„Ábrányi „bordala” olyan tűztelen, hogy „sördal” lehetne.” Így hangzik 1865-ben egy zenekritikus epés megjegyzése, melyben a Pestbudai dalárda egyik előadásával kapcsolatban fogalmazta meg a véleményét. De mi is, hogy is? Létezett olyan, hogy sördal? És kik, mikor, hogyan énekelték? És ha volt akkor tényleg „tűztelen” volt? Ennek járunk egy kicsit most utána.
Nos, az alapfeltevés, miszerint létezett-e sördal nem igényel semmilyen
bizonyítékot. Amióta világ a világ, bármely alkoholos ital elfogyasztása erős
késztetést jelentett egyes ivótársak számára, hogy létező vagy éppen sajnálatosan
nem létező énektudásával szórakoztatni próbálja magát és a környezetét. Jobb
esetben egy zenei tehetséggel megáldott sör-, bor-, pálinka- vagy akármi issza
mutatta be a tudását, máskor pedig a már elfogyasztott alkoholmennyiség miatt
ez úgy sem számított. Bordalokról mindannyian hallottunk, de ha már egyszer
létezett bordal, akkor nyilván létezett sördal is. Az viszont más kérdés, hogy
melyik országban, mennyire terjedt el ez a műfaj, és milyen körében. A sördalok
egyik fő hazájának leginkább a mai Németországot hívhatnánk. Ez nem meglepő,
hiszen maga a sörfőzés is itt vált mindennapi szokássá (persze a Cseh földeket
se hagyhatjuk ki). Magyarországot viszont kevéssé.
„Egy sördalt is énekeltek — természetesen az egész kávéház tisztelt publikuma hallatára és gaudiumára — a dal röfögések, erőltetett csuklások, füttyentésekből áll, legkevesebb benne az énekelni való, de a „burschok” nagyon szeretik, vagy tízszer »csinálták« egymásután.” - írnak így a Pesti Napló 1876. egyik márciusi számában és ez már el is árul egy-két infót a sördalról és annak művelőiről. Ugyanis a burschok, azok az ifjú (sörivó) diákok voltak, akik úgynevezett Burschenschaftokba, avagy diákegyletekbe tömörülve élvezték, gyakorta a sörcsarnokokban, néha túlságosan is az életet. Ám valódi dalok, akár népiek, vagy művik ekkortájt Magyarországon nemigazán léteztek ezért is adtak ki sördalként a diákok mindenféle mókásnak szánt hangokat, szinte összefüggés nélkül.
Pontosabban létezgettek, de meglehetősen szerény minőségben. Erre egy példa a
következő: „Oh, adj, oh, adj nekem, Hűs cseppet, hű csehem! Nem iszom én
szódafröccsöt Se híg likőrt, de fölhajtok töménytelen Krigli sört. Sörért hévül
s attól lehűl Alborák. Bámuljátok az árpalé Dalnokát!”
Valóban, ez nem éppen nevezhető sem könnyű sem hangulatos darabnak. Ehhez
képest a Friedrich von Flotow nevezetű egy darabos német zeneszerző „A Márta,
avagy a richmondi vásár” című 1847. november 25-én bemutatott négyfelvonásos
operájának Sördala (Lasst mich euch fragen) valóságos irodalmi remekmű: „Miért
olyan bátrak és erősek Anglia harcosai? Azért, mert az italuk sör. Az angolok
vödrökből isszák, amikor Anglia harcát vívják, közel és távol, nappal vagy
éjszaka. Ha egy angol fiú, aki megéri a sóját, angol komlót és malátát
választva él! Éljen a komló, éljen a maláta, mert ők az élet fűszere és sója!
Hurrá! Trallala!” – Ugye milyen remek egy dalszöveg? 😊 Nem is csoda, hogy szinte valamennyi
magyarországi bemutatója nagy sikerrel zajlott. De ennyit mostanra, a sördalos
cikkünket hamarosan folytatjuk.