Švanda, a strakonicei dudás meséje I.

Hű olvasóink, kedves vendégeink már jól tudják, hogy a Dudák Sörgyár alapsörét, a „tizeskét” Švandára keresztelték el. Azt is elárultuk már korábban, hogy Švanda, a kitalált strakonicei dudás alakja először Josef Kajetán Tyl, a cseh himnusz szövegének írójának XIX. században írt drámájában, annak főhőseként jelent meg. De a teljes történet elregélését még csak ígértük. Most következzék hát Švanda, a dudás meséje, mert mesékre időnként nem csak a gyermekeknek, hanem a sörszerető felnőtt közönségnek is szüksége van. Ugye így van?

A strakonicei dudás a színpadon

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kis falu Strakonice városka közelében, ahol egy fiatal legényke, kinek neve Švanda, tengette napjait. Szüleit sohasem ismerte, idegenek nevelték fel. Ahogyan sokan mások is ezen a dél-cseh vidéken, úgy ő is hamar elkezdett kecskedudán játszani és mindennapi betevőjét főként zenélésből szerezte meg. Az ifjú Švanda egy nap beleszeretett Dorotkába, Trnka, a vadgazda szépséges leányába. Az fiatal hölgy édesapja azonban nem lelkesedett azért a gondolatért, hogy egy szegény legény legyeskedjen a leánykája körül. Meg is mondta Švandának egyenesen, ahogy azt illik, hogy egy ilyen csóró muzsikus ne is álmodjon esküvőről. Amikor ez még egyszer megismétlődött Švanda úgy döntött, hogy szerencsét próbál a világban, és addig zenél amíg sok pénzt nem szerez, csakhogy kiérdemelje szíve választotta kezét. Dorotka könyörgött neki, hogy ne tegye, ne utazzon el, de addigra már Švanda meghozta a döntését, de azt is megígérte, hogy egy hónap elteltével visszatér. Švanda megpróbálta rávenni egy öreg zenész barátját, Rosint a hegedűst is, hogy csatlakozzon hozzá, aki még hajlott volna is rá, de a végén a felesége csak maradásra bírta, hiszen ki gondoskodik a sok pujáról, amíg az apjuk kóborol?

Mielőtt Švanda elindult volna még úgy döntött, hogy ellátogat egy kedvenc erdei tisztására. Maga sem tudta hogy miért, de mindig öröm töltötte el amikor idejött. Leült a tisztáson és egyszerre csak kábultnak érezte magát, majd álomba szenderült. Dél volt, és a tisztáson hirtelen megjelentek az erdei tündérek, köztük Rosava. Rosava az egykori tündér királynő, akit megbüntettek mert egy közönséges halandóba szeretett bele, sőt egy gyermeknek is életet adott. És ki volt ez a gyermek? Nem más, mint Švanda, aki erről mit sem tudott. Rosava volt az aki mostohaszülök küszöbére tette a kisdedet, de a felcseperedő fia minden lépését féltően nyomon követte. Most is kérlelte a tündér társait, hogy Švanda dudáinak adjanak varázserőt, amivel az embereknek örömet, vidámságot tud szerezni. A többi tündér teljesítette a kérését.

Amikor Švanda legközelebb kipróbálta a dudáját, valahogyan máshogy, még szebben hangzott, és mindenki aki hallotta egyszerre csak elkezdett önfeledten táncolni. Ez végképp megerősítette a hősünket abban a hitében, hogy neki el kell mennie a világba. Összeszedte cókmókját és maga mögött hagyta a falut és a zokogó szerelmesét. Eközben Rosava kérte a tündérkirálynőt, hogy hagy kísérhesse el a fiát az útjára, és a királynő megengedte neki. Ahogyan arra számítani is lehetett Švanda bárhova is ment, sikert aratott magával ragadó játékával, bűvös dudahangjaival. És a sikerrel együtt persze a pénz is dőlni kezdett. Igen ám, azonban a fiatalember csak a zenéléshez értett remekül de a pénze kezeléséhez sajnos nem, így ami befolyt az bizony ki is szaladt az erszényéből. Megérkezett a keleti nagy király udvarába, akinek egy lánya volt, nevezetesen Zuliku hercegnő. Addigra csatlakozott hozzá a szerencse és pénzvadász Vocílka, aki szép szavakkal, dícséretekkel behízelegte magát Švanda kegyeibe, azt remélve, hogy szert tehet a zenész pénzére.

Nos, hogy tetszett eddig a mese? Szerintünk aranyos, így folytatjuk is, de nem most rögtön, hanem gonosz módon csak egy hét múlva! Addig is mindenki fogjon a kezébe egy jó korsó Dudákot vagy egy üveg Švandát a Jaromír Sörpincében, Sörkertben és próbálja meg kitalálni, hogyan is végződik a strakonicei dudás története. Vajon boldog vége lesz, vagy tragédia?