Korhelyhétfő

1847 októberében ekképp szólt a panasz a Honderű című lap hasábjairól: „...menjünk be vasárnap vagy ünnepnap valamely mestermühelybe...a legényeket, néha gazda uramat is dolognál találjuk, ha felszabadulnak a mühelyasztaltól, első gondjok valamely mulatóhelyre sietni, templomról szó sincs, és a vasárnapi vétkes munkáért kimulatja magát hétfőn, mert a ,Blaumontag el nem maradhat.”

Bizony a bűvös Blaumontag, melyet hazánkban korhelyhétfőnek, kékhétfőnek, heverő napnak, heverdelnapnak vagy éppen Szent Heverdel napjának hívtak sokak, s köztük is főként az erkölcsös, hithű életre módfelett odafigyelők szemében nem hétköznapi bűnnek számított. Pedig a korhelyhétfő eme hagyománya ekkora már több évszázadra nyúlt vissza. Eredetileg Franciaországban, bizonyos ünnepnapok alkalmával tartották meg a Bolondok ünnepét, mely a tivornyázásra engedélyezett Szent Hétfőbe torkollott. Ez alakult át később a Blauer Montággá, amelyet kék-hétfőnek is neveztek, pedig a Blau nem annyira a kék színre, mint a bolondságra utalt. Innen származik a Blau Montag, azaz a hétfő, amikor a munkások kipihenik az előző esti mulatozásukat, és esetleg még egy kicsit rá is töltenek.

A munkások persze nem véletlenül gyakorolták a korhelyhétfő „bűnös” hagyományát. A jellemzően egyes tipikus céhek (pl. cipészek, csizmadiák, tímárok stb.), ritkábban gyárak dolgozói a hét folyamán akár 12-15 órán át húzták az igát, beleértve a vasárnapot is. Ezért a kemény hetet lezárásaként, a munka végeztével bőszen mulatozni kezdtek, mondhatni sírva-vigadtak egy kicsit. Így hiába írtak sűrűn a lapok a korhelyhétfő gyakorlata ellen, és szónokoltak a hétköznapokon „oly sokat dolgozó”, vasárnaponként pedig templomba járó politikusok az így „elvesztegetett hétfői hasznos munkaórákról”, túl sok erkölcsi alapjuk nem volt hozzá. Természetesen a céhek vezetői is igyekezték tiltani az efféle henyélést, s gyakorta azon munkásaikat, akik korhelyhétfőt tartottak, akár egyheti bérmegvonással is sújtották. Ám a munkások ennek ellenére is gyakorta megkockáztatták a büntetést, sőt volt amikor egészen szerdáig tartott és a kieső munkaórákat később éjszakázással pótolták. A korhelyhétfő hagyománya később a céhek megszűnésével, a vasárnapi munkaszüneti nap bevezetésével elcsitult, de azért akadnak olyanok, akik még akár a napjainkban is mívelik. Mi ugyan senkit sem buzdítanánk a rendszeres blaumontágozásra, ám olykor-olykor bocsánatos bűnnek tartjuk, főleg ha az előtte való vasárnap estét valamely Jaromírban töltenék. Persze csak amikor végre újranyithatunk...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése