Szent Vencel és más „sörszentek” 2.

A tegnapi nap folyamán, szeptember 28-én ünnepelték a csehek és egy kicsit mindenki más is, aki a cseh sört szereti, Szent Vencelt, Csehország és a cseh sörfőzők védőszentjét. A korábbi cikkünk folytatásaként olvasóinkat megismertetjük néhány további „sörszenttel”, ezúttal az „erősebb nemre” fókuszálva. Kezdjük a brabanti születésű Szent Arnolddal, aki katonáskodás után szerzetes, majd Metz püspöke lett. Az 1087-ben bekövetkezett haláláig arra bíztatott mindenkit, hogy a pestist megelőzendő sört igyon, a fertőzésveszélyes víz helyett. Mikor temetésekor a forróságban az egyik hordár hideg sörért imádkozott, Szent Arnold koporsójából finom sör tört elő. Egy másik híres Arnold a Soissoni Szent Arnold nevet viselte. Névrokonához hasonlóan szintén a sörivók, sőt kifejezetten a komlószedők lelkes híve volt. Egy apátsági serfőzde tetejének beomlását követően arra kérte az Úrt, hogy sokszorozza meg a megmaradt sört. Imája meghallgatásra talált és a söriszza népek rögtön szentté kiáltották. Később valóban szentté avatták Arnoldot, aki többek között arra is rájött, hogy a sörfőzés során miként lehet a szűréshez felhasználni a szőtt méhkasokat.

A sört, a sörfőzőket védő szentek közé tartozik Szent Miklós, maga a Mikulás is, a kis-ázsiai Myra püspöke, ki titokban három, elszegényedett szüleik miatt a bűn útjára csábuló erényes lányt mentett meg úgy, hogy ablakukba lopva pénzes erszényt tett. Eme erszény alakult át később pl. árpával, majd cukorral, csokival, gyümölcsökkel teli „Mikulás csomaggá”, persze nem azzá, amelyeket a kocsik szélvédőjén is gyakorta láthatunk. Most csak a nevét említjük meg Szent Bennonak, Szent Othmárnak és Szent Adorjánnak, akik szegről végről mind a sörök szentjei. Ellenben érdemes megemlékeznünk Szent Flóriánról, aki elsősorban a tűzoltók védőszentje. Egykoron Caecia erődjének oltása során a fiatal római tiszt a közeli sörfőzde sörét is bevetette, így a sörnek, ha nem is a legfőbb, de mindenképpen hasznos alternatív hasznosítási módjára világított rá. 

Végezetül szóljunk Szent Columbanusról, akinek a következő kijelentést tulajdonítják: „Tervem az, hogy sörházban halok meg; sör csorogjon a számba, amikor kilehelem a lelkem, hogy amikor az angyalok kórusa érkezik, ezt mondhassák: Isten kegyelmezzen ennek a sörivónak.” Szép gondolat…A VII. században élt szerzetes a pogány hittérítést ötvözte a sörivással és a sörfőzés népszerűsítésével, persze szigoran Krisztus és nem a pogány istenek nevében. A szentek felsorolásából tudatosan kimaradt egy közismertebb név, Gambrinus, aki ugyan hivatalosan nem szent, ám mindenki a sör védőszentjeként tiszteli. Életéről, annak sörrel kapcsolatos mozzanatairól később egy különálló cikkben szólunk, hiszen megérdemli. Addig is mindenkit várnak a Jaromírok, köztük már a Sörpince is!

Szent Vencel és a sörfőzés további szentjei 1.

Ismét közeledik szeptember 28-a, Szent Vencel napja, mely a cseh söröket kedvelők számára igazán nevezetes nap. Egyrészt a Vencel napot megelőzően tartják a Cseh sör napját, másrészt Szent Vencel tiszteletére sok főzde (köztük a Dudák is) előszeretettel főz le valamilyen speciális finomságot. Szent Vencelről Csehország és azon belül is a cseh sör egyik védőszentjéről már korábban írtunk, de egy hosszabb cikket akár ITT is olvashatnak. Ám a sörfőzők világszerte nem csak egyetlen védőszenttel büszkélkedhetnek, sokan „óvják” eme isteni ital készítőit. Lássuk hát, hogy kik is ezek a talán kevésbé ismert védőszentek, és kezdjük a sort a hölgyekkel.

 


Írországban a sörfőzés szentjei közé tartozik Szent Brigid (Brigitta), Kildare apácafőnöknője (451-525), aki szomjas betegei számára, Krisztus áldásával a fürdővizet sörré változtatta. Érdekességként megemlíthető, hogy a Gabhaim Molta Bríghde című Brigidet éltető népszerű ír ének dallama lényegében megegyezik Magyarország régi himnuszának dallamával, a Boldogasszony anyánkkal. Folytassuk a sort Szent Hildegarddal, a bencés apácával, ki korának egyik polihisztora volt. Az 1098-tól egészen 1179-ig 81 (!) esztendőn át élt természettudós, zeneszerző, látnok a híveit az olykor fertőző víz fogyasztása helyet sörivásra buzdította, méghozzá olyan sörre, amely komlóval (!) készül. „A komló, ha sörbe tesszük, gátat szab a rothadásnak, és a sör tartósabb lesz tőle.”- írta, és milyen igaza volt.

 


Ausztriától Németalföldig egy harmadik szent hölgyet, bizonyos Szent Dorottyát is nagy becsben tartják a sörfőzők, aki nem mellesleg a kertészek és virágosok védőszentje is. A keresztényüldözés korában, 311-ben halálra ítélt Dorottyához ekképp szólt egy gúnyolódó íródeák: „Ha most, télvíz idején jegyesed kertjébe lépsz, ne felejts el nekem a Paradicsom kertjéből almákat és virágokat küldeni!” A szüzet előbb forró olajos kádba dobták, de túlélte, ezért a hóhér bárdja végzett vele. Halálakor egy csodás szépségű, aranyos öltözetű gyermek jelent meg, aki gyümölcsökkel és virágokkal teli kosarat nyújtott át a megdöbbent íródeáknak. A deák a csoda láttán szintén megkeresztelkedett. A következő cikkünkben a férfi védőszentekről írunk, de itt még megemlítjük a mézsör (nem igazi sör, inkább erjesztett, fűszerezett hígított méz) készítők szentjének, a 340-ben született és később Milánó püspöke pozícióra is szert tett Szent Ambrusnak a nevét.

Koraőszi Dudák – Bakalář hírek

„Itt van az ősz, itt van újra, s szép, mint mindig énnekem”…”énekelte” eme sorokat Petőfi Sándor, aki a szabadságharc viharában családjához pár napra az erdélyi Erdődre ellátogatott. És itt van ősz, itt van újra, de legyen még egy kis ideig indián nyár…énekli most a cikk írója, aki az időnkénti szúnyoginvázió ellenére is imád a szabadban sörözgetni, baráti vacsorákat elfogyasztani, vagy cseh sörben gazdag kerti partikon pihenni. De van, ami elkerülhetetlen, így lassan muszáj felkészülni a hűvösebb, változatosabb időkre, mikor is nagy duzzogva „be kell érnünk” a Jaromír sörözők kellemes belső tereivel.


A nyár vége, őszeleje amúgy akár tudnak róla, akár nem, minden sörszerető ember egyik legfontosabb időszaka, hiszen ilyenkor aratják a friss komlót, amely biztosítja az elkövetkező évek sörének keserét, aromáját. A strakonicei Dudák a Csehország és világ sörfőzde sokaságához hasonlóan a Žatec városa környéki komlóültetvényekről szerzi be eme fontos söralkotóelemet. És az augusztus végi, szeptember eleji komlószüretek idején az általában használt komlópelletek, granulátumok, szárítmányok mellett pár hétig alkalom nyílik igazi friss, zöld komló használatára is. Idén eme friss komló adja majd az aromáját a közelgő Szent Vencel nap tiszteletére főzött speciális sörnek. Azért is nevezhető e sör speciálisnak mert ezúttal, a Dudákéknál első alkalommal a legújabb komlófajta a Saturn került egy jó kis hidegkomlózás keretében bevetésre. A finom gyümölcsös és citrusos ízjegyekkel büszkélkedő Saturnnal készülő Szent Vencel sörét már alig bírjuk kivárni! Mindeközben Rakovníkban sem állt meg az élet, sőt, akarom mondani sört! 😊 A Bakalář sörfőzde a söreivel részt vett az újra megrendezésre került žateci sörfesztivál-versenyen a Dočesnán, és több termékük is dicső érmekhez jutott. Míg az alkoholmentes hidegkomlós sör a kategóriájában a dobogó legfelső fokát foglalta el, addig a könnyed vágott tizeske és a pompás Černovar barna bronzérmet vitt haza. Itt van az ősz, de véletlenül se szomorkodjuk, hanem adjuk át magunkat az őszi sörös programoknak és élvezeteknek!

 


 

Ismét itt a szeptember, élvezzük ki a „sörözés hónapját"!

Rövid szünet után folytatódnak a Jaromír sörkrónikák, s a terveink szerint a soron következő évben is számtalan sörrel kapcsolatos érdekességről informáljuk oldalunk követőit. A terveink szerint az aktuális témákon túl szólunk pl. a különféle sörtípusokról, a sör alapjául szolgáló vízről és egyebek mellett készítünk egy sör ABC-t is. Számos sörtörténet mellett meghallgathatják a világ legnagyobb sörkatasztrófájának sztoriját, továbbá értesülhetnek a cseh sörök, sörgyárak világáról szóló hírekről is. Tele vagyunk még további ötletekkel is melyeknek csak az energiánk szabhat határokat. Ám addig is irány a Jaromírok egyike–másika. 

 

Ugyanis időközben véget ért a nyár, de szerencsére az időjárás még bőszen támogatja a lelkes sörfogyasztást, s így a délutáni kellemes melegben vagy akár az esti kissé hűvösebben is hódolhatunk a nemes cseh sörök élvezetének. Irány a Jaromír a Templomhoz, Budapest egyik legszebb fekvésű belvárosi söröző-étterme, mely a finom csehes ételek forrásaként továbbra is a strakonicei Dudák Sörgyár söreinek fellegvára. Vagy akár látogassuk meg a rakovníki Bakalář sörök Mekkáját, a dél-budai Jaromír Open Road Bázist, ezt a vadonatúj, ám rövid idő alatt is komoly népszerűségre szert tevő „hangulatközpontot”. És persze ne feledkezzünk meg az immáron szinte „öreg” klasszikusunkról a Márvány utcai Sörbisztróról sem, amely továbbra is az ételek és italok remek kombójával várja törzsvendégei mellett az új betérőket is. És ha még inkább az otthoni szabad levegőt vagy a baráti kerti partit választják akkor ragadjanak fel üveges-dobozos vagy akár hordós söröket a vendéglátóhelyeinkről. Élvezzük még ki a következő heteket mielőtt ismét beköszönt az ősz, majd a tél. Sörre fel!