A világ legerősebb sörei – 2. rész

Előző cikkeink egyikében a világ legerősebb, hagyományos eljárással készített söreiről írtunk, de most következzenek az igazi nagyvadak. Az extrém alkoholtartalom elérése érdekében immáron nem csak az erjesztést vetik be, hanem más koncentráló technológiákat. Vesznek alapul egy igen testes alapsört, melyet többször lefagyasztanak, és a kivált jég eltávolításával koncentrálják az alkoholt. Ez a „freeze distillation” módszer fokozza a sör testességét, aromáját és komlós keserűségét, miközben extrém alkoholtartalmat eredményez.

F: internet

A 10-es listánk utolsó helyén szerepel a skót Brewdog Sink the Bismarck nevű négyszer fagyasztott söre, mely 41%-os alkoholtartalmával hadba szállt a német Schorschbrau sörfőzdével, amely 43-as és 57-es söre egyaránt az alkoholszintjére utal. Ez utóbbi már kifejezetten sokkoló, ám még így is csak a világ hatodik legerősebb sörének számít. A két Schorschbock sör között foglal el helyet a holland Koelschip Obilix (45%) és a Brewdog The end of history (55%) nevet viselő söre. Ez utóbbiból mindösszesen 12 palackkal főztek le és az üveget igen megosztó módon ürge, mókusbőrbe öltöztették. A határok feszegetése azonban még nem ért véget. A német és a skót versengés végül egy kollaborációban érte el a csúcspontját. A kétfőzde egymás tudását kiegészítve főzte le az 57,8%-os Strength in Numbers sörét. Ez az eisbock 10 éven át csücsül egy viszkis hordóban. A holland vetélytárs sem akart azonban lemaradni, így született meg a Koelschip Start the Future söre (60%), de még ezzel sem sikerült a listánk harmadik helyére feljutnia. Felbukkant ugyanis egy újabb skót versenyző a Brewmeister, mint a Keith Sörfőzde egyik ága, mely fagyasztás mellett még extra etanol hozzáadásával jutott el az extrém magasságokba. Előbb az Armageddon nevet viselő 65%-os italt készítették el, majd még ezt is felülmúlva álltak elő a 67,5%-os Snake Venommal, amely tényleg mindennek nevezhető, csak sörnek nem. Már a tömény alkoholos italok között is extrémnek számítva inkább egy technológiai kísérlet végeredménye, mint valódi élvezeti termék. 

F: amazon.de

De jól sejtik, itt még mindig nincs vége a történetnek. A közelmúltban jelent meg a piacon a szintén skót 88 Brewery ahol csak maga a főzési folyamat két hónapon át tart. Háromszori szűrés, skót tömény különlegességek hozzáadásával és megannyi egyéb „trükk” révén születik ez a nem is tudjuk, hogy pontosan minek is nevezhető specialitás, amely mellett még egy erősebb pálinka is elbújhat. És nem ez túlzás, hiszen a Beithir Fire nevet viselő sör nem kevesebb, mint 75%-os! Meglepő módon a világ legerősebb söre nem tartozik a legdrágábbak közé, korlátozott mennyiségben még hazánkban is kapható. De figyelmeztetünk mindenkit! A listán szereplő egyik italra se tekintsen senki úgy, mint ahogyan egy sörre szokott. Hatásában, fogyasztási élményében is sokkoló újdonságot jelent, melyre nehéz felkészülni, és egyáltalán nem biztos, hogy megkóstolását élvezni fogjuk!

 

Sörfőzde sikerekkel indul a 2026-as ősz!

Megérkezett az évszakváltó front, így ugyan fájó felismerni a tényt, de vége van a nyárnak és ismét itt az ősz. Ám az ősz nem csupán a hűvösebb idő, a lombhullás, a télre való felkészülés idejének eljövetelét jelenti, hanem számos örömteli esemény beköszöntét is. Ez különösen igaz a sör, a sörgyártás mezsgyéjén. A napokban, egészen szeptember közepéig nagyban zajlik a friss komló betakarítása, amely a jövőben is biztosítja számunkra a kiváló söröket. Ugyanakkor a hónap elején rendeznek meg több sörminősítő versenyt is, melyre a Jaromírokban forgalmazott cseh sörfőzdék termékeit is rendszeresen beneveznek. Idén a legnevesebb žateci Dočesná viadalon, a hagyományos komlófesztiválon 25 sörfőzde (itt jellemzően nagyobb sörgyárak, sörfőzdék) vett részt csaknem 130 sörrel. A söröket összesen 14 kategóriába sorolták és egymással összevetve ítélték a legjobbaknak a különböző díjakat, helyezéseket. A sörös zsűri tagjait persze idén sem kellett sajnálni, hiszen szinte kivétel nélkül remek söröket kellett megkóstolniuk, és nagy nehezen dönteniük. Lássuk, ha nem is az összes, hanem néhány kategória esetében, hogy mire is jutottak!


Mindjárt kezdjük a sort a világos vyčepní, azaz a maximum 10-es Balling fokú sörök kategóriájával, melyben nagy örömünkre a rakovníki Bakalář sörgyár Pražačka söre vitte el a pálmát. Hiába, a prágai lányka ismét meghódította az ítészek szívét. Ugyancsak első helyezést ért el a világos prémium (12-es Balling fokú) kategóriában a rakovníkiak ležákja. Csak egy kicsivel maradt alul és ért el második helyet a könnyed barna sörök között a Bakalář barna söre és a nagyobb tesója a Černovar barna. Ez utóbbi a barna ležákok között szerezte meg az ezüstérmet. De a sikereknek ezzel még nincs vége. A rakovníki sörgyár immáron hagyományosan sikeres az alkoholmentes sörök kategóriájában is. Idén sincs ez másként, ugyanis a hidegkomlós mentes sörük a második helyen végzett. Végül, de nem utolsó sorban meg kell említenünk azt, hogy a strakonicei sörgyár sem zárt helyezés nélkül. Az alkoholmentes gyümölcsös sörök között ugyanis a citromos radlerjük a remek harmadik helyet szerezte meg. A verseny további kategóriáiban főleg a Svijany, a Primátor, a Lobkowitz csoport főzdéi, Polička sörgyára és közismert Bernard sörgyár zárt az első helyeken. Gratulálunk a remek eredményeket elérő sörgyári dolgozóknak és vezetőiknek.