Mitől csehes egy söröző? - 1. rész

Az alábbi írás, melyet most két részletben közlünk, mintegy két évvel ezelőtt a Csehország, nem csak Prága (www.nemcsakpraga.blogspot.hu) netmagazinban jelent meg, némi háttér információt nyújtva azon kérdés eldöntéséhez, hogy mitől is csehes egy (akár magyarországi) söröző. Bízunk benne, hogy a Jaromír sörözőinket eme információk tükrében is kellőképpen csehesnek érzik a vendégeink!

"Napjainkban számos fórumon hangzanak el arról szubjektív ítéletek, hogy mely magyarországi cseh sört csapoló vendéglátóipari egység a „legcsehesebb”, a legautentikusabb. Eltérnek rendesen a vélemények egymástól, hiszen valakinek az egyszerűbb pince jellegű sörözők jönnek be, másoknak a cseh fotókkal, feliratokkal, dísztárgyakkal stb. ékesített dizájn éttermek, kocsmák, és még sorolhatnánk a kisebb változatokat. Van aki a csapolási módszerben látja a lényegi különbséget, más a sörválaszték alapján véli csehesnek a helyet. Mindenkinek a maga ízlése szerint. Mégis a cseh söröző, mint sok évszázados önálló fogalom mögött nem a külcsín, és nem is feltétlenül csak az árult sör cseh mivolta áll, ennél azért jóval összetettebb a történet.

Amióta sört főznek a Cseh földeken, azóta léteznek olyan kocsmák, vendéglők, fogadók ahol ezt az italt el is fogyasztják. A sörfőzést és sörfogyasztást előszeretettel támogatták az uralkodók, a földek urai is, hiszen az adók révén igen sok pénz csörgedezett be a kincstárba, másrészt pedig az alattvalók is jóval engedelmesebben, békésebben végezték a dolgukat. A vérnyomást kevésbé megemelő sörivást jóval inkább előnyben részesítették, mint a keményebb alkoholok fogyasztását, melynek révén hőbörgős részegre itták magukat a delikvensek. Mindehhez hozzátehetjük azt is, hogy egy-egy járvány idején a sörivás bizony sokkal biztonságosabbnak bizonyult, mint a víz fogyasztása.

Hamar a napi rutin részévé vált a munka utáni sörözés, és ugyancsak rövid időn belül kialakultak az első írott, íratlan szabályok is. Vasárnaponként és ünnepnapokon tilos volt a sörcsapolás, és elsősorban a városokban megszabták a napi nyitvatartási időt is. Azonban a korabeli feljegyzések alapján nagyon úgy tűnik, hogy nem mindig tartották be ezeket az előírásokat. A sörfogyasztó helyek jóval nagyobb szereppel bírtak az emberek életében mint szimpla szomjoltó kocsmák. Televízió, internet és más kommunikációs terep hiányában a kocsma volt az információ szerzés, megosztás, valamint a szórakozás központja. A sörözgetés mellett folyt a napi diskurzus a szűkebb-tágabb világ történéseiről, de emellett a vendégek itt, a kocsmában verték a blattot, énekelgettek, sőt még amatőr színi előadások is színesítették az amúgy is kellemes hangulatot.

A kocsmai beszélgetések fő témái ugyanazok voltak mint manapság: bűnügyek, helyi pletykák, szép lányok, hűtlen feleségek, pénz, politika és emberi gyarlóságok. A XX. századtól kezdve a korábbiakhoz képest tovább bővült ez a kör és becsöppent a „kötelezően” megvitatandó témák közé a sport is (elsősorban a foci és a jéghoki). A kocsma persze fontos információ forrás volt az állam számára is, ezért nem csoda, hogy az Osztrák-Magyar Monarchiában gyakorta ült a sörözőkben egy-egy besúgó. Mi ezt a csehes kocsmai légkört leginkább Jaroslav Hašek Švejkjéből, illetve Bohumil Hrabal nagyszerű írásaiból ismerhetjük meg.

Ahogyan azt láthatjuk, a cseh kocsma a múltban fontos társadalmi, szociológiai szerepet töltött be, és tölt be a napjainkban is. 1620-ban a fehérhegyi ütközetet követően száműzték a cseh nyelven beszélő arisztokratákat, és egyúttal erős rekatolizáció vette kezdetét, ami azonban csak ahhoz vezetett, hogy a csehek többsége innentől kezdve egyre közömbösebbé vált a vallással szemben. Így a fő közösségi színhelyek nem a katolikus templomok vagy a nemesek palotái lettek, hanem a vendéglők. Ide jártak a település előjárói, külön asztala volt a tanítónak, de gyakorta a helyi pap is be-betért egy kis informális igehirdetésre. A professzortól az útkaparóig mindenki együtt, gyakorta közös asztalnál ivott és vitatta meg az élet nagy dolgait."

A jövő héten folytatjuk!