Szolgálati közlemények

Végérvényesen beköszöntött a nyár, a 30 Celsius fokos meleg meghozta a hatását, egyre többen és egyre szívesebben hűtjük magunkat, és oltjuk szomjunkat finom cseh sörökkel. Örömmel vettük tudomásul, hogy immáron sokan felismerték, és megértették az új Jaromír, a Mini Garden stílusát. Ahogyan egy értékelőnk írta: a lehetőségekből (két csillag)a maximumot hozták ki (öt csillag). Köszönjük minden eddigi, a Sörkertből átszokott régi és új vendégeinknek! Mivel immáron a szezonra véglegesedett a Mini Garden státusza, jegyzői „parancsra” a nyitva tartási időt egy kicsit, de nem túlzottan finomítani kell. Ez lényegében csak annyit jelent, hogy hétfőtől csütörtökig a záróra az éjfél helyett 23 óra lesz, pénteken szombaton maradt az éjfél és vasárnap este tíz órakor zárunk. Ez nem hiszem, hogy bárkit is jelentősen korlátozna a cseh sörök és finom ételek élvezetében.


Másik közleményként előre jelezzük, de még külön is fogjuk, hogy június 11-én egy Düreres rendezvény miatt a Mini Garden zárva tart.Harmadik közlendőnk pedig a Jaromír Sörpincére vonatkozik. Ahogyan az már megszokott, a nyári szezonban június 10-től szombati napon zárva tartunk így érdemes a kellemes pince hűvösét ha máskor nem is de egy hét záró pénteki napon kiélvezni, persze finom sör társaságában!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése