Éljen szeptember 27. a Cseh Sör Napja!

Szinte már csak pár óránk van hátra az idei nyárból, hiszen a soron következő hétvégétől nem csak naptár szerint, de az időjárás tekintetében is beköszönt a hűvös ősz. De ez minket nehogy eltántorítson a sörök fogyasztásától, hiszen a hűvösebb idő meghozza kedvünket az alkoholban erősebb, testesebb komló-maláta alapú itókák iránt. Már csak azért se riadjunk rögtön vissza a sörivástól mert szeptember 27-én, Szent Vencel, többek között a sörfőzők védőszentjének napján ünneplik a Cseh Sör Napját (Den Českého Piva). Persze egy valamirevaló cseh polgárnak nem kell semmiféle külön nap ahhoz, hogy kedvelt sörét elfogyassza, de immáron nyolc évvel ezelőtt a Cseh Sörfőzdék és Malátaházak Szövetsége mégis ünnepnappá nyilvánította Szent Vencel napját, akinek életéről, fontosságáról már több korábbi cikkünkben is írtunk! Aki érdeklődik irántuk az keressen rá a bal oldali Keresés ebben a blogban felirat alatt!


A cseh sör napja révén nyert ünnepi időszak időközben immáron nem is csak napra, hanem egy egész hétre nyúlik, így idén már szeptember 23-tól egészen 30-ig tart. Ez alatt az idő alatt számos kis és nagy sörfőzde (Starobrno, Svijany, Kyjovsky, Chodovar, Chomout stb.) speciális Szent Vencel sörrel lepi meg a fogyasztóit és igen nagy számú vendéglátóhely veri csapra eme ünnepi söröket. A Jaromír Sörözőinkben is már csapra vertük a Strakonicei Sörgyár idei Szent Vencel sörét, mely gyors ütemben fogy így érdemes minél előbb elcsapni egy-két korsóval belőle. Ünnepeljük hát együtt, akár már ma is a Cseh Sör Napját, és Szent Vencelt a sörfőzők védőszentjét!

Jaromír Pivotéka és a Szent Vencel napi Dudák

Aki az elmúlt napokban a Lőrinc pap teret élettel betöltő Jaromír a Templomhoz sörházunknál, éttermünknél járt az a pincelejárótól balra egy új szolgáltatásunkat fedezhette fel. Ez pedig nem más, mint egy sörbolt, cseh néven, illetve Pivotéka. Mint azt szinte mindenki tudja a pivo szó a sört jelenti, míg a téka szó eredendően a görög theke szóból származik, és innen került számos nyelvbe, gondoljunk akár a közismertebb bibliotékára, azaz könyvtárra. Jelentése: tartó, így a könnyen megfejthető, hogy maga a pivotéka egy sörtartó, azaz egy hely, ahol remek söröket tartunk persze csak addig amíg a lelkes vevők fel nem kapják és haza nem viszik őket. 

 

A mi Pivotékánk cseh sör szortimentje főleg a megszokott strakonicei, rakovníki sörgyárak mellett a březnicei és humpoleci sörgyár termékeire alapul, így megtalálhatjuk a Dudák, Klostermann, Bakalář, Černovar, Bernard és Herold söröket is. De a sörboltunkban nem álltunk meg a cseh söröknél, így számos más nemzet sörét is hazavihetjük. Így lecsaphatunk egy remek DAB Radeberger, Erdinger, Kilkenny vagy más sörkülönlegességre. A Pivotékánk sikerét a pazar választék mellett a kedvező árak is biztosítják. De a sörboltban nem csupán sörre bukkanhatunk. Kétféle színben és különböző méretben szert tehetünk egy kiváló minőségű Jaromír pólóra is, ezzel fejezvén ki lelkes törzsvendég mivoltunkat. Otthoni piknikre, baráti sörözésre pedig akár sörcsapot és hordós sört (Dudák, Bakalář, Otavsky zlaty vagy Klostermann) is vásárolhatunk így otthon is kiélvezhetjük a csapolt sör élményét! Mindenkit várunk szeretettel akár már csak egy-egy hazaviendő sör erejéig is!

És még egy fontos közlemény! E hétvégétől már csapolt formában mindkét Jaromírunkban kapható lesz a strakonicei sörfőzde idei Szent Vencel-napi söre. Eme sörspecialitás egy napjainkban újrafelfedezett Gaia (Földanya) nevet viselő komló érlelés közbeni hozzáadásával (hideg komlózás) készült. A nedű kellemesen markáns keserű ízű, 5 %-os alkoholtartalomú. Csak a limitált készlet erejéig kóstolható!

Tíz éves az Otava aranya (Otavský zlatý) !

Valljuk be őszintén, szeretjük az évfordulókat, kivált, ha kellőképpen kerekek. Valahogy egészen már érzés volt a tizedik, huszadik, harmincadik stb. életévünket betölteni, mint pl. az egyel előttit vagy az egy esztendővel utána következőt. Ez a fajta ösztönös „számmisztika vezérelte” érzést nem csak az élők esetében tapasztalhatjuk, hanem tárgyak, események stb. vonatkozásában is. Így nem csoda, hogy mind a strakonicei Dudák Sörgyár dolgozói, mint az ott készülő sörök lelkes fogyasztói idén kitörő örömmel és büszkeséggel ünneplik együtt az egyik legkiválóbb sörük az Otavský zlatý tizedik „születésnapját”!


Bizony, bizony, immáron tíz éve, hogy eme sörféleség meglátta a napvilágot, és elnyerte az Otava aranya nevet. A névválasztás háttérében leginkább a sörgyár mellett végigfutó, Strakonice városát kettészelő Otava folyón egykor serényen űzött munkálkodás, az aranymosás állt. A mára jobbára szabályozott, gátakkal szakaszokra szabdalt folyó, amely persze egy-egy viharos napot követően képes egy kis „vadulásra” is, az idők kezdete, de legalábbis a Šumava hegység mai formájának elnyerése óta hordja a különféle ércekben, nemesfémekben is gazdag hordalékát az alacsonyabb térszínek felé. Az itt élők már ideje korán felfedezték a folyó hordta üledékben a kis aranyszemcséket és annak nagy értékét, így az évszázadok során sokan próbálták kinyerni a víz szállította rögöket, szemcséket, csillámokat. Mára ez a foglalatosság csaknem teljesen eltűnt ám egy évtizeddel ezelőtt az Otava folyó vize más drága kincs, az Otava aranya nevezetű sör születéséhez járult hozzá. Az Otava aranyából azóta mintegy 8 millió korsónyi tűnt el a szomjas cseh torkokban, de büszkén mondhatjuk, hogy a sör magyar rajongói is kitettek magukért. A kellemesen kesernyés, tartalmas pilzeni típusú sörnek a gyár szerencsére még hosszú éveket szán így bizton mondhatjuk, hogy lesz még alkalmunk kivenni a részünket a következő 8 millió korsó elfogyasztásában!

Rakovník, egy átlagos cseh város, nem átlagos sörrel

Prágától légvonalban félszáz kilométerre nyugatra fekszik Rakovník, ez a nyugodt vidéki városka, mely a történelemben ugyan soha nem töltött be kiemelkedő szerepet, ám mégis a maga nemében meghatározó szerepet töltött és tölt be szűkebb-tágabb térsége életében. A település neve természetesen ismerősen csenghet a Jaromír sörözők vendégei számára hiszen a Bakalář, Černovar és Pražačka sörök szülőhelyéről van szó, így érdemes egy kicsit jobban megismernünk magát a városkát. 

Rakovnik alapvetően magán hordozza a kisebb cseh városok szinte valamennyi ismertetőjelét, mondhatni maga a tipikus cseh kisváros. A településen megtalálhatjuk a nagyobbacska, itt éppen kifejezetten hosszan elnyúló (400 m) főteret az egykori középkori városmag közepén, a hajdani városfal maradványait, a szépen fennmaradt városkapu tornyokat (Magas-, és Prágai), az impozáns tornyos városháza épületet, a pazar templomot (Szent Bertalan-templom), a főtéren körben egykori kereskedőházak, iparosok műhelyek mára jobbára üzletekké átalakított sorát, valamint a hajdan volt zsidónegyedet. És mindezeken túl természetesen nem hiányozhat a város rangját is mutató sörgyár sem, amely szerencsére sok cseh társával ellentétben itt túlélte az elmúlt évszázad viharait is. A középkori városmagot természetesen itt is egy újabban épült házakból épült lakónegyed és a városka tizenhatezres lakosa jelentős részének munkát adó ipartelep veszi körül. És természetesen Rakovníkban is találhatunk egy várost kettészelő vízfolyást, az időnként szeszélyes Rakovníki patakot. Mint láthatjuk Rakovník egy tipikus cseh városka, amely azonban az itt készülő kiváló sörök miatt mégis nemzetközi hírre tett szert. Ha valaki Prágából Karlovy Vary felé utazik eme kedves kisváros felkeresését csak ajánlani tudjuk.

Sörfőzde premier: Herold a Jaromírban!


Ugyan már csak két napon át élvezhetjük a Jaromír Mini Garden nyújtotta élvezeteket, de most nem búslakodunk hiszen a héten egy felettébb örvendetes eseményre is sor került a házunk tájékán. Végre örömmel jelenthetjük be: tovább bővült a Jaromír Sörözők italválasztéka. Mostantól kezdve egy újabb cseh sörgyár portfoliójából is kóstolhatunk, és ez nem más, mint a Herold mely egyszerre nevezhető kisüzemi sörfőzdének és tradicionálisnak is. A Prágától délre fekvő kisváros, Březnice több, mint fél évezredes sörfőzdéje egyike azon regionális sörgyáraknak, melyek a kor új kihívásaival, a felsőerjesztésű, illetve különlegesebb sörök főzésével szemben kitartanak a hagyományos technikával készülő cseh lágerek mellett. Ennek megfelelően a gyár szortimentjét nem a sörféleségek sokasága jellemzi, hanem inkább a jól bejáratott sörtípusok. A fő profil persze a jó öreg árpamaláta-víz-komló alapú láger, de itt egy Csehországban még manapság sem túlságosan elterjedt remek búzasört is készítenek.


A Herold sörei közül jelenleg a Jaromírokban háromféle ízlelhető meg, egyelőre üveges változatban, de hamarosan majd a csapra is verünk belőle. A három sör közül az egyik egy világos láger, egy 4,8%  alkoholtartalmú, erőteljesen komlókeserű ízvilágú itóka. A félbarna Herold kiválóságot azok fogják kifejezetten szeretni, akik egy sörtől elvárják hogy a benne rejlő alkohol erősebb hatást fejtsen ki. Erről gondoskodik az 5,8%-os ABV. A Herold trió harmadik tagja pedig egy 5%-os búza, mely különösen az ilyen meleg nyári időszakban okoz kellemes felfrissülést. Reméljük, sőt bizton tudjuk, hogy mindenki megtalálja magának a saját kedvenc Heroldját. Ne feledjétek, továbbra is vár rátok a Jaromír Sörbisztró és a Jaromír a templomhoz, ahol immáron a Dudák-Klostermann-Bakalář-Černovar sörök mellett már Heroldot is fogyaszthattok.

Még hét nap a Mini Garden! Köszönet nektek a szép évekért!


Roham léptekben közeledik július 30., mikor utoljára nyílik a Jaromír Mini Garden ajtaja, utoljára csapolunk pazar cseh söröket a korsókba, teszünk finom csehes étkeket a Dürer kert hűvösét élvező vendégeink elé. Ezen a napon nem csupán egy vendéglátóhely szűnik meg, de néhány sok-sok éven át a csapatunk szerves részét alkotó kollegánk, barátunk is távozik. Többen is új utat választanak maguknak ugyan, amihez nagyon sok szerencsét és szép sikereket kívánunk, de még ha új életet is kezdenek, számunkra akkor is Jaromírosok maradnak. Köszönet nekik mindenért! Ám félre bú, hiszen vár még ránk még hét nap! Inkább nézzünk vissza büszkén a Jaromír Mini Garden elmúlt éveire, melyekre méltán büszkék lehetünk. Ezt a kijelentésünket persze nem alap nélkül tesszük, hanem a kedves vendégeink véleményeire támaszkodva, melyek közül néhányat idéznénk: „Remek hangulat, kiváló cseh sörök és barátságos kiszolgálás. Évek óta járok ide, csak ajánlani tudom mindenkinek.” „Maradjatok ilyen jófejek, két hónap után itt ünnepeltük a nyitást, tökéletes volt.” És ezek csak az írott vélemények, a megannyi szóbeli dicséretet felsorolni is képtelenek lennénk! Köszönjük nektek!

A Mini és néhányan a kedves vendégeink közül
A Facebook oldalunkat 1248 ember követi és az a maximális 5-ös értékelésből a mi Minink 4,8-at szerzett, ami több, mint remek eredménynek nevezhető. Az Untappd nevezetű közösségi sörértékelő alkalmazáson összesen 259 alkalommal jelentkeztek be a Mini Gardenből vagy az itt vásárolt sörökkel. A Tripadvisor értékelése szerint 4,5-öt érdemeltünk. Szerepeltünk az Ízlelő Magazin által nevesített tíz legjobb budapesti sörkertek között, amire ugyancsak büszkék lehettünk. Még sorolhatnánk a Mini sikereit, de mostanra elérkezett az idő, és mint mindennek, a JMG történetének is vége szakad. Nincs is más teendőnk hátra, mint hogy a következő egy hét folyamán, itt a kertben még egyszer találkozzunk bízva abban, hogy a jövőben a vendégeink többségét viszontlátjuk akár a Jaromír a Templomhoz Sörházunkban, akár a budai Jaromír Sörbisztróban. Gyertek, „minizzünk” még egyet!

A város, ahol fezek milliói „születtek”!


A felettébb szeszélyes időjárás dacára is rá kell eszmélnünk: immáron átléptünk az idei nyár idusán és egyre kevesebb időnk maradt egy hosszabb-rövidebb nyaralásra. A koronavírus járvány miatt célszerű biztonságos úticélt keresnünk, és jelenleg Csehország tökéletesen megfelel az elvárt feltételeknek. S ha már egyszer irány Csehország, akkor miért is ne látogatnánk meg a dél-csehországi városkát, Strakonicét, kedvenc söreink (Dudák-Klostermann-Otavsky zlaty) szülőhelyét. A csodálatos Šumava hegység északi lábánál, az Otava-partján fekvő település a történelme során nem csupán az 1649 óta üzemelő városi sörgyáráról, az egyedüli városi tulajdonban álló Dudák sörfőzdéjéről vált nevezetessé. Amellett, hogy ma Strakonice a messze földön híres dudásairól, zenei fesztiváljairól vagy éppen csodás váráról-kastélyáról is híres, neve egykoron a fejüket fezzel fedők körében is ismerősen csengett. Fez? Az meg mi a szösz? - kérdezhetné egy a népek viseleteit illetően kevésbé tájékozott emberke.



Nos ez a három betűs szó nem mást, mint a mohamedánok egykor szinte kötelezően viselt jellemzően vörös színű, tetején fekete vagy kék bojttal ékesített, karimátlan fejfedőjét takarja, melyet egykoron nagy tömegben elsősorban a gyorsabban iparosodó Európában kezdték el tömegesebben gyártani. Eme európai gyártóhelyek között született meg az 1800-as évek elején a strakonicei fezgyártás, amely az I. Világháborút követően Fezko nevet viselő gyárként üzemelt tovább. A fezek tömeges gyártása a szocializmusban is folytatódott, így egészen a XX. század végéig közel két évszázadon át muszlimok milliói (a XIX. században főként a törökök, majd azt követően főleg az észak-afrikaiak) viselték a strakonicei fezt. Ma már az üzem megmaradt részében nem fezeket, hanem autók belső textiliáit fejlesztik és gyártják, de Csehországban ma is zajlik még fez és más fejfedők gyártása. De ennek már nincs köze Strakonicéhez a dudások, a Dudák sör és a fezek városához! Ha tehetik látogassák meg eme kicsiny, de aranyos várost és ne felejtsenek el beugrani a sörgyár mintaboltjába, kóstolótermébe sem!