„A kutya halott”, avagy pártként könnyebb?

A koronavírus-járvány elleni intézkedések egyik nagy vesztesei világszerte a vendéglátóhelyek. Tulajdonosaik, a munkatársaik elbocsátott, vagy alacsonyabb bérrel is épphogy fenntartott tömegei és persze a beszállítóik egyaránt megszenvedik a hónapokon, sőt negyedéveken át nyúló korlátozásokat, bezárásokat. Magyarországon jó, ha a vendéglátóhelyek fele átvészeli a második hullámban november elején kezdődött és még ki tudja meddig érvényben maradó szigort. Amíg az üzletközpontokban gyakorta egymást hegyén hátán állnak az emberek, a neves skandináv bútoráruház parkolójába be sem férnek a vásárlók gépjárművei (pedig svéd húsgombócot most nem is árusítanak 😊) addig egy szerény söröző, kávézó nem biztosíthat nyugalmas menedéket az őt felkereső egy-két tucat vendégének sem, ezzel teremtve meg az életben maradásához szükséges szerény bevételt. Bizony nehéz megérteni, hogy mitől válik veszélyesebbé, fertőzésterjedési gócponttá egy teázó és mitől veszélytelenebb egy plázában működő élelmiszerüzlet vagy akár egy fodrászat. Az elfogadható magyarázat pedig erősen hiányzik. Úgy tűnik, hogy a politika világszerte egy látszólag könnyebb utat választott és ezen haladva részben valós nyomáscsökkentésként részben más okból a járványterjedés szempontjából arányaiban komolyabb veszélyforrást jelentő turisztikai ágazat mellett a vendéglátást is feláldozta.

 


Ám ezt a helyzetet egyre nehezebb fenntartani. Az ágazatot, pontosabban az ágazat dolgozóit megmentő hatékony kormányzati intézkedések hiányában a vendéglátósok egyre több országban próbálják felhívni a tragikus helyzetükre a közvélemény és a döntéshozók figyelmét. Van, ahol a rendőri intézkedést és a súlyos büntetést is bevállalják, csak hogy egy illegális újranyitással észrevétessék magukat. Csehországban a vendéglátósok több száz fős csoportja pedig egy politikai párt alapításán dolgoznak, mert már nem látnak más hatékony módszert érdekeik megfelelő szintű képviseletére. A párt neve Chcípl Pes, avagy a kutya halott. Ezzel fura névvel a cseh kormányzati COVID ellenes intézkedéseire (rövidítve PES, melynek jelentése: kutya) utalnak, pontosabban azok hatástalanságára és értelmetlenségére. A szerveződés egyik vezetője Jiři Janeček a jincei (Prága környéke) Malý Janek sörfőzde és étterem menedzsere, aki a büntetés kockázata ellenére is kinyitotta éttermét a vendégek előtt. A párttá alakulástól elsősorban azt várják, hogy így könnyebben szóba állhatnak más pártokkal, képviselhetik az érdekeiket és talán lesz módjuk akár hasznos tanácsokkal is ellátni az intézkedéseket szerintük hibásan meghozó kormányt is. Ahogy azt szarkasztikusan megjegyezték: a cseh parlament nyitott ebédlőjében talán lesz mód beszélgetni. A párttá alakulni kívánó mozgalom emellett természetesen az eddigiekhez hasonlóan tovább szervezik a különféle megmozdulásokat, tüntetéseket is.

Korhelyhétfő

1847 októberében ekképp szólt a panasz a Honderű című lap hasábjairól: „...menjünk be vasárnap vagy ünnepnap valamely mestermühelybe...a legényeket, néha gazda uramat is dolognál találjuk, ha felszabadulnak a mühelyasztaltól, első gondjok valamely mulatóhelyre sietni, templomról szó sincs, és a vasárnapi vétkes munkáért kimulatja magát hétfőn, mert a ,Blaumontag el nem maradhat.”

Bizony a bűvös Blaumontag, melyet hazánkban korhelyhétfőnek, kékhétfőnek, heverő napnak, heverdelnapnak vagy éppen Szent Heverdel napjának hívtak sokak, s köztük is főként az erkölcsös, hithű életre módfelett odafigyelők szemében nem hétköznapi bűnnek számított. Pedig a korhelyhétfő eme hagyománya ekkora már több évszázadra nyúlt vissza. Eredetileg Franciaországban, bizonyos ünnepnapok alkalmával tartották meg a Bolondok ünnepét, mely a tivornyázásra engedélyezett Szent Hétfőbe torkollott. Ez alakult át később a Blauer Montággá, amelyet kék-hétfőnek is neveztek, pedig a Blau nem annyira a kék színre, mint a bolondságra utalt. Innen származik a Blau Montag, azaz a hétfő, amikor a munkások kipihenik az előző esti mulatozásukat, és esetleg még egy kicsit rá is töltenek.

A munkások persze nem véletlenül gyakorolták a korhelyhétfő „bűnös” hagyományát. A jellemzően egyes tipikus céhek (pl. cipészek, csizmadiák, tímárok stb.), ritkábban gyárak dolgozói a hét folyamán akár 12-15 órán át húzták az igát, beleértve a vasárnapot is. Ezért a kemény hetet lezárásaként, a munka végeztével bőszen mulatozni kezdtek, mondhatni sírva-vigadtak egy kicsit. Így hiába írtak sűrűn a lapok a korhelyhétfő gyakorlata ellen, és szónokoltak a hétköznapokon „oly sokat dolgozó”, vasárnaponként pedig templomba járó politikusok az így „elvesztegetett hétfői hasznos munkaórákról”, túl sok erkölcsi alapjuk nem volt hozzá. Természetesen a céhek vezetői is igyekezték tiltani az efféle henyélést, s gyakorta azon munkásaikat, akik korhelyhétfőt tartottak, akár egyheti bérmegvonással is sújtották. Ám a munkások ennek ellenére is gyakorta megkockáztatták a büntetést, sőt volt amikor egészen szerdáig tartott és a kieső munkaórákat később éjszakázással pótolták. A korhelyhétfő hagyománya később a céhek megszűnésével, a vasárnapi munkaszüneti nap bevezetésével elcsitult, de azért akadnak olyanok, akik még akár a napjainkban is mívelik. Mi ugyan senkit sem buzdítanánk a rendszeres blaumontágozásra, ám olykor-olykor bocsánatos bűnnek tartjuk, főleg ha az előtte való vasárnap estét valamely Jaromírban töltenék. Persze csak amikor végre újranyithatunk...

Jaromír visszatért

Nem, sajnos most még nem a Jaromír sörözők újranyitásáról adunk hírt, hiszen mindenki jól tudja, hogy legalább február elsejéig nem fogadhatunk beülős vendégeket, csak ételüket-italukat elvinni szándékozókat. A hír a névadónkról, Jaromír Jágr cseh jégkorongozóról szól, aki mindent elkövet, hogy dacoljon a felette is elmúló évekkel. A nem is oly régen még az amerikai hoki ligát gazdagító, egy ideje szinte visszavonult, immáron csaknem 49 éves sportoló pár héttel ezelőtt visszatért egykori szülővárosa, Kladno csapatába. Jágr 32 évvel ezelőtt szerepelt először élvonalbeli csapatban, és összesen 1733 meccsen játszott csak az NHL-ben. 1992 (!) májusában így írt róla a Magyar Nemzet a „Jaromir a pót-Mario” című cikkében: „Ám a hétfői ötödik, majd a szerdai hatodik Penguins-Rangers mérkőzésen az addig Mario árnyékában meghúzódó húszéves csehszlovák import, az alkatra is hasonló Jaromir Jagr szinte úgy uralta a játékot, mint szokta Lemieux. Mindkétszer ő vágta be a döntő, a pingvinek előnyét biztosító gólt, s valóban vezérként játszott.”

Ugyan a Kladno csapata Jágr tulajdonában áll, de abban biztosak lehetünk, hogy a világ egykori egyik legjobb jégkorongozója most sem érdemtelenül kapott helyet a csapatában. Habár a döntés hirtelen született meg, egy a csapatot sújtó váratlan sérüléshullám és a junior csapat más elfoglaltsága miatt, de Jágr amúgy is tervezte az időleges visszatérését. A világsztár a december 18-i Dukla Jihlava elleni mérkőzésen összesen 14 percig volt a pályán, és egy gólpasszt is adott. Bár a meccset követő sajtótájékoztatón Jágr elégedetlenül nyilatkozott a saját teljesítményéről, ám biztosak lehetünk benne, hogy játéka még bőven javulni fog. Ezúton kívánunk a kétszeres világ-, egyszeres olimpiai-, kétszeres Stanley kupagyőztes Jaromír Jágrnak még sok-sok pályán eltöltött éveket.

A kocsma nyitva jó, avagy vendéglátóhely bezárások a múltban

A koronavírus elleni védelmi intézkedések részeként világszerte zárták, vagy éppen zárják be a különféle vendéglátóhelyeket. Arról, hogy egy kocsma, étterem, kávézó mitől nagyobb fertőzési gócpont, mint mondjuk egy tömegek által megszállt szuper-hipermarket, egy pláza vagy akár egy tömegközlekedési eszköz, arról bizony sokat lehetne vitatkozni. Ami azonban megváltoztathatatlan és rendkívül szomorú tény, hogy a vendéglátóhelyek tulajdonosai, dolgozói a vírus terjedése elleni lépések egyik nagy vesztesei lettek. A múltban a sörözők-éttermek általános bezárása ilyen léptékben szinte még sohasem fordult elő, de azért kíváncsiságból egy kicsit utánanéztünk annak, hogy az elmúlt másfél évszázadban mikor is tervezték a kocsmák-sörözők stb. működésének korlátozását vagy mikor is húzatták le velük egy időre vagy végleg a rolót.


Nos a múltban és a jelenben is gyakorta megtörtént, hogy a vendéglátóhelyek nagy számban zártak-zárnak be, melyek hátterében sokszor a jellemzően igen magas adóterhek mellett, egyéni üzletpolitikai hibás döntések, személyi problémák vagy más egyedi gondok is álltak. Ám mindezeken túl számos más kocsma-nyitvatartást veszélyeztető tényezők is előfordultak. Pl. 1859-ben a francia Somme városának prefektusa mindazon kocsmák bezárásával fenyegetőzött, ahol politizálni mertek az emberek. 1920-ban a spanyolnátha járvány miatt jelentősen korlátozták a vendéglátóhelyek nyitvatartását itthon is, de nem záratták be őket. A katolikus egyház és számos lelkes híve a múlt század első évtizedeiben szakadatlan harcot vívott a kocsmák ellen, de jellemzően csak azt szerették volna elérni, hogy vasárnap és ünnepnapokon ne legyenek nyitva. 1939-ben az Egyetemes Tanítószövetség az angol minta alapján követelte, hogy a kocsmák Magyarországon se legyenek nyitva szombat estétől hétfő reggelig. A sörözők-éttermek jelentős része a világháborúk alatt is folyamatosan működtek, ám a rend mindenkori őrei és persze a mögöttük álló politikusok szigorú szemmel figyelték működésüket. Ezért nem csoda, hogy pl. 1947. októberében a kommunista vezetés alá kerülő hazánkban mintegy példát statuálva csaptak le az ún. „luxusjellegű” szórakozóhelyekre. Kávézókat, sörözőket, eszpresszókat zárattak be, a tulajdonosaikat pedig azon nyomban internálták, azaz munkatáborba küldték. A magyar kocsmabezárás ugyanakkor elég enyhére sikeredett az akkori bolgár lépésekhez képest. Bulgáriában összesen majd ezer szófiai kocsma bezáratásáról döntöttek (500 maradt). Innentől kezdve egy ideig 800 lakosra csak egy szeszkimérés jutott, minden kocsmát be kellett zárni a közintézmények, iskolák, gyárak 200 méteres körzetében. De ennyit a múlt szomorú eseményeiről, mi most már egyre csüggedtebben várjuk a szebb jövőt, a magyarországi vendéglátóhelyek újranyitását. Kérünk titeket, szurkoljatok nekünk és addig is vegyétek igénybe elviteles vagy kiszállításos szolgáltatásainkat!