Bezár a Jaromír Sörkert!

Pár nappal ezelőtt még kellemes izgatottsággal tervezgettük, hogy milyen étel és sör választékkal, újdonságokkal lepjük meg a Jaromír Sörkert kedves közönségét, de az élet egy csapásra mindent megváltoztatott. A közelgő húsvét kapcsán ünnepi cikken törtük a fejünket, ám tragikusan a műfaj nekrológgá változott. A tegnapi nap folyamán a tulajdonos azonnali hatállyal felmondta a több évre kötött szerződésünket, s emiatt még a héten bezár a Sörkert. Ennyi a hír, ami számunkra szinte felfoghatatlan. Hogy mennyire jogszerű ez az egyoldalú, s a véleményünk szerint megalapozatlan lépés, mellyel a Sörkert bezárására kényszerítenek, azt majd a joghoz értők eldöntik, ám az hogy mennyire etikus egy évtizednyi kölcsönösen hasznos kapcsolatot egy pillanat alatt, egyoldalúan, erőből lezárni, bele sem gondolva, hogy ezzel hány embert ránthatnának létbizonytalanságba, nos erről mindenki alkosson maga véleményt. Nekünk meg van a magunké.


E héten pénteken még nyitva vagyunk, de szombaton már csak a bezárt kapuk fogadják sörszerető vendégeinket. Szívünk fáj, de természetesen mi már nem a szomorú helyzeten rágódunk, hanem készülünk a jövőre. Keressük a lehetőségeket ahová a Jaromír Sörkertet gyors ütemben áttelepíthetjük, megpróbálva nem túl messzire eltávolodni a jelenlegi helyünktől. Zárásként köszönjük valamennyi vendégünknek, akik az évek folyamán megtiszteltek és büszkén mondhatjuk megszerettek miket, akik miatt végig érdemes volt a sokszor nem éppen legideálisabb körülmények között is munkálkodnunk. Köszönjük és várjuk őket a reményeink szerint a közel jövőben újra nyíló új Jaromír Sörkertben.

Cseh Söratlasz

A napokban sikerült hozzájutnunk egy igazi sörirodalmi csemegéhez, de nem a szépirodalom műfajából, jóval inkább az igényes sörstatisztika világából. A nagy alakú, több, mint 130 oldalas kötet címe Český Pivní Atlas, azaz Cseh Söratlasz, szerzője K. Materna és J. Hasman. Csehország sörnagyhatalom, így talán nem csoda, hogy megérett az idő egy ilyen kiadvány megjelentetésére. Ugyanakkor a napjainkban zajló óriási sörforradalmat (szinte gomba módra szaporodnak a cseh kisüzemi sörfőzdék) jól mutatja, hogy ez a 2014-es könyv alig pár év elteltével már részlegesen elavultnak is tekinthető. Ugyanis a mára már 380 db fölötti csehországi főzde (köztük 339 db éves 10 ezer hektoliter alatt teljesítő kisüzemi) kezdi erősen szorongatni a nagyobbakat. Az ország sörtermeléséből jelenleg 4-4,5%-ot csípnek el, ám ezzel nem a legnagyobb multikat, hanem a náluk kisebb, kevesebb tőkével rendelkező regionális sörfőzdéket (mint a Dudák vagy a Bakalar) hozzák versenykényszerbe. És ez bizony a statisztikákban is meglátszik, így alig most 2017-ben a Cseh Söratlasz beltartalma is lényegesen megváltozna.


Mindezek ellenére a valamennyi nagyobbacska, országos, illetve regionális terjesztésű sörgyár és egynéhány kisüzemi-kézműves-kraft egy-egy oldalon bemutató (egy kis leírás, történelem, grafikon a sörgyártás volumenéről 1990 és 2012 között, országos térkép a terjesztési területekről), továbbá az egyes cseh „megyékben” (kraj) a különböző sörgyárak részesedését pontosan ábrázoló atlasz kiváló böngészni való. Sokat megtudhatunk a sörgyárak működésében a cseh bársonyos forradalom óta lezajló változásokról, arról, hogy mitől is regionális egy regionális sör, mekkora erőfölényben a pár multi a többiekkel szemben, stb. De természetesen nem szeretnénk, hogy csak mi részesedjünk az érdekes információkból így a jövőben egy-egy cikket szentelünk a könyvben taglalt témáknak, ezzel bővítve a cseh sörökkel kapcsolatos közös ismereteket.

Cseh és morva Sörkorona - 2017

2017. február végén a már említett Arany Sörpecsét mellett lezajlott egy másik fontos sörminősítő verseny a Cseh és morva Sörkorona. A Prágában megrendezett eseményen idén, ebben a formájában második alkalommal került sor a viadalra, melyre 76 cseh és morva sörfőzde nevezett be összesen 248 csapolt, illetve üveges termékkel. A 41 fős zsűri összesen 11 sörfőzdét választott ki, melyeknek nemzetközi export igazolást is átnyújt, de további 29 sörfőzde termékeinek ítélt meg arany, ezüst vagy éppen bronz korona díjat.


A pontos végeredményt, azt hogy ki, milyen díjat is szerezett ugyan csak március végén, a Cseh és morva sörakadémiák ünnepélyes záróeseményén hirdetik ki, de az már biztossá vált, hogy többek között a rakovníki sörfőzde, a Bakalář is a díjazottak között szerepel, olyan más sörfőzdék mellett mint a Hubertus, a Mazák, a Bernard, a Clock, a Podlesí és még sorolhatnánk. Kíváncsian várjuk, hogy pontosan milyen díjat is sikerült szereznie a Bakalářnak, de addig is a Jaromírokban fogyasztva ítélje meg mindenki saját maga is a sör minőségét.



Furcsa sörös címkék II.

Az elmúlt héten körülnéztünk a világban, hogy milyen kifejezetten figyelemfelkeltő, furcsa, vagy éppen bizarr sörös címkékre bukkanhatunk. Most pedig látogassunk el Csehországba és szemezgessünk az ott készült furább, vizuálisan extrémebb sörös címkék közül.

Két dolog is feltűnik a sörös címkén, egyrészt a
Velický Bombarďák sörfőzdére jellemző hangulatos koponya, itt éppen lángoló formájában, másrészt a magyar nyelvű "csípős" felirat!

A Stara škola sörfőzde címkéje akár a szexista vonalat is képviselhetné, de valójában csak elgondolkodtatja az embert, hogy mégis miért pont egy pucér ördög lány van a címkén.

OK, értjük, hogy a berouni medve más mint az átlag, de ez a valami mégis mire akarna emlékeztetni?...bocs

A kladnoi sörfőzde sörös címkéjén a Sztálingrádi csata a szovjet-német "csini" katona hölgyek copfhúzására korlátozódik...jajj.. 
És végül a legdurvább, amely huzamosabb ideig tartó nézését követően poszttraumás stressz tünetei is mutatkozhatnak rajtunk, de addig is csak egyetlen kérdés jut eszünkbe: de miért? 

Furcsa sörös címkék I.

A sörös címkék világa tele van furcsaságokkal, érdekességekkel időnként felettébb bizarr képi megjelenítéssel. Persze alap esetben a mezei sörfogyasztót leginkább a sör minősége izgatja, de az ügyes marketingesek ismervén az emberi lelket, jól tudják, hogy sokszor egy-egy figyelemfelkeltő címke is vásárlásra serkenti a népet. És ez pont elég ahhoz, hogy pl. egy alapvetően kis mennyiségben készülő (kisüzemi) főzettől még akkor is jó áron meg lehessen szabadulni, ha maga sör nem is sikerült valami fényesen. De természetesen nincs egyenlőség a rossz sör és a vonzó címke között, hiszen sok esetben egy-egy extrém sörcímke mögött is kiváló serital áll. A sörcímkegyűjtők persze jól ismerik a furább sörös címéket, de az alap sörivók számára kigyűjtöttünk néhány meghökkentőbb, vagy éppen ellentmondásos megítélésű címkét a világ számos tájáról. Cikkünk következő részében pedig a csehországi példákból szemezgetünk.

Kezdjük a sort a szépen alliteráló Poligámia Porterrel, amelyet persze nem máshol készítik, mint az USA Utah államában, ahol a mormon fundamentalisták a mai napig gyakorolják a többnejűséget.
Számos filmsorozat ihleti meg sörmarketingeseket, ez esetben napjaink egyik legnépszerűbb sorozata inspirálta a stílszerűen vérnarancsos IPA sör alkotóit. A címke elég viccesen bizarra sikeredett.
Ki ne venne meg egy ilyen Gollum-fél drágaságom pilst?
A dán Mikkeller sörfőzde túlzás nélkül a világ egyik legjobb alkotó műhelye. Ám ennél a búza sörük kutyadologvégzős címkéje készítésénél vajon mi járhatott a fejükben?
Végezetül álljon itt egy csöppet ellentmondásos megítélésű címke. Pár évvel egy észt sörfőzde, a Pöhjala készítette el ezt a pazar Must Kuld nevű portert, amely azonban mégis a sörös címkéjéről lett híres. Egy Észtországban élő dán úr ugyanis azzal támadta meg a gyárat, hogy a címke obszcén kinézetű és azt ábrázolja, amit mi ki sem merünk mondani. A sörgyár meglepődött a kritikán, mondván, hogy ők egy pörkölt malátaszemet fotóztak le és tették rá a címkére. A sört ezzel a címkével a mai napig főzik és forgalmazzák.


Arany Sörpecsét 2017

Az elmúlt héten Csehországban immáron 27. alkalommal rendezték meg a Zlatá Pivní pečeť (Arany Sörpecsét) nevezetű nemzetközi sörminősítő versenyt. A České Budějovicében sorra kerülő viadalon több kontinensről ezer fölötti palackozott sört (több, mint 200 sörfőzde termékét) mutattak be a zsűrinek, összesen csaknem harminc kategóriában. Ugyan külön versenye/kategóriája volt a hazánkban kézművesnek, kraftnak is becézett kisüzemi söröknek, de az általános kategóriákban a tudásukat a multi sörökkel is összemérhették, sokszor igen jelentős sikerrel. Habár a sörminősítés egy meglehetősen szubjektív műfaj, s emiatt sokszor igencsak vicces vagy szimplán érdekes eredmények születnek, továbbá egy ilyen versenyen csak a cseh sörök kis része vesz részt, mégis a nyertesek büszkén viselhetik az Arany, Ezüst vagy Bronz Sörpecsét címet.

Idén a Jaromírokban forgalmazott sörök kevéssé reprezentálták magukat a viadalon, pl. a Maxmilian egyáltalán nem vett részt, így hatalmas sikereikről nem tudunk beszámolni. Az alacsonyabb alkoholtartalmú barna sörök kategóriájában a rakovníki sörgyár Bakalář söre az ötödik helyen zárt, de jellemző módon itt is megnyilvánult az eredmények „érdekessége”. Mondjuk ezt azért, mert a kategória nyertese a Zlatý Bažant lett, amely szó se róla nem egy ihatatlan lőre, de mi magunk is vagy pár tucat sokkal kifinomultabb cseh barna sört ismertünk. De hát, mi nem vagyunk sörszakértő ítészek. A magasabb alkoholtartalmú barna sörök kategóriájában ugyancsak a rakovníki főzde Černovar Černé-je csak egy ponttal csúszott le a dobogóról. Gratulálunk nekik! Aki többet szeretne még tudni az Arany Sörpecsétről vagy az eredményekről azoknak ajánljuk figyelmébe a Csehország nem csak Prága honlap cikkét ITT!

Éljük túl a tél végét...cseh sörös zenékkel!

Kinézünk az ablakon, és még mindig csak téli ködös szmogos szürkeséget látjuk, kint a fagypont körüli hőmérséklet fogad minket, testünk és lelkünk sajog, epekedve várjuk már a napsütést, a finom meleget...ennek a télnek is csak nagyon lassan lesz vége. Mi mást is tehetnénk azért hogy jobb kedvre derüljünk? Hallgassunk cseh sörös zenéket! :) Csehország és a sör két egymástól elválaszthatatlan fogalom. Ezért nem csoda, hogy nem egy zenemű, régi és újabb folk-pop-rock szám szól a sörről, melyek közül most lássunk és halljunk itt néhányat a Youtube jóvoltából. Kezdjük a sort egy tradícionális cseh tűzoltó dalocskával, amely egy sörfőzde leégésének drámai történetét és következményét dalolja el, az azért megfogadva, hogy vizet még így sem iszunk! :)



A következő remekmű az Orlík nevezetű zenekar sörballadája, amely röviden, de velősen biztat mindenkit a sörfogyasztásra. A szám címe: Pivečko, azaz söröcske.


Az egyik legrégebbi cseh sörös nótát, az 1820 körül írt "Hol van a sörfőzőt" énekelik el a Chalupáři című filmsorozat egy részében:


És ha még valakinek nem volt elég, hogy tavasziasabb hangulatba kerüljön jöjjön az Argema zenekar száma a Jarošovský pivovar. A videoklipben a pár éve sajnálatosan bezárt sörgyárba pillanthatunk be.


Irány Kroměříž! - 2. rész: Kroměříž térképen anno és most.

A Maxmilian söreink szülőföldéről szóló sorozatunk soron következő részében Kroměříž városával egy XIX. századi és egy XXI. századi térkép alapján ismerkedünk tovább. Kroměříž egy ízig-vérig történelmi város, amely a mai is megfigyelhető városszerkezetével is megjeleníti a klasszikus cseh városok fejlődési történetét. Magáról a település létezéséről 1107-ből származik a legrégebbi dokumentum, majd azt követően élte a maga egyre fejlődő életét, amelyet az időnkénti tűzvészek, járványok, a huszita háborúk, majd a harmincéves háború vetett vissza. Városi ranghoz már igen korán, a XIII. század elején jutott, fontos vásárváros szerepet töltött be a vidéken. Kroměříž történetének alakulásában meghatározó volt az egyház, pontosabban az olmützi püspökök, érsekek szerepe, de erről majd máskor szólunk.
 
XIX. század
Ha rátekintünk a XIX. század elejéről származó térképre rögtön látszik, hogy a város (melyet akkortájt németül Kremsiernek neveztek) a mainál persze sokkal kisebb alapterületű volt. A középkor folyamán lényegében a nagyobb összefüggő pirosas rész alkotta csak a várost, melyet kőfal vette körül, a tőle nyugatra a Virágos kert felé húzódó településnyúlvány a XVIII-XIX: század szülötte. A település központját a jól látható nagyobbacska főtér-piactér alkotta, melynek északi sarkában áll az érseki kastély és tőle északra-északkeletre a ma szintén UNESCO világörökség listán szereplő, egészen a Morva folyóig kiterjedő kert. Magát pedig a várost az ekkorra már lebontott városfal mellett körbefutó út veszi körbe.

Mai térkép
Ezután nézzünk rá egy mai térképre. Jól látható, hogy maga a történelmi városmag szerencsés módon fennmaradt, de maga a város rendesen kiterjeszkedett. Dél felé előbb a XIX. század második felében épülő, gyakorta villa szerű polgári bérlakások sorakoznak, majd a XX. század eleji munkáslakások, végül pedig mint egy hagyma külső héjaként a szocialista panelcsodák állnak. A város lakórészei csak egy kis foltban merészkedtek a Morva folyón túlra, ámde az ipari létesítmények egy komplett telepet hoztak létre. Itt található a Maxmilian Sörfőzde épülete is, ahol a bejáratnál egészen kellemes áron lehet beszerezni a helyben főtt csodákat. De addig is mindenki kóstolja meg a Maxmilian söröket a Jaromír sörözőinkben!

A Dudák sörkekszek varázsa

Egy valamirevaló sörfőzde nincs olyan kis sörkellékek nélkül mint pl. a söralátét, avagy közkeletű nevén sörkeksz. Ezek a kis, jellemzően vastag papírból készült, kör vagy lekerekített sarkú négyszög alakú, egyik vagy mindkét oldalán felirattal és/vagy képpel díszített lapokat valamennyi sörözőben fellelhetjük, a legtöbb esetben büszkén hirdetvén, hogy az adott helyen milyen sört, mely sörfőzde termékét kortyolgathatjuk. A sörkekszek a sörcikk gyűjtők egyik kedvelt céltárgyai, de nézegetésük nem csupán a számukra jelenthetnek élvezetet. A sörkekszek egy részén pusztán az adott sörfőzde vagy egy bizonyos sör reklámját láthatjuk, de nem ritka hogy ennél jóval több információt is hordoznak. Erre jó példakánt most megnézzük, és Önöknek is megmutatjuk a strakonicei Dudák Sörgyár néhány söralátétét, egy-egy rövid megjegyzéssel.

Egy mai, modern alap sörkeksz. A Dudák főzde Prémium sörét reklámozza, a cseh sörfőzők jelmondatával: Dej Bůh Štěstí (Adjon Isten jó szerencsét!)
 
Az akkortájt még Nektarnak nevezett sörfőzde jubileumi sörkeksze. A 340 évvel korábbi alapítását ünnepelték 1979-ben.

Egy szintén régebbi sörkeksz már a strakonicei dudás hagyományokat is hirdeti.
Valamilyen rejtélyes ok miatt egy fogadó/söröző kiszolgálója legyen dúskeblű hölgy aki egyszerre elbír akár öt-hat korsó sört is. Nincs ez másképp a Dudáknál sem.
Van olyan sörkeksz, amelyen büszkén hirdeti a sörgyár egy sörminősítő versenyen (jelen esetben a Pivex) elért jeles eredményét.
Egy kis múltidézés a modern sörkekszen, amikor még az óriási fa sörös hordók korszaka volt.
Minden egy sörkekszen. Sör, csinos hölgy, dudás, Strakonice címere és a helyi kastély leghíresebb tornya
Az Otava folyó arany nevet viselő Otavsky Zlaty sör keksze, stílszerűen egy aranymosó emberke képével
Végezetül a Jaromír sörözőkben szintén sokat látható Klostermannt, a híres írót ábrázoló sörkeksz.

Irány Kroměříž! - 1. rész: Virágos kert

A Jaromír Sörözőinkben kapható kroměříži Maxmilian kisüzemi/kézműves/kraft (a mostanában használt terminológiából mindenki szabadon válassza ki a neki tetszőt) sörfőzde pazar termékei méltó módon hirdetik szülővárosuk dicső jelenét. De természetesen Kroměříž nem csak a sörfőzdéjéről, pontosabban sörfőzdéiről híres, hanem főként a történelmi múltjáról és csodás parkjairól, műemlékeiről. Mi ugyan nem foglalkozunk utaztatással, és természetesen annak kifejezetten örülünk ha a kroměříži sörcsodákat nálunk fogyasztják el, mégsem tudjuk megállni, hogy ne ajánljuk vendégeinknek eme varázslatos kisváros felkeresését. Mindezért, egy-egy cikkünkben szeretnénk Önöknek bemutatni az 1997-ben a legszebb cseh történelmi városnak is megválasztott Kroměříž városának legfőbb nevezetességeit.

Virágos kert
2017 a barokk éve Csehországban. Az év folyamán országszerte számtalan helyen, a megannyi barokk kastélyban, templomban és más műemléknél találkozhatunk érdekesebbnél érdekesebb programokkal, barokk zenei rendezvényekkel, táncos eseményekkel, barokk kulináris élményekkel. Kroměříž városa s azon belül az UNESCO világörökségi listán (az érseki palota és kastélypark mellett) szereplő Virágos kert a barokk év egyik legfontosabb színhelye lesz, hiszen immáron negyedik éve, hogy szeptember elején megrendezik a Hortus Magicus nevezetű barokk fesztivált.

Kolonád
Maga a Virágos kert, más néven Libosad a XVII. századi európai kertépítészet mesterműve. A II. Karel Lichtenstein – Castelkorn püspök megrendelésére Filiberto Lucchese, majd annak halála után Giovanni Pietro Tencalla kertépítészek tervei alapján 1665 és 1675 között építtetett kert (az akkortájt még álló városfalakon túl) egyfajta sajátos ötvözete a reneszánsz olasz és a barokk-klasszicista francia testvéreinek. A Narancskert, a Pisztrángos tó, a Nyúldomb, a Foucault-ingát is magába foglaló varázslatos Rotunda, a 244 méter hosszú Kolonád csak egy-egy a kőfallal körülölelt hatalmas park nevezetességei közül. Érdemes egy jó pá órát rászánni a megtekintésére!

Kert a Rotundával
És ha már egyszer kinézelődtük magunkat a Virágos kertben irány a Maxmilian Sörfőzde saját étterme, az U Mincovny, avagy hosszabb nevén a Restaurace Maxmilian U Mincovny, ahol a sörfőzde aktuálisan teljes szortimentjének megkóstolása mellett pazar ételekkel tölthetjük fel kiürült belső tartalékainkat. Az éttermet a főtértől az érseki kastély előtt, majd a Mlýnská kapun át haladva a püspöki pénzverde épületével szemben a Na Sladovnách – Chobout utcák sarkán találhatjuk

A Virágos kertről további információkat ITT és ITT találhat!

Egy szeretni való szatír – Maxmilian Skrytý Satyr

A kroměříži Maxmilian Sörfőzde láger termékei, a zamatos 10-es Minimaxtól, egészen az erős barnáig mára a Jaromír Sörözők vendégei kedvenceié váltak, és nem véletlenül. Valamennyi sörükön érződik a szakértelem és a minőségi alapanyagok találkozása, melynek végeredménye nem is lehet más, mint egy kiváló minőségű komló alapú finomság. De a Maxmilian nem csupán a klasszikus cseh lágerek terén kíván kellemes meglepetést okozni, hanem a Csehországban is egyre népszerűbb felsőerjesztésű sörök vonalán is.


A 11%-os szárazanyag tartalmú könnyed „csókot”, a Polibek IPA-t már megízlelhette a Jaromír Sörpince közönsége, most pedig egy APA-n van a sor, melynek neve Skrytý Satyr, avagy a Rejtőzködő Szatír. A névválasztás mögött persze nem valami pajzán gondolat áll. Kroměříž város nagy szülötte, a Maxmilian sörfőzde névadója, Max Švabinský festő, grafikus az 1980-as évek derekán készítette el ezt a címet viselő alkotását, mely az alábbi képen megtekinthető.


Magáról a sörről a következőket mondhatjuk el: 12% szárazanyag tartalmú, 5,2% alkohollal megáldott, világos, pasztőrözetlen és szűretlen. Aranysárga, enyhén opálos szín, stabil, fehér hab, közepesen édes malátás íz és hosszabb kicsengésű keserűség jellemzi. Dominál a citrusos, fanyar citromhéjas, illetve trópusi gyümölcsös aroma, mely párosul a szinte már gyógynövényes jellegű komlósság. Éppen ez az újvilági komlóknak köszönhető aromássága, citrusossága teszi APA-vá, azaz American Pale Ale sörré a Satyrt, szemben a testesebb, keserűbb IPA-val, vagy a könnyedebb EPA-val. Ajánljuk eme több mint szerethető szatírunkat minden sörszerető, sörkuriózum kedvelő vendégeinknek.

Mitől csehes egy söröző? - 2. rész

Folytatjuk a Csehország nem csak Prága magazinban megjelent elmélkedést arról, hogy mitől is lehet egy söröző csehes.

"Csehországban a XIX. század utolsó évtizedeitől kezdve már színvonalas kávézók, bárok is megjelentek a színen, és vették át a helyi elit társasági színhelyeinek szerepét. 1918 után pedig kezdtek úgy vélekedni a cseh sörözőkről és a kocsma kultúráról, mint valami szégyellni való dologról amit fel kell, hogy váltson valamiféle magasabb rendű cseh kultúra. A kocsmák azonban továbbra is megőrizték az elengedhetetlenül fontos szerepüket és nem csupán az alacsonyabb osztályba tartozók (munkások, parasztok) számára. Számos író, művész, pl. a már említett Jaroslav Hašek író, Josef Pekař történetíró, Václav Rabas festő, Alfons Mucha festő és még hosszan sorolhatnánk, továbbra is a sörözőket választotta előszeretettel mind ihlet szerzés, mind alkotó műhely céljából. Az amatőr zenészek, énekesek jóvoltából számos, később igen népszerűvé vált dal, zenemű született meg sör társaságában. A különféle politikai pártok, civil szervezetek is gyakorta szerveződtek a helyi sörözőkben, illetve itt tartották meg rendezvényeiket, üléseiket. 
 
Jaroslav Hašek (jobbról a második)
A társadalmi életben betöltött szerep terén a szocializmus alatt sem történt végzetesebb változás, viszont a kocsmák-vendéglők minősége igencsak lezuhant. Az államosított vendéglátóhelyeken sem a sör, sem az étel kínálat nem érte el a korábbi színvonalat. Ekkortájt kezdték el különféle kategóriákba minősíteni őket, minőség és ár szerint, az olcsó, abrosz és normális ételt nélkülöző kocsmáktól a külföldi vendégek számára mutogatható „luxus” intézményekig, ahol már Coca-Cola és rákkoktél is fogyasztható volt. De a leggyakoribb, legnépszerűbb helyeknek a harmadik kategóriás helyek bizonyultak, ahol fehér inges pincérek, olcsó, de nem rossz minőségű (habár kissé egyhangú választékú) ételt tálaltak fel a mindig megfelelő hőfokon és minőségben csapolt sör mellé. Gulyás-rántott hús-vadas, knédli, bramborák féleségek és társaik jelentették a sörökhöz társuló étkek alapját, nem éppen az egészséges étkezést támogatva.

Az U Pinkasu előtt gyülekezők, bebocsátásra várva
A bársonyos forradalmat követő elmúlt 25 évben a cseh kocsma, kocsmai hangulat fokozatosan megváltozott. Egyrészt újból visszakerültek magántulajdonba a vendéglátóhelyek (legalábbis azok, amelyeket nem zártak be) és az új gazdák sokat javítottak a hely és a szolgáltatás színvonalán. Különösen az elmúlt 5 évben zajló kisüzemi / „kézműves” sörfőzde „forradalomnak” köszönhetően a sörök választéka is nagyban megváltozott. Ugyanakkor a fiatalok jelentős része már a számítógép, televízió előtt szerzik az információkat, mobilon kommunikálnak, a szórakozási lehetőségek száma pedig megszaporodott, így az ő számukra már megváltozott a cseh söröző fogalma. A középkorú és idősebb generáció tagjai azonban még ma is megtöltik a kedvenc törzshelyüket, vagy éppen törzshelyeiket, és nap mint nap ugyanúgy diskurálnak egy-két sör mellett a napi fontos dolgokról mint évszázadokkal ezelőtt.

Egy mai, modern cseh söröző
Kis cikkünkből talán érezhető, hogy mi mitől is tartunk csehesnek egy vendéglátóhelyet, de egy kis késztetést érzek arra, hogy felettébb szubjektív véleményünket összegezzem. Nem a söröző-étterem külcsínje a lényeg, nem elsősorban az számít, hogy mennyire dekorálunk ki egy amúgy tiszta és rendezett helyet (persze ez önmagában egyáltalán nem baj, sőt). Jóval fontosabb, hogy a sör legyen jó minőségű és megfizethető (nem csak a pénzesebb elit számára), legyen legalább valami szintén nem vagyonokba kerülő sörkorcsolya, esetleg étel. És ami még fontosabb, hogy a vendéglátós / kiszolgáló közeg ha nem is mosolygós (persze az sem baj), de korrekt legyen, olyan, aki fél litert sört hoz ki ha egy korsót rendelünk, és nem csak azt megközelítő, de soha el nem érő mennyiséget. És mindez kutyafülét sem ér, ha nincsenek a kocsmában törzsvendégek, akik ha nem is nap mint nap, de sűrű alkalmakkor térnek be a sörözőbe, hogy egymással megvitassák a világ dolgait. Mert végül is egy igazi csehes kocsmahangulathoz itthon mi is kellünk, a magyar sörisszák."

Reméljük, hogy a Jaromír Sörözőink mindezek után elég csehesnek tekinthetők, de ha még esetleg nem, akkor tegyünk együtt érte!

Mitől csehes egy söröző? - 1. rész

Az alábbi írás, melyet most két részletben közlünk, mintegy két évvel ezelőtt a Csehország, nem csak Prága (www.nemcsakpraga.blogspot.hu) netmagazinban jelent meg, némi háttér információt nyújtva azon kérdés eldöntéséhez, hogy mitől is csehes egy (akár magyarországi) söröző. Bízunk benne, hogy a Jaromír sörözőinket eme információk tükrében is kellőképpen csehesnek érzik a vendégeink!


"Napjainkban számos fórumon hangzanak el arról szubjektív ítéletek, hogy mely magyarországi cseh sört csapoló vendéglátóipari egység a „legcsehesebb”, a legautentikusabb. Eltérnek rendesen a vélemények egymástól, hiszen valakinek az egyszerűbb pince jellegű sörözők jönnek be, másoknak a cseh fotókkal, feliratokkal, dísztárgyakkal stb. ékesített dizájn éttermek, kocsmák, és még sorolhatnánk a kisebb változatokat. Van aki a csapolási módszerben látja a lényegi különbséget, más a sörválaszték alapján véli csehesnek a helyet. Mindenkinek a maga ízlése szerint. Mégis a cseh söröző, mint sok évszázados önálló fogalom mögött nem a külcsín, és nem is feltétlenül csak az árult sör cseh mivolta áll, ennél azért jóval összetettebb a történet.


Amióta sört főznek a Cseh földeken, azóta léteznek olyan kocsmák, vendéglők, fogadók ahol ezt az italt el is fogyasztják. A sörfőzést és sörfogyasztást előszeretettel támogatták az uralkodók, a földek urai is, hiszen az adók révén igen sok pénz csörgedezett be a kincstárba, másrészt pedig az alattvalók is jóval engedelmesebben, békésebben végezték a dolgukat. A vérnyomást kevésbé megemelő sörivást jóval inkább előnyben részesítették, mint a keményebb alkoholok fogyasztását, melynek révén hőbörgős részegre itták magukat a delikvensek. Mindehhez hozzátehetjük azt is, hogy egy-egy járvány idején a sörivás bizony sokkal biztonságosabbnak bizonyult, mint a víz fogyasztása.


Hamar a napi rutin részévé vált a munka utáni sörözés, és ugyancsak rövid időn belül kialakultak az első írott, íratlan szabályok is. Vasárnaponként és ünnepnapokon tilos volt a sörcsapolás, és elsősorban a városokban megszabták a napi nyitvatartási időt is. Azonban a korabeli feljegyzések alapján nagyon úgy tűnik, hogy nem mindig tartották be ezeket az előírásokat. A sörfogyasztó helyek jóval nagyobb szereppel bírtak az emberek életében mint szimpla szomjoltó kocsmák. Televízió, internet és más kommunikációs terep hiányában a kocsma volt az információ szerzés, megosztás, valamint a szórakozás központja. A sörözgetés mellett folyt a napi diskurzus a szűkebb-tágabb világ történéseiről, de emellett a vendégek itt, a kocsmában verték a blattot, énekelgettek, sőt még amatőr színi előadások is színesítették az amúgy is kellemes hangulatot.


A kocsmai beszélgetések fő témái ugyanazok voltak mint manapság: bűnügyek, helyi pletykák, szép lányok, hűtlen feleségek, pénz, politika és emberi gyarlóságok. A XX. századtól kezdve a korábbiakhoz képest tovább bővült ez a kör és becsöppent a „kötelezően” megvitatandó témák közé a sport is (elsősorban a foci és a jéghoki). A kocsma persze fontos információ forrás volt az állam számára is, ezért nem csoda, hogy az Osztrák-Magyar Monarchiában gyakorta ült a sörözőkben egy-egy besúgó. Mi ezt a csehes kocsmai légkört leginkább Jaroslav Hašek Švejkjéből, illetve Bohumil Hrabal nagyszerű írásaiból ismerhetjük meg.


Ahogyan azt láthatjuk, a cseh kocsma a múltban fontos társadalmi, szociológiai szerepet töltött be, és tölt be a napjainkban is. 1620-ban a fehérhegyi ütközetet követően száműzték a cseh nyelven beszélő arisztokratákat, és egyúttal erős rekatolizáció vette kezdetét, ami azonban csak ahhoz vezetett, hogy a csehek többsége innentől kezdve egyre közömbösebbé vált a vallással szemben. Így a fő közösségi színhelyek nem a katolikus templomok vagy a nemesek palotái lettek, hanem a vendéglők. Ide jártak a település előjárói, külön asztala volt a tanítónak, de gyakorta a helyi pap is be-betért egy kis informális igehirdetésre. A professzortól az útkaparóig mindenki együtt, gyakorta közös asztalnál ivott és vitatta meg az élet nagy dolgait."

A jövő héten folytatjuk! 

Békés karácsonyt és sikerekben gazdag boldog új esztendőt kívánunk!

Már csak pár nap és a hosszú, fárasztó év végén végre átadhatjuk magunkat az önfeledt pihenésnek, a család szeretetének és nem utolsó sorban a kulináris élvezeteknek. Hamarosan itt van újból a várva várt karácsony, és alig másfél hét múlva pedig már el is köszönünk a 2016-os esztendőtől. Mindannyiunk számára elérkezett hát az idő amikor érdemes visszatekintenünk a mögöttünk hagyott évre, sikereinkre, sajnálatos kudarcainkra, örömteli nyereségeinkre és fájdalmas veszteségeinkre.


A mai világban a jövő minden eddigieknél kiszámíthatatlanabb, nem tudhatjuk, hogy milyen kihívásokkal talál meg minket a sors. Ám akárhogyan is alakul a 2017-es év mi Jaromírosok egyet megígérhetünk: a lehetőségeinkhez mérten a jövőben is minden megteszünk, hogy a sörözőink ne csupán mezei vendéglátóhelyek legyenek az Önök számára, ahol csupán a sör és étel elfogyasztása a lényeg. Számunkra az a legfontosabb, hogy a vendégeink érezzék jól magukat nálunk és velünk. Korunk rohanó világában kell, hogy legyenek olyan nyugalmat, kiszámíthatóságot, békét, baráti hangulatot árasztó helyek, melyekre ha be-be térünk végre kiszusszanhatjuk magunkat és helyre tehetjük a mindennapok pörgésében összekuszálódott gondolatainkat. Ilyen kis szigetecskéknek tekintjük sörözőinket, remélve, hogy ezt az érzést a vendégeink számára is át tudtuk és a jövőben is át tudjuk adni. 


Köszönjük azon ezreknek akik ellátogattak hozzánk és életük egy piciny részévé tették vendéglátóhelyeinket, s ami még fontosabb minket. Külön köszönjük mindazoknak akik akár személyesen, akár a Facebook oldalainkon értékelték erőfeszítéseinket. Mind dicsérő szavaik, mind jobbító szándékú kritikáik adnak nekünk erőt a munkánk folytatásához, hiszen a vendégeink támogatása nélkül mit sem érnénk. Ezért törekszünk arra, hogy a jövőben is elnyerjük, illetve megtartsuk kedves vendégeink bizalmát, és ha lépésről lépésre is, de töretlenül tovább emeljük a Jaromír Sörözőink színvonalát.

Minden továbbiak helyet szeretnénk minden kedves vendégünknek békés karácsonyt és sikerekben gazdag boldog új esztendőt kívánni!



Végezetül egy szolgálati információ: Sörözőink december 24-én és 25-én mind zárva tartanak, 26-án azonban a Jaromír Sörbisztró már újból fogadja a karácsonyi ünneplésben megszomjazó vendégeket.

Karácsonyi ajándékötletek a Jaromírtól

Futólépésben közelít a Karácsony, az év legjelentősebb ünnepe, s ha minden jól alakul akkor ismét a szeretet, a nyugalom s a megpihenés napjai várnak ránk. Ám addig még rengeteg a tennivaló, a takarítástól, a karácsonyi menü kiötlésén át az ételek – italok beszerzéséig, a fenyőfa megvásárlásán, és felállításán át az ajándékok beszerzéséig. Bizony ám, sajnos sokunk számára szinte nincs Karácsony az időnként eszeveszett kapkodásba torkoló ajándékvadászat nélkül. Apa, anya, gyerekek, férj, feleség, nagyszülők, testvérek, nagybácsik, nagynénik, barátok, munkatársak és még sorolhatnánk...mindenkit szeretnénk, vagy rosszabb esetben nem szeretnénk, de mindenesetre muszáj legalább valami kis csekélységgel meglepni. 


Azért, hogy egy mikrogrammnyit csökkentsük az ajándékbeszerzéssel járó terheket mi most szeretnénk néhány olyan minőségi ajándékra javallatot tenni, amelyek a Jaromír Sörözőinkben megvásárolhatók. Ezek az ajándékok a Jaromír profiljába illeszkedően természetesen söralapúak, de mégis ki ne szeretne a Karácsonyfa alatt látni a cseh sörfőzdék egy-egy kellemes termékét. Mindjárt az első ajánlatunk egy 5 literes parti hordó, a rakovníki Bakalář sörgyár kellemes Prágai leányka (PRAŽAČKA) sörével töltve. Férfi ajándékozottak számára már a külseje is vonzó, a beltartalmával pedig akár már a karácsonyi családi ebéd során is meg lehet ismerkedni. Ára: 3900 Ft


A második jelöltünk szintén Rakovníkból érkezett, ő pedig nem más, mint a Bakalář Sörgyár 4*2 különféle sörből álló díszdobozos válogatása. Aki szeretné a megajándékozottat megismertetni a cseh sörök különféle változataival az erősebb és gyengébb világoson és a hidegen komlózottan át a barnáig ne is habozzon tovább a döntésével. Ára: 3100 Ft


A harmadik javallatunk pedig a strakonicei Dudák Sörgyár 7+1-es multipackja. Ebben az esetben a díszdoboz nem csupán hétféle (!) kiváló Dudák sört tartalmaz, de egy formás kis pohár is jár hozzá. A több mint barátinak mondható ára: 3100 Ft

Polibek - Maxmilian IPA a Jaromír Sörpincében

A Jaromír sörözőinket jól ismerő vendégeink már megszokhatták, hogy nálunk szinte kizárólagosan, de annál nagyobb változatban a klasszikus cseh láger sörök jelentik a csapolt sörválasztékunkat. A kisüzemi (magyarországi névhasználattal kézműves, vagy éppen tetszés szerint kraft) Maxmilian Sörfőzde idén azonban a kor hívószavának engedelmeskedve nem is egy, hanem mindjárt három felsőerjesztésű sörrel lepte meg a fogyasztóit, melyek közül a Polibek nevű finomság most a Jaromír Sörpincénk csapolt sörválasztékát gazdagítja.


 


Lássunk néhány fontosabb információt erről a söröcskéről. A Polibek név magyarul csókot jelent, mintegy jelezve, hogy ezúttal egy könnyedebb, alkoholban és szárazanyagtartalomban (11%) kevésbé, ám jól megkomponált aromában annál gazdagabb világos IPA (Indian Pale Ale), egész pontosan Session IPA sörről van szó. Ahogyan a többi Maxmilian sör így a Polibek is szűretlen itóka így szemet gyönyörködtetően opálos, kevéssé áttetsző. A sör készítéséhez Petr Skřička sörfőzőmester többféle morva malátát és cseh komlóféleségeket használt fel. A Polibeket megkóstolva többek között a dry hopping (hidegen komlózott) technológiának köszönhetően fűszeres, citrusos ízekkel találkozunk. Közepesen keserű, enyhén száraz utóízű, telt ízhatású. Mindenkinek ajánljuk a könnyed nyár-téli csók megízlelését, így nincs más hátra, mint irány a Jaromír Sörpince!

A bűvös hetes szám: hét sörcsap a Sörbisztróban

Az ezotéria híveinek számára minden szám szent, mégis az egyik kis kedvencnek éppen a hetest tartják. Hét fő erény, hét fő bűn (bár az emberek nagy része szerint inkább a hétfő a bűn), hét szabad művészet, a napok száma egy héten, a 28 napos holdhónap egynegyede, hétpecsétes titok és még napestig sorolhatnánk a hetes szám előfordulásait. Legyen szó a keresztény, buddhista, hindi, taoista vagy éppen a zsidó vallásról, a görög, római, kínai kultúráról mindenhol fellelhető a „mágikus” hetes. 

Ez it az alap ötös, de még van kettő!
A hetes számról szól az ún. Rhind-papiruszról ismert egyiptomi találós kérdés is: „Hét ház van, mindegyikben hét macska. Mindegyik macska hét egeret ölt meg, melyek mindegyike hét szem búzát evett meg. Minden búzaszemből hét kalász lett volna. Mennyi a felsorolt dolgok számossága (összege)?” (16807) A hetedik évet tartják a párkapcsolatok, barátságok, munkahelyi viszonyok vízválasztójának, a magyarok hét törzse, a hét vezérével foglalta el honunkat, és persze heten vannak, mint a gonoszok – tartja a mondás is.


A hetes szám mindenhol jelen van így miért ne legyen nálunk a Jaromíroknál is. Ugyan nem kifejezetten misztikus elgondolásból de a napokban a Jaromír Sörbisztróban működő ötös csapunk mellé beállítottunk még kettőt, így immáron hét sörcsap s ami fontosabb hétféle sör áll a vendégeink rendelkezésére. Hét sör, amelynek kóstolgatását akár a hét egyes napjaira is szétoszthatunk, akár 7 pohár formájában egy este is elfogyaszthatunk. Jöjjön el mindenki, és együtt adózzunk a hetes szám tiszteletére, legyen az akár hétfő, kedd vagy a hét bármely más napja.

Lengyel és cseh üdítő élmények – John Lemon és ZON

A Jaromír sörözőinkbe természetesen többségében azok járnak, akik a kulturált sör- és borfogyasztást kedvelik, de vendégeink között bőségesen akadnak olyanok is, akik vagy egyáltalán nem szeretik vagy az adott helyzetben éppen nem ihatnak az alkoholt. Bizonyára már észrevették, hogy a számukra is tartogatunk érdekességeket, hiszen az üdítőital választékunkban nem is egy, hanem mindjárt két kisüzem termékei is megtalálhatóak.


"Lengyel, magyar két jó barát..." így szól a közismert szólás kezdete, ami a Jaromírokban már inkább ekként módosulhatna: Lengyel-cseh-magyar három jó barát... Ez jellemzi ugyanis az üdítőitalainkat, hiszen közülük a John Lemon a lengyelországi Katowice szülötte, míg a ZON a cseh Magasföld (Vysočina) egyik neves városából, Třebíčből származik. Miért is van szükség egyszerre kétféle különlegesebb üdítő italra, nos erre a válasz nagyon egyszerű. 


A két üdítőital család két különböző stílust képvisel, hiszen a prémium kategóriás, már a nevében is a kreatív fiatalosságot képviselő John Lemon ízig-vérig a XXI. század szülötte, igazi modern, mondhatni új hullámos limonádé, gondos odafigyeléssel válogatott alapanyagokkal s többségében olyan unikális ízekkel, melyeket máshol ritkán vagy egyáltalán nem lehetne megkóstolni. Az ébresztő hatású Yerba Mate-s Yerbata, a Matcha tea felhasználásával készített Matchbata, a zöld citromos, szilvás, rebarbarás, körtés, fekete ribizlis, kóladiós változat, mind megannyi izgalmat rejt.


A ZON ezzel szemben inkább a tradíciót, a cseh limonádé készítés hagyományait képviseli. Ferdinand Kubeš 1879-ben kezdte el palackozni a ZON-jait az általa alapított családi cégben, melyek népszerűsége azóta is töretlen. A ZON üdítők már megjelenésükben is megidézik a múlt hangulatát, és azt az érzést keltik mintha igazi „békebeli” limonádét kortyolgatnánk. A választék is inkább jó értelemben vetten konzervatívabb, hiszen a narancs, a szénsavmentes narancs ízű multivitamin (gyomorégéstől szenvedőknek ajánljuk!) és a lime változatok mellett a kesernyésebb tonicra és a remek kólára terjed ki.
 

A három Jaromírban ugyan egyszerre nem mindig lelhető fel a kétféle üdítőital család minden egyes terméke, de garantáljuk, hogy mindig akad olyan limonádé, amely kellemes társ lehet a számunkra.