Guinness sörrekordok 2. – Egyéb sörös rekordok

Folytassuk a Guinness évkönyvekben rögzített sörrel kapcsolatos rekordok sorát, a gyűjteményeken túl ugyanis még számos „sörös” rekord is rögzítésre került az évek folyamán. Lássunk közülük néhányat. 

 


Az eddigi legdrágább sörös dobozt még 1981-ben adták el, potom 6 ezer amerikai dollárért. Az eddigi legnagyobb sörfesztivált 2011-ben rendezték meg. Az itt megjelent csaknem 7 millió résztvevő összesen 7,5 millió liter sört fogyasztott el, ami egy hatalmas szám, ám egy sört szerető embernek őszintén szólva csak egy kérdés jut az eszébe. Csak egy liter, azaz két korsó sört volt képes egy átlag sörfesztiválozó meginni? Mégis a mi más ment le az emberek torkán? Bambi?



Érdekes, ám nem túl sok értelmet hordozó rekord a következő. Az USA Észak-Karolina államában fekvő Raleigh Sörkertben 2015-ben összesen 369 különböző csapolt sört prezentáltak a vásárlók számára. Ám ne gondoljuk azt, hogy fogtak 369 különféle hordót és a relatíve kis mennyiségeket egyszer, egy alkalomból rakták fel a csapokra. Nem, ezeket a söröket legalább három hónapon át lehetett helyben, csapolt formában elfogyasztani! A nem túl értelmes, bár elég látványos Guinness sörrekordok sorába tartozik az alábbi is, amelyet 2011-ben a német Quandt-Schön Getränkefachhandelsgesellschaft mbH and Radio MV 60 önkéntes bevonásával követett el. Munkájuk eredményeként sörrekeszekből egy 12,9 méteres piramist pakoltak össze. A világ eddigi legnagyobb sörösüvegét 1993-ban készítették. Az ominózus palackba, amely 2 méter 54 centiméter magas volt és a kerülete is meghaladta a 2 métert összesem 625,5 liter sört tudott magába fogadni. Végezetül álljon itt még egy sörrekord, amelyet sokan ismernek. Az egy főre jutó sörfogyasztás tekintetében a 2011-es év volt a kiemelkedő. Ebben az esztendőben melyik más nemzet, mint a cseh nem kevesebb mint 144.8 literes eredményt mutatott fel, azaz valamennyi cseh lakos ennyi sört „fogyasztott el” az év során. Persze a rekord eredményébe beleszámítottak a külföldiek által belefetyelt sörök, valamint az exportált cseh sörök is, de még ezeket figyelembe véve is jól látszik: a csehek számára a sörfogyasztás az élet szerves része. Legyen ez követendő példa a számunkra is!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése