Boldog Új Esztendőt kívánunk!

Pár nap múlva vége a 2018-as esztendőnek és immáron egy új évbe lépünk. Az elmúlt közel 365 nap során számtalan nehézséggel kellett megküzdenünk, de szerencsére rengeteg örömteli pillanatot is átélhettünk. Amolyan rögtönzött évértékelésként megpróbáljuk összegezni a gyorsan elmúló év főbb történéseit. Kezdjük az év elején, mikor döntő lépésre szántuk el magunkat. Logisztikai partnerséget kötöttünk a Liquid Gold nevű céggel, amely lépés megadta számunkra a lehetőséget, hogy a továbbiakban több energiát szenteljünk a vendéglátás minőségének fejlesztésére.


Az év folyamán számos új sörrel sikerült a vendégeinket meglepni. Az üveges söreink köre kibővült a Chodovar finomságaival, egy időre megjelent a világos Klostermann, mely az év utolsó hónapjaiban átalakult hidegen komlózottá. Valljuk be őszintén, ez a módosítás bizony jót tett neki. Húsvétkor zöld sörrel, Szent Vencel napján speciális sörrel, karácsonykor pedig a bécsi malátás Dudákkal sikerült a sörszerető közönséget meglepnünk. Együtt szurkoltunk a magyar és a cseh hoki válogatottnak, a nyáron pedig akciós sörökkel támogattuk a foci vb szurkolóit. A sörök mellett kiváló cseh röviditalokat fedeztünk fel és a Žufánek párlatai Magyarországon jelenleg is csak a Jaromírokban fogyaszthatók. Az üdítőital választékunkban megjelent, és népszerűvé vált a Kofola, a „csehszlovák” kóla. Az italok mellett többször is megújítottuk a márvány utcai Jaromír Sörbisztró ételkínálatát, kifejlesztettük a csehfrit specialitásunkat, miközben a napi menüink is egyre keresettebbé váltak. Örömünkre, számos vendéglátóhely, sörbolt is felvette a választékába főként a Dudák sörgyár söreit (pl. Kalicka). December hónapban pedig eljött a várva várt esemény, sikerült megnyitnunk a Jaromír a Templomhoz étterem-sörözőt, ahol a budai Sörbisztró után a Duna másik, pesti oldalán is csehes ételkülönlegességek fogyaszthatók a kiváló sörök mellé. Íme ez volt dióhéjban a 2018-as esztendő, és szinte teljesen biztosra vehető, hogy a következő év sem lesz kevésbé izgalmas. Mi a Jaromírok munkatársai ezúton kívánunk minden jelenlegi és jövőbeli vendégünknek sikerekben, egészségben és jó cseh sörökben gazdag új évet!

Karácsonyi sörcsomagok, bécsi malátás Dudákkal!

Már csak pár nap és itt a karácsony, a szeretet, a boldogság de nem mellesleg az ajándékozás ünnepe. Sokunk él át ilyen tájban enyhe rohamot, mikor már számba se tudjuk venni, hogy kinek is sikerült már valami illő ajándékot vennünk és kinek nem! Az óhatatlan pánik leküzdéséhez egy kis segítséget a Jaromír sörözők is tudnak nyújtani, hiszen a megszokott módon idén is számos szép díszdobozos ajándék sörcsomagot tudunk ajánlani.


Poharas Dudák sörcsomag. Bakalař és Chodovar sörválogatás mellett ezúttal egy különleges csomag is vár a potenciális karácsonyi ajándékok között. Ez pedig nem más, mint kizárólag a 2018. évi karácsony alkalmából lefőzött bécsi malátás Dudák, melyből a doboz 6 db 0,33 literes üveget tartalmaz. A bécsi maláta egy enyhén aszalt maláta féleség, melynek köszönhetően a sör egyrészt mély arany színt (félbarna – vörös jellegű) és selymesen édes ízt kap. Ez a jellegzetes édessége teszi a bécsi malátás söröket kiváló karácsonyi sörré. A sörválogatások valamennyi Jaromírban beszerezhetőek, ám kizárólag a készlet erejéig, így érdemes még időben megvásárolni őket. A sörök mellett a Jaromír Sörbisztróban megvásárolható a Varázslatos Csehország című új útikalauz, valamint számos krumlovi folyékony karamell, melyek szintén kiváló karácsonyi ajándékok! Irány az utolsó roham, irány a Jaromír!

Jaromír a Templomhoz: Hivatalos megnyitó / sörakció!

Sokan értesültek már arról, hogy a hét elején amúgy a félhomályban megbújva megnyílt a legújabb Jaromír, melynek neve: Jaromír a Templomhoz. De a „szürkületnek” ezennel vége, így most örömmel közzé adhatjuk a hírt, miszerint az első pár próbanapot követően, mikor még a rendszer csiszolgatása, s a hely „belakása” is folyt immáron eljött a hivatalos megnyitó ideje! December 14-én, pénteken du. 5 órától zárásig várunk mindenkit szeretettel a „templomos” Jaromírban, ahol nyitó beszédekkel, ünnepélyes felszólalásokkal és egyéb felesleges időtöltéssel nem, de különleges sörakcióval várjuk a cseh sörfinomságok és csehes ételkülönlegességek iránt vonzódó sörbarátainkat. A megnyitás alkalmából a hét csapon át csordogáló söreinket féláron tudják mindazok fogyasztani, akik megtisztelnek minket megjelenésükkel. A sörök forrásai a strakonicei és a kroměřiži sörfőzdék: Dudák 11 és 12 (premium), Klostermann (hidegen komlózott és félbarna) állandó választékban, s ezek mellett Maxmilian sörökből (most pl. stout) és alkalmi Dudákokból egy-kettő, pontosabban három!


A konyhában a márvány utcai Jaromír Sörbisztróban is élvezhető étkeket készítjük a vendégeink számára, így ha pl. egy igazi žebrát, azaz cseh sült oldalas kívánnánk meg, esetleg kacsára, marhapofára vagy csak egyszerű, de nagyszerű bramborákra vágyna valaki, itt mindezeket megízlelheti! Az egyelőre még ideiglenes étlapunkát böngéssze mindenki! Ennyit így beharangozónak, hiszen a Jaromír a Templomhoz hangulata, belső berendezése magáért beszél. Várunk mindenkit szeretettel a holnapi nap folyamán, a VIII. kerület Lőrinc pap tér belső sarkában megnyíló étterem-sörözőnkbe!


Hölgyeim, uraim! Hamarosan megnyílik az új Jaromír!

A vendégeink már régóta vágytak arra, hogy a néhai Jaromír Sörkerthez hasonlóan újból legyen már egy olyan Jaromír a Duna pesti oldalán is, ahol a kiváló cseh söreink mellé a Sörbisztrónkhoz hasonlóan pazar ételek is fogyaszthatóak. Hosszas előkészületeket követően immáron boldogan bejelenthetjük: napokon belül megnyitja ajtaját a Jaromír a templomhoz! A „templomos” Jaromírt a későbbiekben részletesebben még bemutatjuk, így most csak annyit jeleznénk, hogy sem a sörök terén, sem az ételválasztékban csalódásra nem adunk majd okot. 


A Jaromír a templomhoz a névválasztása könnyen megérthető, elég csak a Lőrinc pap tér (VIII. kerület) egyik belső szögleténél fekvő étterem-sörözőnk bejáratánál megállni, és tekintetünket felemelni a téren magasodó Jézus Szíve templom impozáns épületére. Ám az új vendéglátóhelyünk belső kialakításnál véletlenül sem egy csöndes templomi hangulatot árasztó helyet, hanem egy igazán impozáns, mégis szerethetően családias étterem-sörözőt kívántunk megalkotni.


A söreink a megszokott cseh sörfőzde trió (Dudák-Bakalař-Maxmilian) üstjeiben készülnek, a csehes stílusú ételeink pedig igyekeznek minden éhséget elűzni. Reményeink szerint nem csak a Jaromírok rajongói, hanem mindazok hamar otthonra lelnek itt, akik a minőségi vendéglátásra tartanak joggal igényt. 


Soron következő cikkünkben még számos további részletet elárulunk az új Jaromírról!