Gyógysör, a gyógyító sör? – 1. rész

Aki csak egyszer-kétszer is túlzásba vitte már életében az alkoholfogyasztást, akár egy túl jól sikerült lakodalom, akár egy baráti összejövetel vagy más buli során az minden bizonnyal hallott már a „gyógysör” fogalmáról. A közvélekedés, legalábbis az ebben gyakorlottak véleménye szerint egy a másnaposság alatt elkövetett korsó vagy üveg sör elfogyasztása segít az italozás kellemetlen következményeinek elviselésében. Ez a „gyógyító” hatás persze úgy nagyjából minden alap nélküli, de vajon volt-e olyan időszak, amikor a sör valamilyen formában gyógysörnek számított, vagy akár tényleg volt-e olyan, amit gyógysörnek neveztek? Járjunk utána!

A sör valóban számos pozitív tulajdonsággal bír, melyre a történelem során elég hamar rájöttek. Itt nem is elsősorban az alkohol stresszoldó, a komló nyugtató hatásáról beszélnénk, jóval inkább a sör tápanyagtartalmáról, egészséges összetételéről és persze arról, hogy a sokszor fertőző városi ivóvíz helyett biztonságosabb volt sört fogyasztani. Így nem csoda, hogy az élelmes sörkészítők egyike másika egyenesen gyógyhatásúnak kezdte a sörét hívni és persze így reklámozni. 1897-ben egy sörcsarnok birtokosa kerek perec úgy kezdte el hirdetni az amúgy hétköznapi sörét, hogy kitűnő eredménnyel használható gyomor- és bélbetegségeknél, a légzőszervek bántalmainál, gyengeség és vérszegénység esetén, végül pedig az idegbetegségek minden változatánál. Persze orvosi igazolást nem kapott állításaihoz, de ez momentán nem túlzottan érdekelte a „gyógyító sörcsarnok” birtokosát.


Ám más esetben még vélt vagy valós orvosi igazolást is sikerült a főzött gyógysörhöz mellékelni. Így lettek Magyarországon híresek Hoff János malátakészítményei, köztük „a maláta-kivonat gyógysöre általános gyengeség, tüdő- és gyomorbántalmak, szárazkór, vérszegénység, s az altesti szervek rendellenességei ellen.” Hoff az igazát még túlélők (!) szavaival is „igazolta: „A meggyógyultnak saját szavai: Minthogy a maláta kivonatú egészség-sörnek feltalálása, anyámat — hogy ne mondjam — a haláltól megmentette, azért ezen községnél teljes erővel voltam képes fellépni s ezen gyógysört saját, legteljesebb meggyőződésem szerint ajánlani.”

1896-ban még egy gyógyszerész szaklapban is megjelent az alábbi hír: „A Ross és Társa hamburgi vegyszergyárosok „Kraftbier“ név alatt peptonkészítményt állítanak elő. A gyógysörről az orvosi szakemberek elleggé kedvezően nyilatkoznak és kiterjedten használják a testi gyengeség, a rossz étvágy, a chlorosis gyógyítására, valamint a lábadozóknak és gyermekeknek is gyakran szokták adni.”


És ugyancsak elterjedt az a nézet is, hogy a kis alkoholtartalmú barna sör elősegíti a kisgyermekes anyukák tejelválasztást. Ez a vélekedés, hiába a rengeteg orvosi cáfolatnak a mai napig fennmaradt. A gyógysörről szóló történetünket hamarosan folytatjuk.

Sörpszichiátriai „szakszótár” I.

Minden sört szerető ember jól tudja: a napi szorongásaink, rossz kedvünk, félelmeink oldásában egy-egy korsó finom sör elfogyasztása egy pici könnyebbséget tud nyújtani. Már az elénk tett korsó habos sör látványa is csökkenti a stresszszintünket, hát még amikor egy hűvös korty végiggördül a torkunkon. Ám azt kevesen tudják, hogy a sörrel, annak fogyasztásával kapcsolatban számos mentális probléma is adódhat. Ezek közül a valódi, komoly betegségeket hagyjuk meg az orvosoknak, mi most inkább koncentráljunk mindazokra, amelyeket még csak véletlenül sem találhatnánk meg a szakkönyvekben, szaklapokban. Lássunk hát egy-két példát a képzeletbeli sörpszichiátriai szakszótárból.

Kezdjük a sort az
alcoholosis socialis tünetegyüttessel, amely bizony a sörözőkbe járóknál gyakorta jelentkezik. Ennek fő tünete az a kényszer, hogy társasági életünk élénkítése céljából menjünk el a kiszemelt vendéglátóhelyre és ha már ott vagyunk, akkor egy sört csak fogyasszunk el. Az Alzheimer kórt sajnos sokan ismerjük, ám elsősorban angolszász területen elterjedt az Ale-zheimer szindróma is. Ha „véletlenül” túl sok ale sört iszunk, akkor ez ideiglenes emlékezetkieséshez vezethet. Hazánkban ez a betegség láger-heimerként, vagy ászok-heimerként ismeretes. 😊


A soron következő pszicho probléma a sörszorongás, angolul beerxiety vagyis az a szorongató érzés, amikor észrevesszük a korsónkban a sör szintjének vészes csökkenését. Ez szerencsére aránylag könnyen orvosolható egy újabb sör beszerzésével, vagy sörre való rátöltéssel. Ehhez hasonló a maláta-melankólia, amely akkor uralkodhat el rajtunk, ha az ivás során már látszik a korsó alja is. Még erősebb tünetei miatt viszont már kifejezetten veszélyes lehet a sörsokk vagy angolul Brewtal effect, amikor egy sör erősebbnek bizonyul, ahhoz képest, mint amit előzetesen vártunk. Ehhez társulva jelentkezhet a csapolási dezorientáció, az a tájékozódási zavar mikor ugyan már azt se tudjuk, hogy milyen sört is ittunk megelőzően, de azért rendelünk még egyet. A pszichiátriai sörszakszótár sorozatunk első részét fejezzük be a legismertebbel, a komoly latin nevet viselő cenosilicaphobia kórral, amely nem más, mint félelem az üres söröspohártól vagy korsótól. Mivel ez a betegség minket is erősen kerülget ezért most nem is haladunk tovább a szótárunkkal. Inkább irány a söröző, ahol egy jó korsó cseh sör vár ránk.

A csapolt sör története 1. – A kezdetek

(A mostani három részes cikksorozatunkban a csapolt sör, illetve a sörcsapolás történetével szeretnénk olvasóinkat megismertetni.)

A minap az Arcanum Újságarchívumában az alábbi meglepő hírre bukkantam, melyet hosszúsága ellenére is érdemes elolvasni: „Budán új korszaka nyílt meg a sörivásnak, és napról napra szaporodik azon érdemdús férfiak száma, kik magokat a sörfogyasztás nemes mesterségében gyakorolják. Egy éles eszű kocsmáros ugyanis oly elmés szerkezetű erőművet talált föl, melynek segélye által a sör a pince fenekén hasaló hordóból, egyetlen billentyű megnyomintására egyenesen pohárba ’s onnan a száraz torkokba folydogál. Ezen nevezetes találmány százanként csődíti oda a szomjas lelkeket, ’s ezen bámulatos hatás annyira lelkesíti az emberbaráti érzelmű kocsmárost, hogy elhatározta, miképp nem nyugszik addig, míg annyira nem tökélyesíti ezen nagyszerű találmányát, hogy minden ivó egyenesen ’s közvetlenül a hordóból szíhassa forró torkába a hideg árpalevet. Ha e találmánya sikerül, úgy még életében oszlopot emelendnek neki az ártatlan sörivás buzgó tisztelői. (1846-05-14: Budapesti Híradó)

Ebben a hírben napjainkban talán első ránézésre semmi nagyobb érdekességet nem látunk, de gondoljunk bele: 1846-ot írunk és valami berendezés egy billentyű nyomására a pohárba tölti a hordóból a sört. Ahhoz, hogy tényleg megértsük a híradás meglepő mivoltát érdemes egy kicsit áttekinteni a csapolt sör és a sörcsapolás történetét.

Hajdanában-danában a sört főző nők és férfiak még nem küzdöttek a sörcsapolás problematikájával. A sörök mennyisége viszonylag csekély volt így jellemzően az agyagedényeik használatával főzött söreik mennyisége csekély volt. Ezeket jóformán csak ki kellett önteni őket a kupákba. Később, a rómaiak már bronz-, rézüstökben illetve kerámia vagy agyagedényekben főzték, fakádakban erjesztették a sört, majd annak elkészültével kerámia vagy fa hordókban tárolták, szállították. Ezek még mindig csak kisebb űrtartalmúak voltak így még továbbra sem kellett hozzá semmi különleges technika a „csapolásukhoz”.

Ám mindez a középkorban lassan megváltozott. Eleinte, főként a kolostorokban és városi sörfőzdékben a sört a már általános tárolótartállyá vált fahordóból közvetlenül mérték ki. A hordókban fa- vagy fémcsapokat (dugókat) használtak, amelyeket kalapáccsal ütöttek be vagy húztak ki. A csapolás ekkor még továbbra is teljesen gravitációs alapon történt: a hordót megdöntötték, és a sör pedig szabadon folyt ki. A cikksorozatunkat hamarosan folytatjuk.


Jóslatok sörfogyasztók számára

Boldog új évet kívánunk minden kedves olvasónknak, vendégünknek! Az új esztendő kezdetekor a megszokott, alig betartott fogadalmakon túl szintén közkedvelt elfoglaltság az előttünk álló időszakra szóló jóslatok olvasása. Baba Vanga, a híres „balkáni Nostradamus” szokásának híven jó kis horror forgatókönyvekkel lépett elő, amely pénzügyi válságot, Kelet-Nyugat közti súlyos konfliktusokat, globális élelmiszer- és vízellátási problémákat valamint természeti katasztrófákat prognosztizált. Őszintén szólva hallva-látva a napjaink történéseit, a hatalmi harcokat ezek a jóslatok nem meglepőek, még ha szomorú így egyben látni őket. De miért is ne jósolhatnánk mi is a cseh sörök kedvelői számára? Milyen lesz a 2026-os év a számukra? Tegyünk erre egy kísérletet! Kezdjük azzal, hogy az év folyamán folytatódnak a tapasztalható trendek a sörfogyasztás vonatkozásában is. Tovább csökken a vendéglátóhelyen elfogyasztott sörök mennyisége, részben azért, mert az emberek inkább otthon fogyasztják az olcsóbban beszerezhető söreiket, részben a fiatalabb generációk már nem feltétlenül a sört választják fő társasági italuknak. Az ital, köztük a sörgyártók minden eddiginél szélesebb választékban ontják majd a különféle alacsony alkoholtartalmú, vagy alkoholmentes, jobbára ízesített söreiket, amelyekkel a vélt vagy valós egészségesebb életmód kedvelőit próbálják magukhoz csalogatni. Egy szűkebb, de annál lelkesebb réteg számára továbbra is tömegesen készülnek a különféle felsőerjesztésű sörök (IPA, NEIPA, Ale, Stout, Sour) izgalmas, de nem minden esetben jól sikerült változatai, ám a láger sörök dominanciája egy pillanatig sem lesz veszélyben. Optimista jóslat szerint a sörfogyasztók vásárlási tudatossága növekedni fog, az eddigieknél még jobban megválogatják a mindennapi söreiket, amellyel nyomást gyakorolnak a sörgyárakra is. Ennyit a komolyabb jóslatokról és álljon még itt néhány kevésbé komolyan vehető is.

AI kép

2026-ban a sörfogyasztók még kritikusabbak lesznek, mint eleddig. Ha nem elég hideg a sör, ha túl sok, vagy éppen nem túl maradós a sörhab, ha újabb óhatatlan söráremelésre kerül sor, akkor a sörissza még harsányabban fejezi ki majd nemtetszését. Ezzel persze őrületbe kergeti az amúgy ugyancsak sok gonddal birkózó személyzetet. És ha már a fogyasztó a sört esetleg nem megfelelőnek véli, akkor ezt mint egy világfájdalmat éli meg, hiszen a söröző nem más a számára, mint egy menedék a hétköznapi őrület elől. 2026-ban pokoli év vár a magyar társadalomra. A közelgő választások a végletekig feszítik a húrt sörivó és sörivó között, ezért végképp fontos, hogy akár a Jaromír sörözőinkben szemtől szembe nézve, a cseh sör áldott jótékony, békítő hatása alatt vitassák meg a felek a politikai nézeteiket. Így talán egy kicsit könnyebb lesz majd elviselni az egyik vagy a másik fél elkerülhetetlen kudarcát és ennek embert próbáló feldolgozását, mint a közösségi média kommentjeibe belefulladva. Így álljon a cikkünk végén nem egy jóslat, hanem egy kívánság: 2026 legyen a cseh sörök melletti kocsmafilozofálás és társadalmi feszkócsökkentés éve! Na zdraví!