A csapolt sör története 2. – a sörmotor kora

Folytatjuk a csapolt sörről, sörcsapolásról szóló cikksorozatunkat. (A cikk első része ITT olvasható!) A gravitációs sörkiöntés korát követően eljutottunk a technikai fejlődés robbanásszerű változásáig, az ipari forralom koráig, amikor megjelentek az első nyomásos sörcsapoló rendszerek és sörszivattyúk. A XVII. század végén jelentek meg az első kézi szivattyúk, melyeket Angolhonban csak beer engine-nek, avagy sörmotornak hívtak. A legelsőt közülük egy bizonyos John Lofting holland feltaláló dolgozta ki még 1691-ben, majd ezt a találmányt több, mint 100 évvel később Joseph Bramah lakatos és vízműmérnök továbbfejlesztette (1797). A sörmotor elsősorban a felsőerjesztésű söröket csapoló angolszász területeken terjedtek el és ott maradtak meg a mai napig is (persze fejlesztett verzióban) nagyobb számban. Ha megnézünk egy tradícionális angol sörözőt (pub) is mutató filmet láthatjuk a jellegzetes sörcsapot, amelynek segítségével felhúzzák a pincében rejlő hordóból a sört. Ez eleinte fáradtságos kézi munka volt, így a csaposnak valóban meg kellett dolgoznia a csapolt sörért. A sörmotor révén azonban már frissebb maradt a sör és egyenletesen lehetett adagolni. Ez az a korszak, a XIX. század, amikor a korábbi cikkünk elején említett budai sörcsapoló találmány létezhetett…de hogy és miként, ha egyszer még nem léteztek, csak fizikai munkát igénylő sörszivattyúk, sörmotorok?

Nos a kérdésre nagyon nehéz megbízható választ adni, ehhez egy picit vissza kell kanyarodni az időben. A XVIII. század közepén felfedezték a rögzített levegőt, azaz a szén-dioxidot, majd Joseph Priestley felfedezi, hogy miként kell azt a vízben oldani. Nem sokkal később egy bizonyos Nooth már berendezést is készít a szénsavasításra és így hamarosan sor kerül az első szénsavas víz gyártására. Johann Jacob Schweppe, svájci órásmester és amatőr tudós pedig Priestley felfedezését továbbfejlesztve hozza létre a Schweppes márkát 1783-ban Genfben, karbonált ásványvíz előállítására. Jedlik Ányos (magyar feltaláló) is részt vett a szénsavasítás történetében: 1826-ban megalkotta az „apparatus acidularis”-t, amellyel szénsavas vizet állított elő mesterségesen és ezt követte az első magyar szikvízüzemgyártó üzem beindítása. 

Tehát az említett cikk születésének idején már rendelkezésre állt a szén-dioxid, amelynek révén a sör „a pince fenekén hasaló hordóból, egyetlen billentyű megnyomintására egyenesen pohárba ’s onnan a száraz torkokba folydogálhatott”. Ez csak egy tipp a részünkről, ám az biztos, hogy bizonyítottan csak évtizedekkel később készült el az első hatékonyan működő CO₂-nyomásos rendszer, amely forradalmasította a sörcsapolást. A sör immáron nem érintkezett levegővel, oxigénnel, így hosszabb ideig megőrizte szénsavtartalmát és ízét. A modern sörhűtő- és csaprendszerek alapelve is ekkor alakult ki. De erről majd a cikksorozatunk utolsó részében írunk.

Híres sörivók 6. - Michael Jackson

A címben szereplő név hallatán ugyan elsőre mindenkinek a popzene néhai meghatározó ikonja, mondhatni a „királya” jut eszünkbe, de itt most nem róla lesz szó, hanem a sörvilág egyik legnagyobb hatású személyéről. A brit Michael Jackson (1942–2007) ugyanis a modern sörkultúra egyik legfontosabb alakjaként újságírói és sörszakértői munkásságával megújította a világ gondolkodását a sörről, erről az addig kevésbé értékelt italról. A világszerte „Beer Hunter” néven ismert Michael Jacksonnak köszönhetően a sörre már nem tömegtermékként, hanem kulturális és gasztronómiai értékként kezdtek tekinteni és munkássága alapjaiban járult hozzá a napjainkra kicsúcsosodó kézműves sörmozgalom nemzetközi felemelkedéséhez.

1977-ben jelentette meg korszakalkotó könyvét, A Világ Sörkalauza (The World Guide to Beer), címmel, melyben elsőként rendszerezte közérthető módon a világ sörtípusait, bemutatva azok történetét, földrajzi gyökereit és ízvilágát. Térképekkel, fényképekkel illusztrálva ismertette a világ 5000 (!) sörét beleértve Afrikát és Kínát is. A könyv hatalmas sikert aratott, és a későbbiekben sörfőzők, sörírókat inspirált. Jackson a könyvében nemcsak söröket, sörstílusokat írt le, hanem kontextusba is helyezte őket. Megmutatta, hogy miként kapcsolódik a sör a helyi hagyományokhoz, éghajlathoz és gasztronómiához. Élete során még számos további sörkönyvet is írt, melyekhez csaknem 10 ezer sörféleség megkóstolása nyújtotta az alapot.

Michael Jackson nevéhez fűződik a sörstílusok modern kategorizálása is. Ő tette széles körben ismertté például a belga apátsági sörök, a lambicok vagy a klasszikus brit ale-ek közötti különbségeket. Munkája különösen nagy hatással volt az amerikai kézműves sörforradalomra az 1980-as és 1990-es években, ahol sok induló főzde az ő írásaiból merített inspirációt. És a sörforradalom innen terjedt tovább a világ többi részére, Európára és benne Magyarországra is. Televíziós sorozata, a Sörvadász (The Beer Hunter), tovább növelte ismertségét. A műsorban sörfőzdéket látogatott világszerte, bemutatva a helyi mestereket és hagyományokat. Karizmatikus, közérthető stílusa révén a laikus közönség számára is izgalmassá tette a sörkultúrát. Michael Jackson öröksége ma is él: nevét rangos nemzetközi sördíjak és szakmai elismerések őrzik. Munkássága nélkül a kézműves sör ma valószínűleg nem élvezné azt a globális megbecsülést, amelyet napjainkban tapasztalhatunk.

Sör képek söreinkről a közösségi médiában

A korunk a vizualitásról szól. Ennek ékes példája az elképesztő mennyiségű online tartalomgyártás, amelynek elsődleges terepe a közösségi média. Ez a többségében képi tartalomkészítés persze rengeteg kritikával illethető, ám egyrészt szórakoztató időtöltés a készítőjének másrészt sokszor hasznos lehet más embertársunk vagy akár éppen a képeken reklámozott termékeket előállító cégek számára. Így van ez a sörök, a sörökről készített fotók esetében is. Mind a sörfőzdék, mind a söreiket árusító vendéglátóhelyek számára az egyik legkedvesebb és nem mellesleg igen fontos visszajelzés, ha a közösségi oldalakra kikerülnek a söreik, a fogyasztás helyszínével megjelölve. Egy-egy jól sikerült kép láttán ugyanis szinte azonnal eszünkbe jut, hogy bizony nekünk is meg kellene kóstolnunk az adott sört és ugyanúgy élvezni, mint a kép posztolója. És innen már csak egy lépés, és a tettek mezejére léphetünk. A Jaromír sörözőkben csapolt vagy üveges formában forgalmazott sörök esetében sincs ez másképp. Örömmel tölt el minket, ha egyik vagy másik oldalon olyan képre bukkanunk, amelyet valamelyik vendéglátóhelyünkön készítettek vagy ha tárgyának a strakonicei, rakovníki sörgyár söreit választották. Ezért is szeretnénk most a bemutatásra kerülő fotók készítőinek előzetes engedélyével pár kedves vendégünk sörös képét bemutatni, ezzel is megköszönve munkájukat.

Kezdjük a sort Vitovszki Szilárd feltehetőleg otthon készített, ám annál professzionálisabban megkomponált és kivitelezett fotójával, amelyen a rakovníki sörgyár egyik legkiválóbb söre, a hidegkomlós Bakalář látható.

 
Timkó Zoltán láthatóan a Jaromír Sörbisztróban járt, amikor megkóstolta a strakonicei sörgyár mind egy világos, mind a remek félbarna sörét. Reméljük, hogy még más sörök is kerültek még ha nem is a lencse végre, de a gyomorba.

Szepcsik Ferenc felvétele egyszerre pazar ugyanakkor ma már egy kis szomorúsággal is terhelt. Ugyanis a képen látható kiváló Otavský zlatý nevű finomság gyártását hamarosan befejezik. A szemben ülő úr talán már ekkor sejtette a fájdalmas véget. 😊
 

Hellenbach Ferenc egy önkéntes összehasonlító korsóelemzést hajtott végre. Az alakjukban egymásra egy picit hasonlító, ám részleteikben, logójuban, és beltartalmukban eltérő sörös edényeket vette tüzetesen górcső alá. Köszönjük!

Végezetül álljon itt Gasparics Zalán remek fotója, mely a rakovníkiak könnyed, de annál élvezetesebb félbarnáját ábrázolja. Az üveg falán kicsapódott párából is látható a kifogástalan tárolás és szinte már halljuk azt a bizonyos szisszenő hangot, mely az üvegnyitás sajátja.

Köszönjük a képeket, köszönjük a fogyasztást, várunk mindenkit vissza nagy szeretettel!

Térjen vissza a kocsmafilozofálás a kocsmába!

Korunk általános időtöltése az internetes „kocsmafilozofálás”. A közösségi média mindannyiunk számára lehetővé teszi, hogy megnyilvánuljunk bármilyen témában, legyen szó politikáról, tudományokról, művészetről, sörről, ételekről, lényegében az élet valamennyi területéről. A „mindenhez is” értő emberek korát éljük. Csak kevesen állnak ellen annak a kisértésnek, hogy „abszolút igazságuk” birtokában önkéntes és sokszor felettébb lelkes vagy akár túlzottan vehemens tájékoztatásba, térítésbe, vitába, odamondogatásba ne kezdjenek. A kocsmafilozofálás persze nem újkeletű szokás, hiszen a régi időkben is szerették az emberek megvitatni a tudásuk, élettapasztalataik alapján a különféle témákat, egymásnak ütköztetve a sajátjukat mások véleményével. És persze e mögött leginkább a meggyőzés vágya rejlett, az a cél, hogy győztesként kerüljenek ki az embertársaikkal vívott verbális „csatából”. Ám a kocsmafilozofálás mára megváltozott és napjainkban a sokszor akár „árokszélinek” is hívható filozofálás szinte teljesen lerázta a korábbi jótékony korlátait. Posztolhatunk, kommentelhetünk akár minimális információ birtokában, az összefüggéseket nem ismerve is, és ezzel a részlettudással akár nagyobb tömegekre hathatunk. Egy-egy sommásan megfogalmazott vélemény ugyanolyan súlyúnak is tűnhet, mint az adott téma szakértőjének tudása. Sőt tehetjük mindezt úgy is, hogy akár a névtelenség, arctalanság rejtő homályában maradunk, amely még „bátrabbá”, vadabbá, érzéketlenebbé tehet minket. Így jutunk el ahhoz, hogy a kocsmafilozofálásunk már nem is kocsmafilozofálás többé, hiszen se kocsma nincs a környéken, se hús-vér embertársunk, akivel valóban beszélgetnénk.

Mindezek miatt ezennel meghirdetjük a „Térjen vissza a kocsmafilozofálás a kocsmába!” mozgalmat. Egy sörözőben a virtuális térrel szemben látjuk a másik azonnali reakcióját, akár amikor nevet vagy összeráncolja a szemöldökét. A kocsmában nem „győzedelmeskedhetünk” pusztán azzal, ha minél harsányabban, durvábban fejtjük ki a véleményünket. Nem mondhatjuk pl. hogy „ennyi”, ezzel a másik további véleményét teljesen negligálva. A kocsmában „rákényszerülünk” arra, hogy másokat türelmesen vagy talán kicsit türelmetlenebbül, de meghallgassuk. A kocsmában nem vetjük a véleményünket végleges formába, nem készül róla jegyzőkönyv vagy felvétel, így van lehetőségünk annak szabad átformálására. Ha butaságot, pontatlanságot is mondunk, nem kell csak azért is ragaszkodnunk hozzá, félve attól, hogy már visszakereshető nyoma maradt. A pillanatnyi helytelenségünket a másokkal való kommunikáció révén akár helyessé, az ismerethiányunkat akár tudássá is formálhatjuk, persze csak ha nyitottak vagyunk és hajlandóak vagyunk gondolkodni. Mert a kocsmai filozofálás célja nem a győzelem. Itt a lényeg az együtt gondolkodás és nem az önigazolás vagy az indulatlevezetés. Keressük hát együtt az igazságot embertársainkkal a sörözői asztaloknál ülve. Kortyolgassuk együtt jó cseh söreinket miközben „megváltjuk a világot” és ne a vélt/valós igazságunk idegenekkel szembeni védelmével töltsük értékes időnket az interneten!