Libaétkek római módra!

Idén a Jaromír Sörbisztró, és a Jaromír a Templomhoz éttermünk Szent Márton napi liba étkei igen nagy népszerűségnek örvendenek, ezért a vendégeink ezen héten még biztosan, s várhatóan még a jövő héten is lakomázhatnak belőlük. Aki még nem próbálta ki eme finomságokat azoknak forrón ajánljuk! 

Bizony, a libahúsnak meg van a maga saját varázsa, hiszen otthon a konyhában igen csekély alkalommal állunk neki egy liba elkészítéséhez. Pedig a liba étkezési célú felhasználása már igen hosszú időre nyúl vissza, lényegében egészen addig, amikor először találkozott a szegény liba (az akkortájt még a nem háziasított nyári lúd) és az ember. A liba háziasítására már az ókorban sor került, mégpedig a feljegyzések szerint kb. i.e. 4000 évvel ezelőtt Babilóniában, de a vadlúd házi lúddá szelídítése a világ több térségében is lezajlott. A Római Birodalomban egy ideig egyenesen templomokban tartott szent állatként tekintettek rájuk, köszönhetően annak, hogy i.e. 390-ben a libák hangos gágogása árulta el a Rómát megtámadó gall csapatokat. Ám ez csak időleges libastátusz volt, amely a későbbiekben már nem tartotta vissza a rómaiakat (sem) a libahús élvezetétől.

A libát az ókorban már számos országban (Egyiptom, Görögország, Római Birodalom) tenyésztették. Erről árulkodik a római Apicius szakácskönyve, melyben az alábbi receptet ajánlja az olvasóinak: „Forró főtt liba hideg mártással Apicius módra: Főzd meg a madarat. Törj össze borsot, lestyánt, koriandermagot, mentát és rutát. Önt hozzá garumot (azaz apró halból, tintahalból és azok belsőségeiből készült halmártást) és egy kevés olajat, s keverd össze. A főtt libát még forrón törölgesd meg egy tiszta vászonkendővel, öntsd rá a mártást és tálad.” De természetesen nem csak a libahús fogyasztása volt akkortájt népszerű, hiszen addigra már rájöttek, hogy a hizlalt liba mája egy igazán fejedelmi étek. Íme egy az elkészítési módok közül: „Szurkáld keresztül a májat egy náddal; áztasd garumba borssal, lestyánnal és két szem babérbogyóval. Tekerd hurkabélbe, süsd meg roston, és tálald.” Ugye milyen egyszerű? 😊 De viccen kívül. A liba római módon történő elkészítése nem bonyolult, az ominózus garum előállítása kivételével. De van egy jó hírünk! A garumot az ókorban lényegében az akkortájt még méregdrága só kiváltására használták, így elég ha szimplán sót, és/vagy szardella pasztát használunk. Nincs is más hátra, minthogy süssünk, főzzünk otthon is libát, de ha nem akkor jöjjenek el hozzánk a Jaromírokba, és kóstoljanak nálunk egy kis libát!

(Forrás: Marcus Gavius Apicius: Szakácskönyv a római császárkorból, Enciklopédia kiadó, Budapest, 1996)