Az elmúlt héten Csehországban
immáron 27. alkalommal rendezték meg a Zlatá Pivní pečeť
(Arany Sörpecsét) nevezetű nemzetközi sörminősítő
versenyt. A České Budějovicében sorra kerülő viadalon több
kontinensről ezer fölötti palackozott sört (több, mint 200
sörfőzde termékét) mutattak be a zsűrinek, összesen csaknem
harminc kategóriában. Ugyan külön versenye/kategóriája volt a
hazánkban kézművesnek, kraftnak is becézett kisüzemi söröknek,
de az általános kategóriákban a tudásukat a multi sörökkel is
összemérhették, sokszor igen jelentős sikerrel. Habár a
sörminősítés egy meglehetősen szubjektív műfaj, s emiatt
sokszor igencsak vicces vagy szimplán érdekes eredmények
születnek, továbbá egy ilyen versenyen csak a cseh sörök kis
része vesz részt, mégis a nyertesek büszkén viselhetik az Arany,
Ezüst vagy Bronz Sörpecsét címet.
A minőségi cseh sörök és kiváló étkek, azaz a Jaromír sörözők, éttermek kedvelőinek!
Arany Sörpecsét 2017
Éljük túl a tél végét...cseh sörös zenékkel!
Kinézünk az ablakon, és még mindig csak téli ködös szmogos szürkeséget látjuk, kint a fagypont körüli hőmérséklet fogad minket, testünk és lelkünk sajog, epekedve várjuk már a napsütést, a finom meleget...ennek a télnek is csak nagyon lassan lesz vége. Mi mást is tehetnénk azért hogy jobb kedvre derüljünk? Hallgassunk cseh sörös zenéket! :) Csehország és a sör két egymástól elválaszthatatlan fogalom. Ezért nem csoda, hogy nem egy zenemű, régi és újabb folk-pop-rock szám szól a sörről, melyek közül most lássunk és halljunk itt néhányat a Youtube jóvoltából. Kezdjük a sort egy tradícionális cseh tűzoltó dalocskával, amely egy sörfőzde leégésének drámai történetét és következményét dalolja el, az azért megfogadva, hogy vizet még így sem iszunk! :)
A következő remekmű az Orlík nevezetű zenekar sörballadája, amely röviden, de velősen biztat mindenkit a sörfogyasztásra. A szám címe: Pivečko, azaz söröcske.
Az egyik legrégebbi cseh sörös nótát, az 1820 körül írt "Hol van a sörfőzőt" énekelik el a Chalupáři című filmsorozat egy részében:
És ha még valakinek nem volt elég, hogy tavasziasabb hangulatba kerüljön jöjjön az Argema zenekar száma a Jarošovský pivovar. A videoklipben a pár éve sajnálatosan bezárt sörgyárba pillanthatunk be.
A következő remekmű az Orlík nevezetű zenekar sörballadája, amely röviden, de velősen biztat mindenkit a sörfogyasztásra. A szám címe: Pivečko, azaz söröcske.
Az egyik legrégebbi cseh sörös nótát, az 1820 körül írt "Hol van a sörfőzőt" énekelik el a Chalupáři című filmsorozat egy részében:
És ha még valakinek nem volt elég, hogy tavasziasabb hangulatba kerüljön jöjjön az Argema zenekar száma a Jarošovský pivovar. A videoklipben a pár éve sajnálatosan bezárt sörgyárba pillanthatunk be.
Irány Kroměříž! - 2. rész: Kroměříž térképen anno és most.
A Maxmilian söreink szülőföldéről
szóló sorozatunk soron következő részében Kroměříž
városával egy XIX. századi és egy XXI. századi térkép alapján
ismerkedünk tovább. Kroměříž egy ízig-vérig történelmi
város, amely a mai is megfigyelhető városszerkezetével is
megjeleníti a klasszikus cseh városok fejlődési történetét.
Magáról a település létezéséről 1107-ből származik a
legrégebbi dokumentum, majd azt követően élte a maga egyre
fejlődő életét, amelyet az időnkénti tűzvészek, járványok,
a huszita háborúk, majd a harmincéves háború vetett vissza.
Városi ranghoz már igen korán, a XIII. század elején jutott,
fontos vásárváros szerepet töltött be a vidéken. Kroměříž
történetének alakulásában meghatározó volt az egyház,
pontosabban az olmützi püspökök, érsekek szerepe, de erről majd
máskor szólunk.
![]() |
| XIX. század |
Ha
rátekintünk a XIX. század elejéről származó térképre rögtön
látszik, hogy a város (melyet akkortájt németül Kremsiernek
neveztek) a mainál persze sokkal kisebb alapterületű volt. A
középkor folyamán lényegében a nagyobb összefüggő pirosas
rész alkotta csak a várost, melyet kőfal vette körül, a tőle
nyugatra a Virágos kert felé húzódó településnyúlvány a
XVIII-XIX: század szülötte. A település központját a jól
látható nagyobbacska főtér-piactér alkotta, melynek északi
sarkában áll az érseki kastély és tőle északra-északkeletre a
ma szintén UNESCO világörökség listán szereplő, egészen a
Morva folyóig kiterjedő kert. Magát pedig a várost az ekkorra már
lebontott városfal mellett körbefutó út veszi körbe.
![]() |
| Mai térkép |
Ezután
nézzünk rá egy mai térképre. Jól látható, hogy maga a
történelmi városmag szerencsés módon fennmaradt, de maga a város
rendesen kiterjeszkedett. Dél felé előbb a XIX. század második
felében épülő, gyakorta villa szerű polgári bérlakások
sorakoznak, majd a XX. század eleji munkáslakások, végül pedig
mint egy hagyma külső héjaként a szocialista panelcsodák állnak.
A város lakórészei csak egy kis foltban merészkedtek a Morva
folyón túlra, ámde az ipari létesítmények egy komplett telepet
hoztak létre. Itt található a Maxmilian Sörfőzde épülete is,
ahol a bejáratnál egészen kellemes áron lehet beszerezni a
helyben főtt csodákat. De addig is mindenki kóstolja meg a
Maxmilian söröket a Jaromír sörözőinkben!
A Dudák sörkekszek varázsa
Egy valamirevaló sörfőzde nincs olyan kis sörkellékek nélkül mint pl. a söralátét, avagy közkeletű nevén sörkeksz. Ezek a kis, jellemzően vastag papírból készült, kör vagy lekerekített sarkú négyszög alakú, egyik vagy mindkét oldalán felirattal és/vagy képpel díszített lapokat valamennyi sörözőben fellelhetjük, a legtöbb esetben büszkén hirdetvén, hogy az adott helyen milyen sört, mely sörfőzde termékét kortyolgathatjuk. A sörkekszek a sörcikk gyűjtők egyik kedvelt céltárgyai, de nézegetésük nem csupán a számukra jelenthetnek élvezetet. A sörkekszek egy részén pusztán az adott sörfőzde vagy egy bizonyos sör reklámját láthatjuk, de nem ritka hogy ennél jóval több információt is hordoznak. Erre jó példakánt most megnézzük, és Önöknek is megmutatjuk a strakonicei Dudák Sörgyár néhány söralátétét, egy-egy rövid megjegyzéssel.
![]() |
| Egy mai, modern alap sörkeksz. A Dudák főzde Prémium sörét reklámozza, a cseh sörfőzők jelmondatával: Dej Bůh Štěstí (Adjon Isten jó szerencsét!) |
![]() |
| Az akkortájt még Nektarnak nevezett sörfőzde jubileumi sörkeksze. A 340 évvel korábbi alapítását ünnepelték 1979-ben. |
![]() |
| Egy szintén régebbi sörkeksz már a strakonicei dudás hagyományokat is hirdeti. |
![]() | |
| Valamilyen rejtélyes ok miatt egy fogadó/söröző kiszolgálója legyen dúskeblű hölgy aki egyszerre elbír akár öt-hat korsó sört is. Nincs ez másképp a Dudáknál sem. |
![]() |
| Van olyan sörkeksz, amelyen büszkén hirdeti a sörgyár egy sörminősítő versenyen (jelen esetben a Pivex) elért jeles eredményét. |
![]() |
| Egy kis múltidézés a modern sörkekszen, amikor még az óriási fa sörös hordók korszaka volt. |
![]() |
| Minden egy sörkekszen. Sör, csinos hölgy, dudás, Strakonice címere és a helyi kastély leghíresebb tornya |
![]() |
| Az Otava folyó arany nevet viselő Otavsky Zlaty sör keksze, stílszerűen egy aranymosó emberke képével |
![]() |
| Végezetül a Jaromír sörözőkben szintén sokat látható Klostermannt, a híres írót ábrázoló sörkeksz. |
Irány Kroměříž! - 1. rész: Virágos kert
A Jaromír Sörözőinkben kapható
kroměříži Maxmilian kisüzemi/kézműves/kraft (a mostanában
használt terminológiából mindenki szabadon válassza ki a neki
tetszőt) sörfőzde pazar termékei méltó módon hirdetik
szülővárosuk dicső jelenét. De természetesen Kroměříž nem
csak a sörfőzdéjéről, pontosabban sörfőzdéiről híres, hanem
főként a történelmi múltjáról és csodás parkjairól,
műemlékeiről. Mi ugyan nem foglalkozunk utaztatással, és
természetesen annak kifejezetten örülünk ha a kroměříži
sörcsodákat nálunk fogyasztják el, mégsem tudjuk megállni, hogy
ne ajánljuk vendégeinknek eme varázslatos kisváros felkeresését.
Mindezért, egy-egy cikkünkben szeretnénk Önöknek bemutatni az
1997-ben a legszebb cseh történelmi városnak is megválasztott
Kroměříž városának legfőbb nevezetességeit.
![]() |
| Virágos kert |
2017 a barokk éve Csehországban. Az
év folyamán országszerte számtalan helyen, a megannyi barokk
kastélyban, templomban és más műemléknél találkozhatunk
érdekesebbnél érdekesebb programokkal, barokk zenei
rendezvényekkel, táncos eseményekkel, barokk kulináris
élményekkel. Kroměříž városa s azon belül az UNESCO
világörökségi listán (az érseki palota és kastélypark
mellett) szereplő Virágos kert a barokk év egyik legfontosabb
színhelye lesz, hiszen immáron negyedik éve, hogy szeptember
elején megrendezik a Hortus Magicus nevezetű barokk fesztivált.
![]() |
| Kolonád |
Maga a Virágos kert, más néven
Libosad a XVII. századi európai kertépítészet mesterműve. A II.
Karel Lichtenstein – Castelkorn püspök megrendelésére Filiberto
Lucchese, majd annak halála után Giovanni Pietro Tencalla
kertépítészek tervei alapján 1665 és 1675 között építtetett
kert (az akkortájt még álló városfalakon túl) egyfajta sajátos
ötvözete a reneszánsz olasz és a barokk-klasszicista francia
testvéreinek. A Narancskert, a Pisztrángos tó, a Nyúldomb, a
Foucault-ingát is magába foglaló varázslatos Rotunda, a 244 méter
hosszú Kolonád csak egy-egy a kőfallal körülölelt hatalmas park
nevezetességei közül. Érdemes egy jó pá órát rászánni a
megtekintésére!
![]() |
| Kert a Rotundával |
És ha már egyszer kinézelődtük
magunkat a Virágos kertben irány a Maxmilian Sörfőzde saját
étterme, az U Mincovny, avagy hosszabb nevén a Restaurace Maxmilian
U Mincovny, ahol a sörfőzde aktuálisan teljes szortimentjének
megkóstolása mellett pazar ételekkel tölthetjük fel kiürült
belső tartalékainkat. Az éttermet a főtértől az érseki kastély
előtt, majd a Mlýnská kapun át haladva a püspöki pénzverde
épületével szemben a Na Sladovnách – Chobout utcák sarkán
találhatjuk
Egy szeretni való szatír – Maxmilian Skrytý Satyr
A kroměříži Maxmilian Sörfőzde
láger termékei, a zamatos 10-es Minimaxtól, egészen az erős
barnáig mára a Jaromír Sörözők vendégei kedvenceié váltak,
és nem véletlenül. Valamennyi sörükön érződik a szakértelem
és a minőségi alapanyagok találkozása, melynek végeredménye
nem is lehet más, mint egy kiváló minőségű komló alapú
finomság. De a Maxmilian nem csupán a klasszikus cseh lágerek
terén kíván kellemes meglepetést okozni, hanem a Csehországban
is egyre népszerűbb felsőerjesztésű sörök vonalán is.
A 11%-os szárazanyag tartalmú könnyed
„csókot”, a Polibek IPA-t már megízlelhette a Jaromír
Sörpince közönsége, most pedig egy APA-n van a sor, melynek neve
Skrytý Satyr, avagy a Rejtőzködő Szatír. A névválasztás
mögött persze nem valami pajzán gondolat áll. Kroměříž város
nagy szülötte, a Maxmilian sörfőzde névadója, Max Švabinský
festő, grafikus az 1980-as évek derekán készítette el ezt a
címet viselő alkotását, mely az alábbi képen megtekinthető.
Magáról a sörről a következőket
mondhatjuk el: 12% szárazanyag tartalmú, 5,2% alkohollal megáldott,
világos, pasztőrözetlen és szűretlen. Aranysárga, enyhén
opálos szín, stabil, fehér hab, közepesen édes malátás íz és
hosszabb kicsengésű keserűség jellemzi. Dominál a citrusos,
fanyar citromhéjas, illetve trópusi gyümölcsös aroma, mely
párosul a szinte már gyógynövényes jellegű komlósság. Éppen
ez az újvilági komlóknak köszönhető aromássága, citrusossága
teszi APA-vá, azaz American Pale Ale sörré a Satyrt, szemben a
testesebb, keserűbb IPA-val, vagy a könnyedebb EPA-val. Ajánljuk
eme több mint szerethető szatírunkat minden sörszerető,
sörkuriózum kedvelő vendégeinknek.
Mitől csehes egy söröző? - 2. rész
Folytatjuk a Csehország nem csak Prága magazinban megjelent elmélkedést arról, hogy mitől is lehet egy söröző csehes.
"Csehországban a XIX. század utolsó évtizedeitől kezdve már színvonalas kávézók,
bárok is megjelentek a színen, és vették át a helyi elit
társasági színhelyeinek szerepét. 1918 után pedig kezdtek úgy
vélekedni a cseh sörözőkről és a kocsma kultúráról, mint
valami szégyellni való dologról amit fel kell, hogy váltson
valamiféle magasabb rendű cseh kultúra. A kocsmák azonban
továbbra is megőrizték az elengedhetetlenül fontos szerepüket és
nem csupán az alacsonyabb osztályba tartozók (munkások,
parasztok) számára. Számos író, művész, pl. a már említett
Jaroslav Hašek író, Josef Pekař történetíró, Václav Rabas
festő, Alfons Mucha festő és még hosszan sorolhatnánk, továbbra
is a sörözőket választotta előszeretettel mind ihlet szerzés,
mind alkotó műhely céljából. Az amatőr zenészek, énekesek
jóvoltából számos, később igen népszerűvé vált dal, zenemű
született meg sör társaságában. A különféle politikai pártok,
civil szervezetek is gyakorta szerveződtek a helyi sörözőkben,
illetve itt tartották meg rendezvényeiket, üléseiket.
![]() |
| Jaroslav Hašek (jobbról a második) |
A
társadalmi életben betöltött szerep terén a szocializmus alatt
sem történt végzetesebb változás, viszont a kocsmák-vendéglők
minősége igencsak lezuhant. Az államosított vendéglátóhelyeken
sem a sör, sem az étel kínálat nem érte el a korábbi
színvonalat. Ekkortájt kezdték el különféle kategóriákba
minősíteni őket, minőség és ár szerint, az olcsó, abrosz és
normális ételt nélkülöző kocsmáktól a külföldi vendégek
számára mutogatható „luxus” intézményekig, ahol már
Coca-Cola és rákkoktél is fogyasztható volt. De a leggyakoribb,
legnépszerűbb helyeknek a harmadik kategóriás helyek bizonyultak,
ahol fehér inges pincérek, olcsó, de nem rossz minőségű (habár
kissé egyhangú választékú) ételt tálaltak fel a mindig
megfelelő hőfokon és minőségben csapolt sör mellé.
Gulyás-rántott hús-vadas, knédli, bramborák
féleségek és társaik jelentették a sörökhöz társuló étkek
alapját, nem éppen az egészséges étkezést támogatva.
![]() |
| Az U Pinkasu előtt gyülekezők, bebocsátásra várva |
A
bársonyos forradalmat követő elmúlt 25 évben a cseh kocsma,
kocsmai hangulat fokozatosan megváltozott. Egyrészt újból
visszakerültek magántulajdonba a vendéglátóhelyek (legalábbis
azok, amelyeket nem zártak be) és az új gazdák sokat javítottak
a hely és a szolgáltatás színvonalán. Különösen az elmúlt 5
évben zajló kisüzemi / „kézműves” sörfőzde „forradalomnak”
köszönhetően a sörök választéka is nagyban megváltozott.
Ugyanakkor a fiatalok jelentős része már a számítógép,
televízió előtt szerzik az információkat, mobilon kommunikálnak,
a szórakozási lehetőségek száma pedig megszaporodott, így az ő
számukra már megváltozott a cseh söröző fogalma. A középkorú
és idősebb generáció tagjai azonban még ma is megtöltik a
kedvenc törzshelyüket, vagy éppen törzshelyeiket, és nap mint
nap ugyanúgy diskurálnak egy-két sör mellett a napi fontos
dolgokról mint évszázadokkal ezelőtt.
![]() |
| Egy mai, modern cseh söröző |
Kis
cikkünkből talán érezhető, hogy mi mitől is tartunk csehesnek
egy vendéglátóhelyet, de egy kis késztetést érzek arra, hogy
felettébb szubjektív véleményünket összegezzem. Nem a
söröző-étterem külcsínje a lényeg, nem elsősorban az számít,
hogy mennyire dekorálunk ki egy amúgy tiszta és rendezett helyet
(persze ez önmagában egyáltalán nem baj, sőt). Jóval fontosabb,
hogy a sör legyen jó minőségű és megfizethető (nem csak a
pénzesebb elit számára), legyen legalább valami szintén nem
vagyonokba kerülő sörkorcsolya, esetleg étel. És ami még
fontosabb, hogy a vendéglátós / kiszolgáló közeg ha nem is
mosolygós (persze az sem baj), de korrekt legyen, olyan, aki fél
litert sört hoz ki ha egy korsót rendelünk, és nem csak azt
megközelítő, de soha el nem érő mennyiséget. És mindez
kutyafülét sem ér, ha nincsenek a kocsmában törzsvendégek, akik
ha nem is nap mint nap, de sűrű alkalmakkor térnek be a sörözőbe,
hogy egymással megvitassák a világ dolgait. Mert végül is egy
igazi csehes kocsmahangulathoz itthon mi is kellünk, a magyar
sörisszák."
Reméljük, hogy a Jaromír Sörözőink mindezek után elég csehesnek tekinthetők, de ha még esetleg nem, akkor tegyünk együtt érte!
Reméljük, hogy a Jaromír Sörözőink mindezek után elég csehesnek tekinthetők, de ha még esetleg nem, akkor tegyünk együtt érte!
Mitől csehes egy söröző? - 1. rész
Az alábbi írás, melyet most két részletben közlünk, mintegy két évvel ezelőtt a Csehország, nem csak Prága (www.nemcsakpraga.blogspot.hu) netmagazinban jelent meg, némi háttér információt nyújtva azon kérdés eldöntéséhez, hogy mitől is csehes egy (akár magyarországi) söröző. Bízunk benne, hogy a Jaromír sörözőinket eme információk tükrében is kellőképpen csehesnek érzik a vendégeink!
"Napjainkban
számos fórumon hangzanak el arról szubjektív ítéletek, hogy
mely magyarországi cseh sört csapoló vendéglátóipari egység a
„legcsehesebb”, a legautentikusabb. Eltérnek rendesen a
vélemények egymástól, hiszen valakinek az egyszerűbb pince
jellegű sörözők jönnek be, másoknak a cseh fotókkal,
feliratokkal, dísztárgyakkal stb. ékesített dizájn éttermek,
kocsmák, és még sorolhatnánk a kisebb változatokat. Van aki a
csapolási módszerben látja a lényegi különbséget, más a
sörválaszték alapján véli csehesnek a helyet. Mindenkinek a maga
ízlése szerint. Mégis a cseh söröző, mint sok évszázados
önálló fogalom mögött nem a külcsín, és nem is feltétlenül
csak az árult sör cseh mivolta áll, ennél azért jóval
összetettebb a történet.
Amióta
sört főznek a Cseh földeken, azóta léteznek olyan kocsmák,
vendéglők, fogadók ahol ezt az italt el is fogyasztják. A
sörfőzést és sörfogyasztást előszeretettel támogatták az
uralkodók, a földek urai is, hiszen az adók révén igen sok pénz
csörgedezett be a kincstárba, másrészt pedig az alattvalók is
jóval engedelmesebben, békésebben végezték a dolgukat. A
vérnyomást kevésbé megemelő sörivást jóval inkább előnyben
részesítették, mint a keményebb alkoholok fogyasztását, melynek
révén hőbörgős részegre itták magukat a delikvensek. Mindehhez
hozzátehetjük azt is, hogy egy-egy járvány idején a sörivás
bizony sokkal biztonságosabbnak bizonyult, mint a víz fogyasztása.
Hamar
a napi rutin részévé vált a munka utáni sörözés, és
ugyancsak rövid időn belül kialakultak az első írott, íratlan
szabályok is. Vasárnaponként és ünnepnapokon tilos volt a
sörcsapolás, és elsősorban a városokban megszabták a napi
nyitvatartási időt is. Azonban a korabeli feljegyzések alapján
nagyon úgy tűnik, hogy nem mindig tartották be ezeket az
előírásokat. A sörfogyasztó helyek jóval nagyobb szereppel
bírtak az emberek életében mint szimpla szomjoltó kocsmák.
Televízió, internet és más kommunikációs terep hiányában a
kocsma volt az információ szerzés, megosztás, valamint a
szórakozás központja. A sörözgetés mellett folyt a napi
diskurzus a szűkebb-tágabb világ történéseiről, de emellett a
vendégek itt, a kocsmában verték a blattot, énekelgettek, sőt
még amatőr színi előadások is színesítették az amúgy is
kellemes hangulatot.
A
kocsmai beszélgetések fő témái ugyanazok voltak mint manapság:
bűnügyek, helyi pletykák, szép lányok, hűtlen feleségek, pénz,
politika és emberi gyarlóságok. A XX. századtól kezdve a
korábbiakhoz képest tovább bővült ez a kör és becsöppent a
„kötelezően” megvitatandó témák közé a sport is
(elsősorban a foci és a jéghoki). A kocsma persze fontos
információ forrás volt az állam számára is, ezért nem csoda,
hogy az Osztrák-Magyar Monarchiában gyakorta ült a sörözőkben
egy-egy besúgó. Mi ezt a csehes kocsmai légkört leginkább
Jaroslav Hašek Švejkjéből,
illetve Bohumil Hrabal nagyszerű írásaiból ismerhetjük meg.
Ahogyan
azt láthatjuk, a cseh kocsma a múltban fontos társadalmi,
szociológiai szerepet töltött be, és tölt be a napjainkban is.
1620-ban a fehérhegyi ütközetet követően száműzték a cseh
nyelven beszélő arisztokratákat, és egyúttal erős rekatolizáció
vette kezdetét, ami azonban csak ahhoz vezetett, hogy a csehek
többsége innentől kezdve egyre közömbösebbé vált a vallással
szemben. Így a fő közösségi színhelyek nem a katolikus
templomok vagy a nemesek palotái lettek, hanem a vendéglők. Ide
jártak a település előjárói, külön asztala volt a tanítónak,
de gyakorta a helyi pap is be-betért egy kis informális
igehirdetésre. A professzortól az útkaparóig mindenki együtt,
gyakorta közös asztalnál ivott és vitatta meg az élet nagy
dolgait."
A jövő héten folytatjuk!
A jövő héten folytatjuk!
Békés karácsonyt és sikerekben gazdag boldog új esztendőt kívánunk!
Már csak pár nap és a hosszú,
fárasztó év végén végre átadhatjuk magunkat az önfeledt
pihenésnek, a család szeretetének és nem utolsó sorban a
kulináris élvezeteknek. Hamarosan itt van újból a várva várt
karácsony, és alig másfél hét múlva pedig már el is köszönünk
a 2016-os esztendőtől. Mindannyiunk számára elérkezett hát az
idő amikor érdemes visszatekintenünk a mögöttünk hagyott évre,
sikereinkre, sajnálatos kudarcainkra, örömteli nyereségeinkre és
fájdalmas veszteségeinkre.
A mai világban a jövő minden
eddigieknél kiszámíthatatlanabb, nem tudhatjuk, hogy milyen
kihívásokkal talál meg minket a sors. Ám akárhogyan is alakul a
2017-es év mi Jaromírosok egyet megígérhetünk: a
lehetőségeinkhez mérten a jövőben is minden megteszünk, hogy a
sörözőink ne csupán mezei vendéglátóhelyek legyenek az Önök
számára, ahol csupán a sör és étel elfogyasztása a lényeg.
Számunkra az a legfontosabb, hogy a vendégeink érezzék jól
magukat nálunk és velünk. Korunk rohanó világában kell, hogy
legyenek olyan nyugalmat, kiszámíthatóságot, békét, baráti
hangulatot árasztó helyek, melyekre ha be-be térünk végre
kiszusszanhatjuk magunkat és helyre tehetjük a mindennapok
pörgésében összekuszálódott gondolatainkat. Ilyen kis
szigetecskéknek tekintjük sörözőinket, remélve, hogy ezt az
érzést a vendégeink számára is át tudtuk és a jövőben is át
tudjuk adni.
Köszönjük azon ezreknek akik
ellátogattak hozzánk és életük egy piciny részévé tették
vendéglátóhelyeinket, s ami még fontosabb minket. Külön
köszönjük mindazoknak akik akár személyesen, akár a Facebook
oldalainkon értékelték erőfeszítéseinket. Mind dicsérő
szavaik, mind jobbító szándékú kritikáik adnak nekünk erőt a
munkánk folytatásához, hiszen a vendégeink támogatása nélkül
mit sem érnénk. Ezért törekszünk arra, hogy a jövőben is
elnyerjük, illetve megtartsuk kedves vendégeink bizalmát, és ha
lépésről lépésre is, de töretlenül tovább emeljük a Jaromír
Sörözőink színvonalát.
Minden továbbiak helyet szeretnénk
minden kedves vendégünknek békés karácsonyt és sikerekben
gazdag boldog új esztendőt kívánni!
Végezetül egy szolgálati információ:
Sörözőink december 24-én és 25-én mind zárva tartanak, 26-án
azonban a Jaromír Sörbisztró már újból fogadja a karácsonyi
ünneplésben megszomjazó vendégeket.
Karácsonyi ajándékötletek a Jaromírtól
Futólépésben közelít a Karácsony,
az év legjelentősebb ünnepe, s ha minden jól alakul akkor ismét
a szeretet, a nyugalom s a megpihenés napjai várnak ránk. Ám
addig még rengeteg a tennivaló, a takarítástól, a karácsonyi
menü kiötlésén át az ételek – italok beszerzéséig, a
fenyőfa megvásárlásán, és felállításán át az ajándékok
beszerzéséig. Bizony ám, sajnos sokunk számára szinte nincs
Karácsony az időnként eszeveszett kapkodásba torkoló
ajándékvadászat nélkül. Apa, anya, gyerekek, férj, feleség,
nagyszülők, testvérek, nagybácsik, nagynénik, barátok,
munkatársak és még sorolhatnánk...mindenkit szeretnénk, vagy
rosszabb esetben nem szeretnénk, de mindenesetre muszáj legalább
valami kis csekélységgel meglepni.
Azért, hogy egy mikrogrammnyit
csökkentsük az ajándékbeszerzéssel járó terheket mi most
szeretnénk néhány olyan minőségi ajándékra javallatot tenni,
amelyek a Jaromír Sörözőinkben megvásárolhatók. Ezek az
ajándékok a Jaromír profiljába illeszkedően természetesen
söralapúak, de mégis ki ne szeretne a Karácsonyfa alatt látni a
cseh sörfőzdék egy-egy kellemes termékét. Mindjárt az első
ajánlatunk egy 5 literes parti hordó, a rakovníki Bakalář
sörgyár kellemes Prágai leányka (PRAŽAČKA)
sörével töltve. Férfi ajándékozottak számára már a külseje
is vonzó, a beltartalmával pedig akár már a karácsonyi családi
ebéd során is meg lehet ismerkedni. Ára:
3900 Ft
A második jelöltünk szintén
Rakovníkból érkezett, ő pedig nem más, mint a Bakalář
Sörgyár 4*2 különféle sörből álló díszdobozos válogatása.
Aki szeretné a megajándékozottat megismertetni a cseh sörök
különféle változataival az erősebb és gyengébb világoson és
a hidegen komlózottan át a barnáig ne is habozzon tovább a
döntésével. Ára: 3100 Ft
A harmadik javallatunk pedig a
strakonicei Dudák Sörgyár 7+1-es multipackja. Ebben az esetben a
díszdoboz nem csupán hétféle (!) kiváló Dudák sört tartalmaz,
de egy formás kis pohár is jár hozzá. A több mint barátinak
mondható ára: 3100 Ft
Polibek - Maxmilian IPA a Jaromír Sörpincében
A Jaromír sörözőinket jól ismerő
vendégeink már megszokhatták, hogy nálunk szinte kizárólagosan,
de annál nagyobb változatban a klasszikus cseh láger sörök
jelentik a csapolt sörválasztékunkat. A kisüzemi (magyarországi
névhasználattal kézműves, vagy éppen tetszés szerint kraft)
Maxmilian Sörfőzde idén azonban a kor hívószavának
engedelmeskedve nem is egy, hanem mindjárt három felsőerjesztésű
sörrel lepte meg a fogyasztóit, melyek közül a Polibek nevű
finomság most a Jaromír Sörpincénk csapolt sörválasztékát
gazdagítja.
Lássunk néhány fontosabb információt
erről a söröcskéről. A Polibek név magyarul csókot jelent,
mintegy jelezve, hogy ezúttal egy könnyedebb, alkoholban és
szárazanyagtartalomban (11%) kevésbé, ám jól megkomponált
aromában annál gazdagabb világos IPA (Indian Pale Ale), egész
pontosan Session IPA sörről van szó. Ahogyan a többi Maxmilian
sör így a Polibek is szűretlen itóka így szemet gyönyörködtetően
opálos, kevéssé áttetsző. A sör készítéséhez Petr Skřička
sörfőzőmester többféle morva malátát és cseh komlóféleségeket
használt fel. A Polibeket megkóstolva többek között a dry
hopping (hidegen komlózott) technológiának köszönhetően
fűszeres, citrusos ízekkel találkozunk. Közepesen keserű, enyhén
száraz utóízű, telt ízhatású. Mindenkinek ajánljuk a könnyed
nyár-téli csók megízlelését, így nincs más hátra, mint irány
a Jaromír Sörpince!
A bűvös hetes szám: hét sörcsap a Sörbisztróban
Az ezotéria híveinek számára minden
szám szent, mégis az egyik kis kedvencnek éppen a hetest tartják.
Hét fő erény, hét fő bűn (bár az emberek nagy része szerint
inkább a hétfő a bűn), hét szabad művészet, a napok száma egy
héten, a 28 napos holdhónap egynegyede, hétpecsétes titok és még
napestig sorolhatnánk a hetes szám előfordulásait. Legyen szó a
keresztény, buddhista, hindi, taoista vagy éppen a zsidó
vallásról, a görög, római, kínai kultúráról mindenhol
fellelhető a „mágikus” hetes.
![]() |
| Ez it az alap ötös, de még van kettő! |
A hetes számról szól az ún.
Rhind-papiruszról ismert egyiptomi találós kérdés is: „Hét
ház van, mindegyikben hét macska. Mindegyik macska hét egeret ölt
meg, melyek mindegyike hét szem búzát evett meg. Minden
búzaszemből hét kalász lett volna. Mennyi a felsorolt dolgok
számossága (összege)?” (16807) A hetedik évet tartják a
párkapcsolatok, barátságok, munkahelyi viszonyok vízválasztójának,
a magyarok hét törzse, a hét vezérével foglalta el honunkat, és
persze heten vannak, mint a gonoszok – tartja a mondás is.
A hetes szám mindenhol jelen van így
miért ne legyen nálunk a Jaromíroknál is. Ugyan nem kifejezetten
misztikus elgondolásból de a napokban a Jaromír Sörbisztróban
működő ötös csapunk mellé beállítottunk még kettőt, így
immáron hét sörcsap s ami fontosabb hétféle sör
áll a vendégeink rendelkezésére. Hét sör, amelynek
kóstolgatását akár a hét egyes napjaira is szétoszthatunk, akár
7 pohár formájában egy este is elfogyaszthatunk. Jöjjön el
mindenki, és együtt adózzunk a hetes szám tiszteletére, legyen
az akár hétfő, kedd vagy a hét bármely más napja.
Lengyel és cseh üdítő élmények – John Lemon és ZON
A Jaromír sörözőinkbe természetesen
többségében azok járnak, akik a kulturált sör- és
borfogyasztást kedvelik, de vendégeink között bőségesen akadnak
olyanok is, akik vagy egyáltalán nem szeretik vagy az adott
helyzetben éppen nem ihatnak az alkoholt. Bizonyára már
észrevették, hogy a számukra is tartogatunk érdekességeket,
hiszen az üdítőital választékunkban nem is egy, hanem mindjárt
két kisüzem termékei is megtalálhatóak.
"Lengyel, magyar két jó barát..." így
szól a közismert szólás kezdete, ami a Jaromírokban már inkább
ekként módosulhatna: Lengyel-cseh-magyar három jó barát... Ez
jellemzi ugyanis az üdítőitalainkat, hiszen közülük a John
Lemon a lengyelországi Katowice szülötte, míg a ZON a cseh
Magasföld (Vysočina) egyik neves városából, Třebíčből
származik. Miért is van szükség egyszerre kétféle különlegesebb
üdítő italra, nos erre a válasz nagyon egyszerű.
A két üdítőital család két
különböző stílust képvisel, hiszen a prémium kategóriás, már
a nevében is a kreatív fiatalosságot képviselő John Lemon
ízig-vérig a XXI. század szülötte, igazi modern, mondhatni új
hullámos limonádé, gondos odafigyeléssel válogatott
alapanyagokkal s többségében olyan unikális ízekkel, melyeket
máshol ritkán vagy egyáltalán nem lehetne megkóstolni. Az
ébresztő hatású Yerba Mate-s Yerbata, a Matcha tea
felhasználásával készített Matchbata, a zöld citromos, szilvás,
rebarbarás, körtés, fekete ribizlis, kóladiós változat, mind
megannyi izgalmat rejt.

A három Jaromírban ugyan egyszerre
nem mindig lelhető fel a kétféle üdítőital család minden egyes
terméke, de garantáljuk, hogy mindig akad olyan limonádé, amely
kellemes társ lehet a számunkra.
Pacal hétvége a Jaromír Sörkertben!
Talán nincs még egy olyan ételünk
amely annyira megosztó lenne mint a pacal, a szarvasmarha gyomrából
készült ételspecialitás. Van aki elborzad a „frottír
törölközőre” hasonlító látványától, és a belsőségekre
jellemző erőteljesebb illatától, más pedig már az említésére
is puha fehér kenyérrel törölgeti az ajkát. Magyarországon a
pacal szinte kizárólag pacalpörkölt formájában van jelen a
köztudatban pedig a marha gyomor felhasználási lehetőségei ennél
jóval tágabbak. Elég csak körülnézni a nemzetközi konyha
világában és mindjárt fellelhetjük a markánsan fűszeres cseh
pacallevest, a francia pacalkolbászt, a romániai/erdélyi
pacalcsorbát, vagy éppen az olaszok trippa fiorentináját.
Mi itt a Jaromírban ezen a hétvégén
kísérletet teszünk arra, hogy a hagyományos pacalpörkölt
kedvelőket megismertessük más pacalfinomságokkal, nem kicsit
bízván abban hogy a pacaltól alapban félő pacalfóbiásokat vagy
pacalszkeptikusokat is eltudjuk egy kis kóstoló erejéig csábítani.
Most pedig lássuk, hogy milyen ételkülönlegességeket vetünk be
mindezek érdekében. Először is vár ránk egy Pacalleves
Mirek receptje szerint, amellyel a klasszikus cseh vonal
képviselteti magát. Itália konyhaművészetét idézi fel a Trippa
a'la Toscana,
s emellett a harmadik pacalétkünk a Fokhagymás
tejfölös pacalropogós
lesz.
Természetesen nem marad ki a
választékból a csülkös pacalpörkölt főtt burgonyával, csak
hogy a tradicionális étel rajongói se csalódjanak. Aki pedig még
sem adja be pacalevésre a derekát annak sem kell csüggednie hiszen
az állandó bőséges ételválasztékunk mellett most Csülkös
káposztás sztrapacska juhtúróval várja éhes gazdáját
s desszertként Tejfölbe gurított áfonyás knédligombócot
szolgálunk fel. Szeretettel várunk mindenkit a Pacal
hétvégére, éhen-szomjan maradni senki sem fog!
Liba Napok a Jaromír Sörkertben!
Igen, tudjuk, Donald Trump enyhén
szólva meglepetés győzelme a 2016-os amerikai elnökválasztáson
minden más hírt erősen a háttérbe szorít, de mi mégis
megpróbáljuk a sörre és kulináris élményekre vágyó emberek
figyelmét a Jaromír Sörkert liba ételeire terelni. Hiszen
ismét közeledik Szent Márton napja, amelyet a Sörkertünk
hívei már örömmel várnak. Van is okuk az örömködésre hiszen
ilyenkor a hétköznapi étkezésünkből csaknem teljesen (és
felettébb hálátlanul) kimaradó libaételek különféle
változatait kóstolhatják meg nálunk. Minden további körítés
helyett (persze a főételeink mellé köret is jár! :)) lássuk hát
az idei libaétel sorunkat, bízván abban, hogy sikerül
felkeltenünk az érdeklődésüket!
Liba
előételeink:
Libamájpástétom szilva chutney-val és kaláccsal
Libakolbász fatálon csalamádéval, mustárral és kenyérrel
Libaleves gazdagon
Ugye-ugye a nyál már össze is fut a szánkban, pedig a Liba főételek még csak most következnek:
Klasszikus sült libacomb párolt káposztával, hagymás törtburgonyával
Libazúzapörkölt sztrapacskával
Sólet füstös kacsamellel, főtt tojással (na jó, tudjuk, hogy ez nem liba csemege, de mégiscsak rokonok :))
Libacombfilé vadasan, knédlivel
Természetesen eme liba finomságok mellé egy kis Desszert is jár, ami a megszokottakon kívül ezúttal somlói galuska és kerámiában sült almás pite vanília öntettel lesz!
Ugye, hogy meggyőztük Önöket? Jöjjenek, és kóstolják meg liba ételeinket, ami Szent Márton napján és azt követően a készlet erejéig áll a rendelkezésükre. És ha a remek ételek, cseh sörök mellett még Trump vagy Clinton neve is felbukkan, az se baj, teli gyomorral a világ mindig szebb!
Libamájpástétom szilva chutney-val és kaláccsal
Libakolbász fatálon csalamádéval, mustárral és kenyérrel
Libaleves gazdagon
Ugye-ugye a nyál már össze is fut a szánkban, pedig a Liba főételek még csak most következnek:
Klasszikus sült libacomb párolt káposztával, hagymás törtburgonyával
Libazúzapörkölt sztrapacskával
Sólet füstös kacsamellel, főtt tojással (na jó, tudjuk, hogy ez nem liba csemege, de mégiscsak rokonok :))
Libacombfilé vadasan, knédlivel
Természetesen eme liba finomságok mellé egy kis Desszert is jár, ami a megszokottakon kívül ezúttal somlói galuska és kerámiában sült almás pite vanília öntettel lesz!
Ugye, hogy meggyőztük Önöket? Jöjjenek, és kóstolják meg liba ételeinket, ami Szent Márton napján és azt követően a készlet erejéig áll a rendelkezésükre. És ha a remek ételek, cseh sörök mellett még Trump vagy Clinton neve is felbukkan, az se baj, teli gyomorral a világ mindig szebb!
A felhasznált képek ugyan csak illusztrációk, de az étkek valóságos látványa is garantáltan csodás lesz!
Év végi programsoroló, avagy télen is irány a Jaromír Sörkert!
Egyre gyorsuló ütemben záporoznak
alá a megsárgult falevelek, fokról fokra hűvösödő időjárással
közeledik a tél, az üzleteket is már ellepték a „remekebbnél
remekebb” karácsonyi termékek, mindez már visszavonhatatlanul az
év vége közelségét jelzi. Bizony, alig két hónap és már vége
is 2016-nak, ám ebben a pár hétben még megannyi feladat mellett
számos jól megszokott, a mindennapi stresszes életünkben némi
pihenőt nyújtó program is vár ránk. Érdemes őket szépen sorba
venni!
![]() |
| Liba napok a sörkertben! |
Mindenekelőtt már rögtön a jövő
héten, egész pontosan november 11-én ismét beköszönt Szent
Márton napja, ami természetesen egyet jelent a libalakomákkal.
A Sörkertünkben már gőzerővel készülünk arra, hogy több
napon át számos izgalmas liba finomsággal lephessük meg
vendégeinket, de erről a részleteket majd csak később áruljuk
el. November végén, mielőtt végképp elmerülne mindenki a rá
váró decemberi program és tennivaló rengetegben egy izgalmas
kulináris kalandra csábítanánk vendégeinket. A Jaromír
Sörkertben ún. Pacal napok keretében szeretnénk a szóban
forgó étel szerelmeseinek örömet okozni, és egyúttal mindazokat
is megismertetni vele, akik eddig ódzkodtak megízlelni a magyar (és
cseh) konyha eme egyik remek, ám sokak számára rémisztőnek tűnő
alapanyagával.
Alig egy bő héttel később már jön
is a Mikulás vagy tetszés szerint a Télapó, ami jeles nap
persze elsőre talán nehezen összeegyeztethető egy csehes
sörözővel, ám az igazság mi sem áll ettől távolabb. Egyrészt
mégis mit gondoltunk eddig, mitől van a Mikulásnak ekkora szép
pocakja? A tejtől vagy a kólától, esetleg a fröccstől? No nem,
neki bizony igazi sörpocakja van. És mivel minden apuka egyben a
saját gyermeke Mikulása is, ezért igyekeznie kell a megfelelő
alkat elérésére, és ehhez bizony sok-sok finom cseh sört kell
fogyasztania. De félre a tréfával! A lényeg, hogy a Jaromír
Sörkert 30 fős belső terme akár kiváló helyszíne lehet egy-egy
Mikulás napi gyerekzsúrnak is.
| Egy kis Jaromíros finomság |
A december utolsó hetei egyben a
különféle elő- és utókarácsonyozások jegyében
telnek. Céges karácsony, karácsonyi sörözés a korábbi
kollégáinkkal, egyesületi karácsony, klub karácsony, karácsonyi
sörözés baráti társasággal, karácsonyi sörözés azokkal a
barátokkal, akik nem ismerik vagy nem viselik el az előző társaság
tagjait, karácsonyi sörözés azon ismerősökkel akik csak az
ünnepek miatt térnek haza külföldről, karácsonyi sörözés
azokkal akik már csak a karácsonyi ünnepeket töltik itthon és
jövőre külföldön kezdenek új életet...bizony,
bizony...december elején elindul a jól ismert karácsonyi sörözés,
ünneplés évada. A Jaromír Sörkert említett belső terme eme
kisebb társasági ünneplések számára is kitűnő helyszín. De
ha valakik kellően bátrak, akár a télen is igénybe vehető külső
asztaloknál is fogyaszthatnak, pár pokrócba becsavarva. Az
esetleges kiolvasztásukról és belső felmelegítésükről mi
gondoskodunk!
| Sörkerti "tárlat" |
A Karácsonyt
követően immáron csak az év végének megünneplése vár ránk,
de az nagyon! Előszilveszterezés, szilveszterezés,
utószilveszterezés, így szép sorjában. A fenti felsorolt
programok mellé még a szerencséseknek mindezekhez társulhat
egy-két születésnap, névnap, házassági évforduló stb.
is, persze csak azért, hogy végképp ne lehessen panaszkodni az év
végi unalomra. A Jaromír Sörözőink, különös tekintettel a
Jaromír Sörkertünkre, ahol a legnagyobb étel kínálattal
rendelkezünk, mindezen programok, események, rendezvények számára
is a vendégeink rendelkezésére állnak. Bátran szervezzen,
tervezzen velünk, foglaljon férőhelyet, termet, csak arra kérjük,
hogy még kellő időben tegye, nehogy más fürgesége miatt
lekéssen róla!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)











































