Doboz vagy üveg? Az örök kérdés?

Sok-sok évvel ezelőtt írtunk egy cikket a „megosztó” dobozos sörről és ez a megosztás azóta még inkább fokozódott, akárcsak az akkor már erősen érződő fogyasztási trendek. Annak idején bemutattuk a pozitívumai mellett (pl. a fény károsító hatásának elmaradása) a doboz negatív oldalát is, többek között a kevéssé környezetkímélő voltát, amelyet részben a begyűjtési nehézségek, a visszaáramlás problémássága okozta. Ez napjainkra hazánkban annyiban változott, hogy ma már a korábban eldobható italcsomagolások betétdíjassá tétetelével egyre több országban, köztük Magyarországon is vonzóbbá tették a visszaváltását. Így ezeken a helyeken jelentős mértékben kerülnek vissza a sörös dobozok is az újrahasznosítás rendszerébe. Ám világszerte ez még továbbra sem általános intézkedés, így legtöbbször még mindig ott dobják el a dobozokat, ahol éppen kiürülnek, jobb esetben valamelyik hulladékgyűjtő edényzetbe helyezve.

A dobozos sör ugyanakkor egyre népszerűbbé vált az elmúlt 10 évben, elsősorban a fiatal fogyasztók körében és ez a trend még mindig erősödik. Sajnos továbbra is elsősorban a legkiválóbb minőséget biztosító csapolt sörök arányát szorítja vissza, de erősen éreztetik a hatásukat a „konkurens” üveggel szemben is Ahogyan 8 éve írtuk, a doboz már nem csak a jövő, hanem nagyon erősen a jelen. A doboz népszerűsége miatt a cseh sörgyártó cégek, így a Strakonicei Sörgyár is rákényszerült a doboztöltő berendezés beszerzésére és üzemeltetésére. Ugyan összességében jóval megdrágítja a doboz a sör árát (csak a sörös doboz „felmatricázása”, pusztán az alapanyag (!) szinten majd 30 forintnyi cseh koronával növeli meg a gyártási költséget), de a fogyasztók igénylik a könnyebb, trendibb, kényelmesebb csomagolásokat. A doboz könnyebben lehűthető, mint az üveg, ám jóval hamarabb fel is melegszik a benne lévő nedű. Kényelmesebb elvinni belőle mondjuk egy hatos adagnyit egy szabadtéri partira, vagy házibuliba, esetleg a parkba, vízpartra. És ezek a kényelmi szempontok ma már elég széles réteg számára jelent többet az üveghez képest. Így akár hiszünk az üveg csomagolás minőséget jobban megőrző mivoltában (pedig ez már nem is annyira igaz), akár annak eleganciájában, stílusában, tartósságában (ez viszont maximálisan az) a doboz népszerűsége vélhetően végképp tovább nő. A kérdés már inkább csak az, hogy meddig, vagy éppen az, hogy meddig maradnak meg a sörösüvegek.

A strakonicei doboztöltő

Serpénz, sörpénz, sörpénzecske

Sokszor az az érzése az embernek, hogy napjainkban egyre inkább csak a pénz és a pénzért megvehető dolgok, tárgyak, szolgáltatások számítanak, így a pénz lassan mindennél fontosabbá válik. Pénzért próbáljuk megvenni tudásunkat, egészségünket, szórakozásunkat, azt, hogy szeressenek minket vagy éppen csak azért kell a pénz, hogy mások orra alá dörgölhessük mennyivel is különbek vagyunk náluk. Persze ez volt mindig, mondhatnánk, és ez feltehetően igaz is, ám ebben a felgyorsult világban, a globális információ-áramlásban fulladozva minden eddiginél gyakrabban és erősebben érnek minket a gyors és sok pénz megszerzésre ösztökélő impulzusok. És ez bizony igencsak megterheli az egyéb gondoktól is telített elménket. Mindezek mélázgattam, mikor a régi újságok között böngészgetve egy általam eddig még nem ismert pénzfajtára bukkantam.

„A bajor király katonáinak ezentúl a fekvési hely különbségéhez képest – serpénz cím alatt – fejenkint 4-6 pengő pótlékdíj adand.” – így szól egy 1846-os Nemzeti Újság írása. Ugyan nem állítom, hogy rögtön megértettem a mondat értelmét, de a serpénz, későbbi cikkekben sörpénz fogalom felkeltette az érdeklődésemet, ezért utánanéztem, hogy pontosan mi is lehetett ez. És a kutakodás során nem is egy jelentésre bukkantam. Lássuk melyek ezek:
Nos az egyes számú jelentés a már említett katonai élethez kötődött. A bakák, altisztek, tisztek bizonyos esetekben, pl. gyakorlatok során meghatározott mennyisségű extra juttatáshoz juthattak, amelyet sörpénznek hívtak, utalva arra, hogy mire is lesz ez az összeg nagy valószínűséggel elköltve.
Angliában akadt, amikor a munkások, akiknek korábban sört adtak juttatásként, egy idő után, nagy bánatukra már csak sörpénzt kaptak. Ugyancsak Angliábban volt, amikor a mészárosoknak sörpénz, míg a feleségüknek köténypénzt fizettek.
Németföldön Biergildnek, azaz sörpénznek hívták a borravaló ősét, de sörpénznek hívták azt az adót is, ami a sörfőzés, sörértékesítés után szedtek be, gazdagítva a város, a király vagy éppen a nemes vagyonát.

A legutolsó példák pedig 1946-ból származnak. Ebben az évben Magyarországon újságreklámok bíztatták arra a munkásokat, hogy a cégüktől sörpénzt kérjenek. Ez azért volt különösen fontos, mert az akkori hiperinflációs közegben a villámgyorsan elértéktelenedő pénz helyett egy stabil „fizetőeszközhöz” juthattak. Mintegy természetben kapták meg a juttatásukat, mivel a munkások a sörpénz ellenében garantáltan megvehették a Dreher sörüket.

Máshol a vendéglátóhelyek adtak az elfogyasztott sörök után sörpénzt, mint zsetont és ezeket gyűjtve még további kedvezményekhez is juthattak a sörivók. Erről szól ez a kis idézet: „Most rendeli harmadik pohár sörét. A pincér minden pohár sör után lelkiismeretesen leteszi a sörpénzt. Húsz pohár sör után a huszonegyedik ingyen van. Még tizenhetet kell innia és a tizennyolcadiknál visszaálmodhatja magát a régi világba: kiváltságos lesz, ingyen kap valamit Egy pohár sört!”