteni. A rohamot azonban a sörgyárak nemigen bírták, még úgy sem, hogy az elbocsátott munkásaik többségét visszavették. Összességében a sztrájkból szinte senki nem jött ki győztesként, de csak szinte. A vendéglátósok hatalmas veszteségeket könyveltek el, mert a sört szerető német fogyasztók csak nem akartak oly tömegesen áttérni más italra, és emellett számos étteremnek is el kellett bocsátania dolgozói egy részét. A sörgyárak a több napos sztrájk alatt óriási bevételtől estek el, a kormány pedig jelentős presztízs és adó veszteséget szenvedett el. Az egyetlen győztes a náci párt lett, mely a sztrájk meglovaglása révén további „olcsó sör párti” híveket sikerült szereznie. És a többi már történelem. Nem egészen egy év múlva új kancellárja lett Németországnak és egy az egész világot megrázó őrült korszak vette kezdetét. De erről sem a sör tehetett.