Egy éves a Jaromír Sörbisztró! - egy kis összegzés

Repül az idő, ki gondolná, hogy már egy év eltelt amióta megnyitotta kapuit az első budai Jaromír, azaz a Sörbisztró. Ebből az alkalomból, az elmúlt egy év során tapasztaltakról kérdeztük Kiss-Bakos Zoltánt, a Jaromír sörözők fő tulajdonosát:
Egy éves a Sörbisztró!
"A Jaromír Sörbisztró megnyitása több szempontból is örömteli esemény volt mind számunkra, mind a vendégeink számára. Már régen terveztük, hogy a Jaromír sörözők „átlépik” a Dunát, s ezáltal a Budán élők egy része számára is könnyen hozzáférhetővé válik egy „csehes” söröző. A helyszín választásunk kiválónak bizonyult, hiszen a Márvány utca a maga szinte családias és jó értelemben vett polgári miliőjébe egy csehes életérzést tükröző vendéglátóhely tökéletesen beilleszkedik. Talán ennek s a régebbi Jaromírok sikerének is köszönhető, hogy a Sörbisztró hamar népszerűvé vált elsősorban, de nem kizárólagosan a közelben élők körében, és már rövid idő elteltével telt házakat ünnepelhettünk. Számos korábbi törzsvendégünk tette át ide a székhelyét, sőt még a jóval magasabb árak ellenére a Sörbisztró elődjéből (a hely korábban klasszikus borozóként üzemelt) is jó pár rendszeres vendég is itt maradt, fel- és elismervén a pozitív változásokat. A Sörbisztró a nyitáskor még „csak” Dudák sörökkel kezdte meg a pályafutását, de mára már a Jaromírokat fémjelző mindhárom sörgyár termékei várják a kiváló minőségű és megfizethető árú sörökre vágyó embereket. Összességében a Sörbisztró egy éve is azt bizonyítja, hogy van igény a minőségi vendéglátásra, a sör és gasztrokultúra ilyetén módon történő összekapcsolására. A vendégeink már számítanak az itt fellelhető kiszámíthatóságra, otthonosságra tudván, hogy az ár-érték arányban milyen komoly szerepet kap nálunk a minőség.”


A tervekre vonatkozóan Kiss-Bakos Zoltán elmondta, hogy cél a meleg konyha kiépítése, amivel jelentősen kibővülne a jelenlegi ételválaszték, s immáron a Jaromír Sörkertben megszokott ételspecialitásokat is megízlelhetné a Sörbisztró közönsége. Akik nem helyben, hanem az otthon melegében szeretnének minőségi cseh söröket fogyasztani, azok számára a jövőben is igyekeznek a magyar adórendszerhez képest megfizethető áron adni az üveges maláta alapú italokat. Mindezek mellett a Sörbisztró vendégei a cseh termékek magyarországi terjesztésére szakosodott Manka spájza web shop közreműködésével már a közel jövőben megismerkedhetnek számos cseh finomsággal. Végezetül továbbra is mindenkit szeretettel várnak ebbe a szerethető „lokális kis kocsmába”!

Néhány híres Jaromír

Szinte valamennyi vendégünk, kivált akik a honlapunkat is olvasgatják, jól tudják, hogy miért is hívják sörözőinket Jaromírnak. Úgy van, a „névadónk” természetesen Jaromír Jagr a szinte döbbenetes módon még 44 éves (!) korában is az észak-amerikai profi hoki ligában szereplő Florida Panthers csapatában játszó hokis fenomén. De a Jaromír nem számít ritka névnek ezért egy kicsit körbenéztünk, hogy ezzel a keresztnévvel ki más vált még Csehország büszkeségévé, de legalábbis ismert személyiségévé.

Jaromír Hanzlik, ugye ismerős arc?
Nos a nevesebb Jaromírok között találtunk újságírót, politikust, Csehország egyik Európai Parlamenti képviselőjét (Jaromír Štětina), népzenészt, dalszövegírót (Jaromír Nohavica), sportkommentátort (Jaromír Bosák), csúcs kategóriás rally versenyzőt (Jaromír Tarabus), zeneszerzőt (Jaromír Vejvoda), Kína kutatót (Jaromír Vochala), és a többek között a kultikus Kórház a város szélén című filmsorozatból Magyarországon is ismert színészt (Jaromír Hanzlik). De a híres Jaromírok sora persze itt nem ér véget hiszen a csehek egyik fejedelmétől (970-1038) kezdve még sok olyan fiút kapta a szüleitől ezt a nevet, akik jelentősebb karriert futottak be.

Jaromír Weinberger
Közülük egyet azonban még feltétlenül meg kell említenünk, ő pedig Jaromír Weinberger. Hogy miért is? Nos ez hamarosan kiderül. Weinberger 1896-ban született Prágában, előbb a cseh főváros konzervatóriumában, majd a korszakban szinte egyedülálló módon New Yorkban tanult tovább. Visszatérve Európába előbb a Pozsonyi Nemzeti Színházban, majd Egerben (bizony a mi Egerünkben), később Prágában kapott megbízást. És a röpke magyar vonatkozás mellett még egy információ, amivel Weinberger a Jaromír keresztneve mellett még inkább hozzánk kötődik. 1926-ban ő volt aki megírta a Švanda a dudásról szóló operát, a strakonicei dudásról (dudás, azaz DUDÁK) szóló remekművet. Nos így talál kapcsolatot egymással egy magyar söröző és egy rég elhunyt zeneszerző géniusz.

Csülök és sör hétvége a Jaromír Sörkertben!

Aki életében egyszer is járt már Csehországban az szinte bizonyos, hogy az éttermek, vendéglők étlapján találkozott már a koleno kifejezéssel. A koleno, azaz a csülök ugyanis mind a cseh sörisszák, mind a sör nem isszák egyik hagyományos eledele. De nem csak a csehek lelkesednek a csülökért, hiszen mi magyarok is hasonló ízléssel lettünk megáldva. Elég csak kiejtenünk ezt a szót, hogy csülök és már összefut a szánkba a nyál, érezzük a máshoz nem hasonlító ízét, állagát, sörért kiáltó sósságát, írni, vagy olvasni róla is kész gasztronómiai élvezet.
Csülök, csonttal
Most, hogy megállíthatatlanul közeledik az ősz, de még büszkén tartja magát a meleg úgy éreztük itt az ideje, hogy egy kis csülkös – sörös meglepetésben részesítjük kedves vendégeinket. Ezen a héten pénteken és szombaton a Jaromír Sörkertben a megszokott ételeink mellett számos csülök specialitást és kísérőként a sörözőink szinte teljes csapolt sör szortimentjét kínáljuk a csülök-sör kombináció szerelmeseinek. A csülökből számtalan ínycsiklandozó ételkülönlegességet lehet készíteni, amelyek mindegyike fenséges kulináris élményt jelent, és ezen állításunk helyt állóságáról a hétvégén szeretnénk is bizonyságot nyújtani. Ugyan még mi magunk is elmélkedünk arról, hogy a megannyi csülök ételből mit is készítsünk el (legyen pl. csülökpörkölt, Pékné módra, kocsma változat és még napestig sorolhatnánk) de egy biztos, mindenkinek lesz kedvére való. És még egy mondat a sörválasztékról! Sokak kívánságát teljesítve a hagyományos Dudák-Maxmilian- Bakalář sörfőzde trió finomságain túl újból csapra verjük az Óriás-hegység egyik legfinomabb levét, a Krakonošt! Ugye hogy érdemes lesz hozzánk kilátogatni? Mi mindenesetre várunk mindenkit nagy-nagy szeretettel, sörökkel és csülkökkel! És még egy megjegyzés: ha szombatra le is hűlne az idő, senki ne feledje, hogy a Sörkertben nem csak kerti rész van, hanem benti termek is!

Csülök, csont nélkül

Új láger sör Strakonicéből, cseh finomságok a Manka spájzától!

Hosszabb nyári szünet után újból életre kel a Jaromír honlapja. Időközben vége lett ugyan a hivatalos meteorológiai nyárnak – a csillagászati nyár vége azért még várat magára -, de ez még szerencsére az időjáráson nem látszik. Az előttünk álló nyár végi, vagy nyarat idéző (tetszés szerint) hétvége minket, Jaromírosokat is megihletett, és gondoltuk, hogy egy kis meglepetést szerzünk a vendégeinknek. A meglepetés első része természetesen a sörről szól, méghozzá egy új sörféleségről, aminek ismertetése előtt álljon egy kis rövid magyarázat. Strakonice városában minden második évben nemzetközi dudás fesztivált rendeznek. Aki még nem hallott volna erről az eseményről, a Dudák sör, a dudások és Strakonice kapcsolatáról annak figyelmébe ajánljuk egy korábbi cikkünket ITT!


Nos, idén újból, immáron 22. alkalommal rendezték meg a világ dudásainak eme neves találkáját, és a helyi sörgyár úgy érezte, hogy illene meglepnie az itt összegyűlő zenész, és zenerajongó tömeget. Így Dušan Krankus sörfőző mester megalkotta az új Dudák sört, egy bronzos színű, 12,5 fokos, 5,2 alkoholtartalmú láger itókát. A sört a Strakonice városának 1367-ben sörfőzési jogot adó IV. Bavor után Bavorský ležáknak nevezték el. Ezt az ízében is pompás új sört lehet nálunk a Jaromír Sörkertben a hét második felében megkóstolni, persze ameddig a készlet tart.


A meglepetés másik fele a csehországi termékek forgalmazásával foglalkozó Manka spájzához kapcsolódik, akik a pénteki nap folyamán egy kis standon mutatják be termékeik egy részét. Bio mustok, 100%-os gyümölcslevek, a Gasztroangyalban is bemutatott krumlovi folyékony karamellek (lásd kép), és más édes finomságok várják a nem csak sörre kíváncsi vendégeinket. Mindenkit szeretettel várunk a pompás időjárással biztató hétvége során!

Sörfőzde videók a Youtube-ról



Akik szeretnének többet megtudni a cseh sörgyárakról, sörfőzdékről, a sörgyártás folyamatáról és mindezt nem szöveges, hanem képi információkon keresztül, azok számára a Youtube, mint a világ legnagyobb videómegosztó tárhelye ideális információ forrást jelent. Körülnéztünk mi is, hogy milyen videókra bukkanhatunk a Jaromír sörözőinkben forgalmazott cseh söreink szülőhelyével kapcsolatban, és a legérdekesebb videókat most megosztjuk olvasóinkkal. Persze a fránya cseh nyelv csak kevés honfitársunk számára érthető, de a filmek a legtöbb esetben magukért beszélnek, és a lényeg könnyedén megérthető. Kezdjük a sort a strakonicei Dudák sörgyárról szóló filmecskével. A film a Dudák sörfőző kellékeit, berendezéseit és magát a sörfőzés fontosabb lépéseit mutatja be dióhéjban. Emellett Marek Pochanka a Dudák jelenlegi vezérigazgatója mutatja be a sörgyár akkori szortimentjét. A film készítése, 2011 óta a választék csak egy kis mértékben változott, (főként csak az üvegcímkék) így mindenki felismerheti a kedvenc Dudákját. 


A következő videó már hat évvel ezelőtt készült és a rakovníki Bakalar Sörgyárat mutatja be. Azóta számos modernizációra került sor az üzemben, de a képek itt is szépen bemutatják nem csupán a sörfőzés folyamatát, hanem az üvegbe palackozás klasszikus lépéseit is.


Végezetül érdemes belenézni a Maxmilian sörfőzde 2012-ben, az ünnepélyes megnyitó ünnepségén készített videójába. A filmen ugyanis 3:50-től egy igazi cseh sámán áldást hozó ceremóniája is megtekinthető, amely bizony helyenként kifejezetten mókás látvány. De emellett bepillanthatunk ennek az igazi új cseh sörfőző kisüzem főbb részeibe is. 
 

Te hány pontot adnál egy sörre? A közösségi sörértékelésről dióhéjban.

A sört szerető közönségnek számos típusa van. Vannak a kevésbé tudatos sörözgetők, akik szimplán élvezettel fogyasztják a jó vagy éppen nem annyira jó söröket egy kellemes beszélgetés, akár meccsnézés kísérőjeként. Különösebben nem érdeklik őket a sörrel kapcsolatos részletek, a lényeg, hogy legyen a kezük ügyében egy hűs, kellemes társuk. Náluk a sör mindvégig csak másodlagos, afféle folyadékpótló - hangulatjavító szerepet tölt be. Ugyanakkor vannak a tudatos sörfogyasztók, akik már jóval kíváncsibbak és egyben tájékozottabbak is a söröket illetően. Ők már ismerik, de legalábbis hallottak pl. a felső- és alsó erjesztésről, kiterjedtebb tapasztalataik vannak a sörféleségek terén, és már rendelkeznek egy jobbára egészséges kritikai érzékkel is a sörök vonatkozásában. Számukra már a sörözés egyenrangú társa, de legalábbis egyik fontos szereplője maga a sör, így értelemszerűen fajsúlyos kérdésként jelenik meg, hogy miként is néz ki ez a partner: milyen vastag, kemény a habja, mennyire van behűtve, milyen a színe, az első korty utáni íze, utóíze, összhatása stb. 


Ebből a tapasztalati úton előbb-utóbb „sörszakértővé” váló társaságból sokak már igazi „sörguruvá” „nevelődnek”, akik már úgy érzik, hogy az évek során felhalmozódott „tudásuk” alapján immáron már nyilvános fórumon is meg kell osztaniuk a véleményüket. Egyikük-másikuk saját honlapot készít el, ahol az újabb és újabb kipróbált sörről szerzett saját élményeit osztja meg, több-kevesebb szakmaiságot magában hordozó kritérium rendszer mentén pontozva, értékelve a legújabb alanyt. Azok számára azonban akiknek nincs ennyi energiájuk, szorgalmuk kiváló fórumot jelentenek az internetes „sörszakértő” portálok, honlapok, ahol akár egy megjegyzéssel, akár pontozással járulhatnak hozzá egy-egy sör közösségi értékeléséhez. A szubjektív értékítéletek összegzése persze nem ad ki objektív szubjektív összesített pontszámot, rangsort, és amúgy is erősen megkérdőjelezhető hitelességű, de a lényeg nem is ezen van. Az ember veleszületett tulajdonsága, hogy értékeljen, összehasonlítson, pontozzon. Elemi késztetést érzünk arra, hogy a kedvenceinket (legyen szó akár a sörről) másoknak ajánljuk, míg a számunkra nem tetszőktől óva intsük embertársainkat. A közösségi sörértékelésre módot ajánló honlapok ezt az elemi vágyunkat elégítik ki, és persze nem mellesleg tippet is kaphatunk más sörértékelőktől. Azt pedig, hogy az ajánlott sör jó vagy rossz lesz, azt úgyis majd magunk döntjük el.


A legismertebb ilyen világméretű sörértékelő oldal a RateBeer, amely százezres sörkritikus táborral rendelkezik. Mégis pl. a Jaromír Sörkertben kapható Maxmilian Minimaxra ez a portál is csak egyetlen brünni fickó értékelését, pontjait tartalmazza, amelyről hamar kiderül, hogy nem is az idei erősebb Minimaxról, hanem a tavaly nyári sörváltozatról született. Ez is jól mutatja, hogy a közösségi értékelésnek bizony még alaposan megvannak a korlátai, de azért játéknak és alapvető információk szerzésének remek forrásának egyaránt tekinthető. Csehországban is számos sörértékelő oldal működik, melyek közül pusztán a játék kedvből ránéztünk az Atlas Piv nevezetűre, hogy vajon milyen „jegyeket” adtak ők, és hogyan értékelték mások a „söreinket”. Nos a 11-es Dudák sört 69%-ra, A Klostermannt 68%-ra, a hidegen komlózott Bakalář-t 78%-ra, a Maxmilian Minimaxot 74%-ra, míg a 11-est „csak” 57%-ra pontozták. Mielőtt azonban bárki is túl objektívnek tekintené ezeket a számokat érdemes megemlíteni, hogy a honlap értékelése alapján a Pilsner Urquell és a Litovel Classic egyaránt 64%-ot, a Zubr Gold és a Primátor 11-ese 62%-ot, a nymburki Něžný barbar 68%-ot, a Staropramen 11-es 56%-ot, míg a Holba Classic 46%-ot kapott. Ugye-ugye, ízlések és pofonok...? Ezért is szeretnénk biztatni vendégeinket arra, hogy kóstolják meg, és pontozzák saját maguk a Jaromír Sörözőinkben kapható söreinket, mi mindenesetre kíváncsiak lennénk, hogyan is alakulna egy ilyen közösségi sörértékelés!

DUDÁK búza, a nyári ital

Nincs még egy olyan sörféleség amely olyannyira megosztaná az embereket, mint a búzasör! Így kellene kezdődnie egy hangzatos, figyelemfelkeltő cikknek, de sajnos ez az állítás így, ebben a formában nem éppen igaz. Azt azonban bátran leszögezhetjük, hogy a búzasörre még az alapban sört rendszeresen fogyasztó közönség egy része is afféle tartózkodással vegyes áhítattal tekint, és ez talán nem is annyira meglepő. A búzasör önmagában egy külön világot képvisel, se nem alsóerjesztésű, se nem felsőerjesztésű, hanem egyszerre mindkettő. Felsőerjesztésű élesztővel erjesztik, de utána lágerezésen esik át, azaz hosszú időn át hidegen érlelik. A maláta nagyobb részét nem az árpa (de az 50%-át el nem érő arányban azt is tartalmaz!), hanem a búza adja, amelyet alapban inkább egy ropogós cipó elkészítéséhez tudjuk elképzelni. A végeredmény pedig egy enyhén komlós, savanykás, citromos ízű, csak részben áttetsző lény, amely egyben kiváló (főleg) nyári ital. 


És az hogy miért is mesélünk most a búzasörről, talán már a címből is kiderült. Az elmúlt héttől kezdve egészen a nyár végéig a Jaromír Sörkertben csapoljuk a strakonicei sörgyár legújabb művét a Dudák búzát, amely az új sörfőzőmester első teljesen saját alkotása. Bevalljuk őszintén, nekünk Jaromírosoknak is igen eltérő véleménye van ezzel a söröcskével kapcsolatban, hiszen ízlések és pofonok tekintetében mi is különbözünk. Ezért is lennénk kíváncsiak a vendégeink véleményére, amiért is bátran biztatunk mindenkit egy jó korsó Dudák búza elkortyolására és értékelésére. Nos hogy ízlik?

Néhány mondat egy kritika kapcsán, avagy hiába az igyekezet, sajnos mindenkinek nem tudunk és talán nem is lehet a kedvére tenni

Kedves vendégeink a Jaromír Sörkert Facebook oldalán rendszeresen elkényeztetnek a dicséretekkel, kedves hozzászólásokkal és magas értékelési pontszámokkal, ezért is ért minket váratlanul, hogy a napokban egy hölgytől merőben más, a munkánkat ledorongoló kritikát kaptunk. Aki szeretné a teljes szöveget is elolvasni az megteheti az FB oldalunkon, itt most csak néhány elemét ragadnánk ki, és reagálnánk rá. Tesszük ezt elsősorban azért, mert munkánk egyik, mondhatni legfontosabb értelme az, hogy a vendégeink jól érezzék magukat, és minden egyes alkalommal szíven üt minket ha valakinek az önfeledt ellazulás helyett akaratlanul is kellemetlen perceket okoztunk. Az anyuka a saját bevallása szerint szerdánként délután jön 4-5 felnőtt és 6-7 gyermek kíséretében. Az ominózus szerdai napon is előzetesen asztalt foglalt, amit külön köszönünk neki, de sajnos a 35 fokos melegben csak a tűző napon jutott hely a számukra. Az anyuka azt sérelmezte, hogy nem volt elég szék és a személyzet, amely őket „flegmán” szokta kiszolgálni nem engedte nekik, hogy az asztalt az árnyékba húzzák, és azt sem, hogy további székeket hozzanak el az akkor még vendég nélkül álló asztaloktól. Nos ennyi a felháborodás lényege, amelyért a hölgy és társasága jövőbeni távolmaradásukkal büntet minket, a nyár végéig mintegy 150 ezer forintos bevétel elmaradást prognosztizálva a számunkra. Persze ezt is sajnálnánk, de elsősorban azt ha a vendégeink valamit végzetesen félreértenének. Ezért most megpróbálunk a megjegyzésre röviden válaszolni:
Egy sörkert nem csak padok-székek-asztalok véletlenszerű együttese!
Valamikor április elején a Kedves sörkert vendégeink! Néhány jó tanács és kérés! című kis írásunkban igyekeztük elmagyarázni, hogy sajnálatosan egy vendéglátóhelynek is meg vannak a maga korlátai és ebből adódóan a vendégek felé kérésként megfogalmazott szabályai. Ebben a cikkben kértük a kutyatulajdonosoktól, hogy a Sörkertben tartsák maguk mellett a blökijeiket, és őszinte örömünkre nagy fejlődést tapasztaltunk ezen a téren. Őszinte köszönet érte minden szomjas torkú ebtulajdonosnak! Ugyancsak a cikkben tértünk ki a foglalás szükségességére, de talán nem nyomatékosítottuk eléggé, hogy egy-egy foglalás esetén, ha csak külön nem kérik akkor azt az asztalt tudjuk biztosítani, amelyik még nincs lefoglalva. Ha a foglalásnál külön jelzik, hogy melyik asztalt, vagy milyen elhelyezkedésűt is szeretnének akkor ha van rá mód (!) természetesen azt biztosítjuk a számukra. De ha nem akkor bizony előfordulhat, hogy a szabadtéren olyan asztal jut, amire a nap rásüt. Az a fránya kert olyan hely, ahol nem csak árnyék van, hanem időszakonként napsugár is. Egyetlen remény ilyenkor bizony csak az, hogy a Föld a tengelye körül forog és így a Nap sem ácsorog az égbolton egyetlen helyen. A kritikában szerepelt székhiány is csak úgy fordulhat elő, ha előzetesen nem elegendő számú széket kértünk, vagy egyszerűen nincs több. Reméljük megérthető a helyzet.

Naná, hogy kedves mosollyal fogadjuk vendégeinket! :)
Ugyancsak a korábbi cikkünkben is igyekeztük kihangsúlyozni, hogy a kerti bútorok (asztal, szék) áthelyezését, rendezését bízzák ránk, és kértük higgyék el, hogy ha nem lehet, akkor nem lehet. Egy sörkert csak látszólag az asztalok, padok, székek véletlenszerűen kipakolt együttese. A valóságban egy meghatározott, kezelhető, stabil rendszert alkot, mert ez kell ahhoz, hogy a pincérek tudják, hogy melyik asztalhoz mit is kell kivinniük. Egy asztal áthelyezése látszólag nem egy „nagy cucc”, de amikor úgy 80-100 vendég ül a kertben, akkor még egy ilyen kicsinység is okozhat kisebb zavart a gépezetben, ami hibához vagy a kiszolgálás lassúságához vezethet. Ezért ragaszkodunk az asztalok helyéhez, kérjük ennek megértését. Az pedig, hogy egy lefoglalt asztaltól nem vesszük el a hozzátartozó, azaz szintén lefoglalt székeket talán ugyancsak megérthető, hiszen sok esetben mi nem tudjuk, hogy a valóságban mikor is érkeznek meg az adott foglalásra, akár már jóval korábban is, és ilyenkor ugyanúgy nem lenne illő a széken ideiglenesen ülő alól kirángatni a bútort. Ennyit így tájékoztatásul, bízva abban, hogy nem okoztunk nagy sérelmet a hölgyvendégünknek, és egyszer visszatérnek hozzánk. Amennyiben pedig "flegmaságot" tapasztalnak bármelyik Jaromíros kollégánál, ami a véleményünk szerint elsősorban csak a fáradtság, vagy a nagy melegben való igencsak pörgős munkavégzés számlájára írható, akkor bátran jelezzék nekünk, higgyék el igyekszünk mindig kedvesek és mosolygósak is lenni, csak időnként nagyon nehéz!

Képek a DUDÁK sörgyár múltjából

Az 1649-ben alapított strakonicei Dudák sörgyár egyike a tipikus cseh kisvárosi sörfőzdéknek, pont olyan, mint amilyennek mi egy sörfőzdét a Sörgyári Capriccio óta elképzeljük. Ezt az állításunkat bizonyítjuk most a múlt század 50-es, 60-as években a Dudák Sörgyárban készített felvételekkel.

A strakonicei Dudák Sörgyár épülete az Otava folyó partján
Sörös hordók, fa sörös rekeszek a gyár udvarában
Ahol a sört főzik, üstök
Az üst és a munkájára méltán büszke sörfőző
Erjesztőkádak
Érlelőpince
Érlelésre várva
Munkahelyi buli
Hordó füstölés
Pihenés

A sör és a foci

Amióta világ a világ, de legalábbis amióta kitalálták a labdarúgást, azóta tartozik a sörözés a meccsnézés alapkellékei közé. A lelkes szurkolásra vágyó szurkoló sörrel hangolódik rá a mérkőzésre, sörrel ünnepeljük ha csapatunk jól játszik, vagy gólt szerez, és sörbe fojtjuk bánatunkat amennyiben az ellenfél győzedelmeskedik. És persze a meccs alatti sörözés némileg kárpótlást is nyújt egy-egy unalmasabb találkozó végigszenvedésért. Akár így, akár úgy de a sör és a foci szint elválaszthatatlan párost alkot, és ez így van ez most az idei labdarúgó Európa Bajnokság során is.
 

A sör és a foci kapcsán körülnéztünk egy kicsit a hazai, valamint a nemzetközi sajtóban, és egy-két pici hírről itt és most beszámolunk. Kezdjük azzal, hogy az EB hivatalos sörbeszállító partnere a Carlsberg vállalatcsoport, amely az esemény alkalmából egy külön szériát készített, persze olyan egyen EURO-sör minőségben. Az a szurkoló, aki a helyszínen élvezi (?) a meccseket ennek a Carslberg sörnek a fogyasztását csak igen drágán tudja megoldani, hiszen egy korsó sör 7 euróba, azaz több mint 2100 Ft-ba kerül. És tegyük hozzá azt is, hogy ezért pénzért csak egy szinte leírhatatlanul alacsony alkoholtartalmú, 0,5%-os sörhöz jut, amely valljuk be őszintén már szinte mindennek nevezhető, de sörnek éppenséggel csak alig. Persze tudjuk, a stadionok biztonsága elsődleges, és a szervezők nem akarják, hogy a szurkolók helyben részegedjenek le, de ezt a hatást azzal is elérhetnék ha csak ásványvizet vagy üdítőt árusítanának.


Egy olyan egy hónapos sportesemény mint a foci EB, VB vagy az Olimpia persze hatalmas örömet jelent a sörgyártó és értékesítő cégeknek is. A Magyar Sörgyártók Szövetségének elnöke a mostani EB előtt csak Magyarországon kb. 30 millió korsós növekedést prognosztizált az eladások tekintetében, azaz minden magyar ember, kortól, nemtől függetlenül legalább három korsóval többet (!) fog inni, mint általában szokott. Az észak-írországi TESCO pedig rekord pedig eladásra számít az általa árusított mintegy 40 (!) kisüzemi/kézműves sörgyár termékei vonatkozásában. Bárcsak a magyarországi TESCO-ban is megvásárolhatnánk 40 magyar (vagy éppen cseh) sörfőzde söreit.


Végezetül megemlítenénk, hogy egy brit bulvárlap a most folyó EB kapcsán fedezte fel, hogy őszinte meglepetésükre nem ők isszák a világon a legtöbb sört (egy főre számolva), hanem a csehek. Sőt szinte elkeseredve vették tudomásul, hogy a britek által egy évben fejenként fogyasztott 67,7 liternyi sörmennyiség szimplán eltörpül a csehek által torkon legurított 142,6 literhez képest. Bizony, bizony egy kis ország is legyőzheti a nagyokat, legyen szó a fociról vagy akár a sörivásról. Ezért mi is biztatunk minden honfitársunkat, hogy szurkoljon a csapatunknak és a meccs előtt, alatt, után fogyasszon nálunk, a Jaromír sörözőinkben minőségi cseh sört!

A Maxmilian sörfőzdében jártunk

Az elmúlt hétvégén az UNESCO Világörökség részéhez tartozó érseki kastélyáról és csodás kertjeiről, parkjairól nevezetes Kroměříž városát kerestük fel. Jövetelünk célját azonban ezúttal nem csupán a városnézés, a sör, sült hús, káposzta és knédli élvezete jelentette, bár már ez is önmagában elég kellemes élmény lehetett volna! A látogatásunk során ezúttal a fő program a Jaromír Sörözőkből jól ismert és nagy népszerűségnek örvendő Maxmilian sörök eredetének tüzetesebb megismerése volt, melynek során Antonín Vrzál a sörfőzde igazgatója vezetésével megtekinthettük, hogy miként is zajlik a sörfőzés folyamata ebben a modern kisüzemi (kézműves) sörfőzdében. De hogy vendégeink se maradjanak ki teljesen az élményből ezért most egy kis képes összeállítás keretében mi is betekintést adunk a Maxmilian sörfőzde műhelytitkaiba.

Antonín Vrzál, a sörfőzde igazgatója
Kiváló minőségű komló és maláta jelenti az alapanyagot
A sörfőzés központi helysége
Érlelő tartályok
Palackozó szoba
Sörös hordók feltöltve
Sörös palackok elvitelre várva
Kóstoló terem Maxmilian termékekkel

Sörös mondások, idézetek és ami mögöttük van

A sör nem egyszerűen csak egy alkoholos ital, fogyasztásának célja minden ellenkező vélemény ellenére sem az, hogy szimplán berúgjunk, majd fáradt másnaposságunkat kezelgessük. A sör, persze csak a jó minőségű sör ennél sokkal több, és erre mi sem lehetne ékesebb bizonyíték, mint az a számos remek mondás, amely az idők folyamán megszületett. Következzék hát néhány a sörös mondásokból, idézetekből, egy-egy kis privát kommenttel.

Mindjárt az elején álljon itt Benjamin Franklin amerikai tudós, politikus híres mondása, amely így hangzik: „A sör a bizonyíték arra, hogy az Isten szeret minket, és azt akarja, hogy boldogok legyünk.” A sört szerető hívők mindenképp, de könnyen lehet, hogy ezzel a kijelentéssel bizony még az ateisták is lelkesen egyetértenek.

Paul Heyse Nobel-díjas német írótól származtatják ezt a felettébb elmés mondást: „A sör demokratikus ital, a miniszter sem kap jobb sört, mint a kocsisa.” Való igaz, egy igazi csehes sörözőbe, (akár hozzánk a Jaromírokba) ezért is élmény járni, hiszen itt valóban ugyanazt a kiváló sört fogyasztja a különböző származású, képzettségű, végzettségű, nézetű stb. ember, akik a sörözés közben tudják nézeteiket szabadon és békésen ütköztetni. Hát nem jobb, mint a számítógép mögött ülve, névtelenül, arctalanul és parttalanul vitatkozni?


A 2005-ben készült De kik azok a Lumnitzer nővérek? című filmből származik a következő idézet: „Az élet olyan, mint a jó sör: habzik, habzik, aztán elfogy.” Ehhez csak annyit tudunk hozzátenni, hogy a sör azért nem csak hab, és ha elfogy újat is szabad és lehet rendelni!

Egy népszerű, de kissé morbid vicc pedig így szól: „Mi a jobb? A Parkinson-kór vagy az Alzheimer-kór? – Inkább felejtsem el kifizetni a söröm, mintsem kilötyögtessem.” No nem, ezzel mi Jaromírosok nem értünk egyet, teljességgel az egészség pártján állunk. Ügyelünk arra, hogy a sört véletlenül se lötyögtessük ki, és persze arra is, hogy senki se felejtse el a sörét kifizetni. :)

Végül de nem utolsó sörben álljanak itt a legkedvesebb cseh írónk, Bohumil Hrabal szavai: „A máj el van gyötörve, de azok a gyönyörű vesék”. Mi természetesen nem szeretnénk senki máját bántani, így csak a mértékletes sörfogyasztást javasoljuk, de azért tényleg ügyeljünk a veséink „szépségére” is! A sör (persze mértékkel) bizonyítottan pozitív hatással van az ember életére, szervezetére. Így legyen a kiváló minőségű cseh sör az Ön egészséges étrendjének egyik alkotóeleme!

Sörözés a szabad levegőn!

Amint megérkezett a remek, már-már nyárt idéző időjárás sorra telnek meg esténként a szabadtéri sörözést biztosító vendéglátóhelyek, természetesen köztük a Jaromír Sörkert is. Ilyenkor egy vendéglátósnak szívet meglengető a kellemes, olykor egyre emelkedettebb hangulatban iszogató, eszegető, beszélgető, barátkozó, viccelődő vendégsereg látványa. A vendég számára pedig természetesen egy söröző négy fala között is élmény lehet a finom cseh sör, csehes ételek fogyasztása, de ha jó az idő, rögtön a szabadba vágyódik.


De miért is nagyobb élmény a szabadtéri sörözés? Egyrészt ott van a bezártságtól való mentesség érzése. Életünk túlnyomó részét falak között, vagy a gépkocsi kasznijába zárva éljük le. Nem csoda, hogy az csekély ideig tartó ellazulásunk idején keressük a fizikai korlátok nélküli szabadságot. Másrészt a testünknek, lelkünknek jól esik a napsütés, vagy éppen kánikula esetén az árnyék, kellemes szélfuvallattal. Persze azért is jó szabadban sörözni mert úgy érezzük kevésbé zavarjuk a mellettünk álló asztalnál ülő embertársainkat, hiszen a szabad levegőn jobban „szétoszlik” a zaj, így mi is még inkább el tudjuk magunkat engedni. Néha talán egy kicsit túlságosan is, de sebaj. És jó még a szabadtéri sörözés azért is mert itt akár egy kisbabával vagy kutyával is megihatunk egy pohárka sört, és ez a látvány senkit sem fog megbotránkoztatni. Elvégre a sört szerető apukának el kell vinnie a szabad levegőre a gyerkőcöt, és a gondos gazdinak is sétálni az ebet. És még két érv a szabadtéri sörözés mellett. Az egyiket, az önfeledt dohányzás lehetőségét csak félve említenénk, hiszen egyáltalán nem célunk a reklámozása. Viszont a másikat már annál inkább. A szabad téren a legváratlanabb pillanatban is történhetnek egészen izgalmas, szórakoztató dolgok. Épp a tegnap este folyamán teljesen váratlanul két ausztrál utcazenész kért engedélyt arra, hogy egy pár számot játszhasson a Sörkertben összegyűlt vendégeinknek. Ezt követően néhány nagyon kellemes szám előadásával leptek meg mindenkit. Ez is csak a szabadtéren történhet meg.


Szabadtéren a cseh sör kedvelői persze nem csak a Jaromír Sörkertben kóstolhatják meg forgalmazott söreinket, hanem az ország számos pontján, egymás után szervezésre kerülő fesztiválok, sörfesztiválok egyikén, másikán is. Akik az elmúlt hétvégén kilátogattak a Corvin Sétányra azok már megtapasztalhatták, hogy a Jaromír pavilonjánál a Sörkertben megszokott árakon, és nem egy mesterségesen felduzzasztott „fesztivál” áron fogyaszthatta a nagyérdemű az ugyancsak megszokott minőségű söröket. Aki azonban lemaradt az élményről, vagy éppen nem Budapesten lakik annak már ideje korán jelezzük, hogy többek között ott leszünk a Hegykői fesztiválon és idén biztosan meglátogatjuk Nagykanizsát is. A többi rendezvény még formálódik, de jelezni fogjuk. Addig is jöjjenek el hozzánk a Sörkertbe, de ha gyanúsan sörözős idő van javasoljuk, hogy foglaljanak szabad helyet előre. 


Gasztro éden a Keletben, barbecue „Paradicsom” az Őrházban!

A budai Bartók Béla út az elmúlt években fokozatos megújuláson esett át, egy igazi kulturális és gasztronómiai negyed született. Pár évvel ezelőtt itt nyitotta meg kapuit a Kelet Kávézó, amely mára igazi kávé-gasztro-kultúr központtá nőtte ki magát. A díjnyertes barista gondos kezei által készülő új hullámos kávé különlegességek, a holland séf tanácsadó által megálmodott étel specialitások mellett jó érzékkel a Jaromír sörözőinkből is ismert cseh söröket kínálnak a vendégeiknek. Mindenkinek csak ajánlani tudjuk, hogy látogassanak el a Keletbe, találjanak élvezetet a finomságokban, egy korsó Klosterman mellett olvasgassák az itt található gazdag könyvállomány példányait. És ha módjukban áll vegyenek részt egy a Kelet által szervezett könyvtalálkozón, kóstolón, koncerten, kiállításon vagy más izgalmas programon.


Magyarországon a legtöbb minőségi cseh kisüzemi sört árusító vendéglátóhely Budapesten található, de szerencsére egyre-másra akadnak vidéki „bohém” sörözők is. Ezek közül is kiemelkedik a varázslatos Dunakanyar egyik legkellemesebb településén, Tahitótfalun működő Őrház Chill & BBQ, amely minden túlzás nélkül maga a barbecue „Paradicsom”. A magukat „gasztrobrigantiknak” hívó tulajdonosok, üzemeltetők hitvallása három szóban fejezhető ki: „megálmodni, elkészíteni, elpusztítani”. Csak ennyi, de ez egyben akár minden étterem, steak house ars poetica-ja is lehetne, hiszen egy ételcsoda kigondolása, gondos előállítása és a hálás vendégek általi elpusztítása a vendéglátós-szakács igazi öröme. Az egykori Tahi kemping hangulatos területén üzemelő (S)Őrházban a minőség tekintetében semmilyen kompromisszumra nem hajlandóak, ezért is méltán híresek az itt készülő barbecue specialitások. A sültek mellett természetesen más remek ételekkel is várják az kulináris élvezetre várókat. És ugyancsak a minőségi vendéglátás szándéka mentén csapolnak cseh sörfinomságokat is. Mi Jaromírosok büszkék vagyunk arra, hogy Magyarország eme két gasztroműhely gyöngyszemével állhatunk szoros kapcsolatban és juttathatjuk el kiváló cseh söreinket a vendégeik számára! Irány a Kelet, irány a tahi Őrház!


Ki volt Maxmilian?

Törzsvendégeink már jól tudják, hogy a Jaromír Sörözőinkben állandó csapolt sörként a strakonicei Dudák, a rakovníki Bakalar és a kroměříži Maxmilian sörfőzde termék palettájáról kaphatnak ízelítőt. Cikkeinket rendszeresebben követők mindhárom sörforrásról már tudhatják, hogy miről-kiről is kapták a nevüket, de közülük az egyikről még szeretnénk egy picivel több információt is elárulni.
Maxmilian Theodor Jan Švabinský
A XIX. század második felében, egész pontosan 1873 szeptember 17-én született Kroměříž városában Maxmilian Theodor Jan Švabinský. Az egyszerűen csak Max Švabinskýként közismertté váló cseh festő, grafikus, rajzművész már 11 éves (!) korában alkotni kezdett, és festményei eladásával segítette ki a szerény családi költségvetést. A középiskolát ugyan nem fejezte be, de a tehetségét megmutatva még így is rögvest felvételt nyert a prágai Szépművészeti Akadémiára.

A XIX. század végén és a XX. század első fertályában igen komoly szerepet játszott a modern cseh művészet megszületésében. Švabinský kedvelt irányzatai a realizmus, a szimbolizmus és az Art Nouveou voltak. A tehetséges fiatal művészt 1910-ben kinevezték a prágai Grafikai Művészeti Akadémia professzorának. Híres volt arról, hogy nála a méret nem számított. A 30-as években elsősorban monumentális műveken dolgozott, köztük a prágai Szent Vitus-templom három festett üvegablakán, de ekkortájt ugyanolyan grafikai ügyességgel tervezett postai bélyegzőket is.
A prágai Szent Vitus székesegyház három ablaka
Švabinský egyike volt azon kevés művészeknek, akiket a II. világháborút követő kommunista időszakban is megbecsültek, jóllehet ő maga nem szolgálta aktívan az aktuális rezsimet. Egyszerűen csak nem volt miért belekötni, az addigra már a több évtizedes sajátos stílusával komoly sikereket elérő idősödő művészbe. Max Švabinský 1962-ben halt meg, és vele a cseh festészet történelem egyik legprominensebb alakja távozott el. Ezért nem csoda, hogy csaknem fél évszázaddal később a művész szülőhelyén alapított új sörfőzde tulajdonosai is méltán úgy érezték: a világhíres városszülött nevét (legalábbis a keresztnevét) érdemes az utókornak továbbörökíteni. És ha másként nem is, a sörfőzde elnevezéseként. 


Igyanak, igyunk hát a Jaromírokban egy jó korsó szűretlen Maxmiliant az egykori és mai művészek tiszteletére!

A Sörkert szezonnyitója után néhány újdonságról!

A hétvége folyamán lezajlott a Jaromír Sörkert szezonnyitó ünnepe, amelyen a helyenként kellemetlenül hűvös időjárás ellenére is a kellemesen családias hangulat és a sörök-ételek iránti fokozott érdeklődés uralkodott. Mindenki megismerkedhetett a 8 féle csapolt sörünkkel, megújult ételválasztékunkkal és a ballagással, anyák napjával "terhelt" hétvége folyamán egy picit ellazulhatott nálunk.
Füstölt kacsa....
Azok számára, akik a hétvégén még nem tudtak hozzánk eljutni, itt a honlapon szeretnénk további részleteket elárulni az immáron egész héten nyitva tartó Sörkert étel és ital választékáról. A megújult étlapról kiemelnénk a kibővült választékban kapható street food ételeinket, köztük a cseh hot dogot, a közkedvelt Jaromír burgert vagy éppen a buciba foglalt malacot. A sörkorcsolyák között kiemelnénk a füstölt kacsát káposztás knédliágyon, a csülkös bagettet, és a bramborákot (cseh tócsnit). A zsiványpecsenye és kacsamell mellett megkóstolhatjuk az erdélyi micset is mustárral és pityókával. A teljes ételválasztékot az Ételeink oldalunkon böngészhetik. 

Bakalář - Dudák - Maxmilian: a Jaromírok vezető sörei
A csapolt söreink között a tavalyi évhez képest újdonság a hidegen komlózott Bakalář, a barna Černovar, és a Maxmilian sörgyár Minimaxa, valamint szűretlen finomsága. A csapolt sörök teljes listáját a Sörkert oldalunkon tekinthetik meg. Söreinkkel, étel különlegességeinkkel egész héten, hétfőtől vasárnapig, déltől zárásig várjuk vendégeinket Budapest egyik (sajnos csekély számú) sörkertjében! 

Szezonnyitó Sörvigalom a Jaromír Sörkertben: április 30. - május 1.

Figyelem, figyelem! Ezen a hétvégén vár mindenkit a Jaromír Sörkert két napos szezonnyitó ünnepe, a Sörvigalom! Számunkra, Jaromírosok számára a már megszokott április végi-május elejei szezonnyitó mindig különleges eseménynek számít. Ilyenkor, ebből az alkalomból a megszokott minőségű vendéglátáson túl minden évben igyekszünk meglepni vendégeinket valami újjal, valami széppel, számukra is kedvezővel, és ez most sincs másképp.

Készül az új sörös pult
Aki két-három nap múlva, április 30-án vagy május 1-jén 12 óra után ellátogat a Jaromír Sörkertbe a Szezonnyitó Sörvigalmunkra az számos újdonsággal szembesülhet. Az első, amivel találkozhatnak, az a megújult sörös pultunk, sörcsapházunk, amely immáron esztétikus környezetet kölcsönöz a remek sörökhöz. A másik újdonság a csapolt sörfajták mennyisége és változatossága. Ahogyan azt a törzsvendégeink már jól tudják, szezon nyitáskor kibővül a csapolt sörválasztékunk. A már megszokott, legnépszerűbb söreink mellett ilyenkor újdonságok is kortyolhatók lesznek. A sörvigalom alkalmával és innentől fogva a szezon egésze során nyolcféle sörből szemezgethetnek. A jól ismert és kedvelt strakonicei Dudák Sörgyár szűrt 11-ese, a népszerű Klostermann félbarnája, illetve az Otavský Zlatý nevű specialitása mellett most lehetőség nyílik ez utóbbi szűretlen verzióját is megízlelni. A rakovníki Bakalář Sörfőzde szortimentjéből a barna Černovar mellett a különleges aromájú hidegen komlózott Bakalář vár a vendégeinkre. A kisüzemi Maxmilian Sörfőzde pedig a pompás világos 11-ese mellett az idén újraformázott, háromszor komlózott, és csak szezonálisan kapható Minimax nevezetű sörével jelenik meg a csapjainkon. Ez utóbbi a sörök klasszikus, kesernyésebb ízvilágát kedvelők számára nyújt élvezetet.
Canarro
A Sörvigalom alkalmával a sörök mellett természetesen az étlapunkat is megújítjuk. A legnépszerűbb ételeink megtartása mellett új főétel specialitások, sörkorcsolyák és a street food divat szellemében kibővült hamburger választék (pl. csülkös-káposztás) is várja a korgó gyomrúakat. A két napos sörvigalom folyamán, (amennyiben az ég kegyes lesz hozzánk) szabadtéri zene élményében is részesülhetnek. A tervek szerint délután 3 órától szombaton Indián Joe, míg vasárnap a Canarro zenekar fokozza a jó hangulatot. Sajnos eső esetén a kültéri zeneszó kényszerből elmarad, de már folyamatosan dolgozunk a napsütés és az enyhe szeles, száraz idő időjárás megszervezésén. Egyelőre a szombati 18-20 fok biztosnak látszik a vasárnap késő délután még kérdéses.
Csapon a hidegen komlózott!
Vendégeink a sör – étel finomságok zene mellett a Csehország nem csak Prága netmagazin szerzőitől utazási javallatokhoz, tippekhez juthatnak és részt vehetnek a hagyományos csehes kvíz játékban is. A kvíz játék kérdéseinek megválaszolásával esély nyílik számos remek ajándék elnyerésére. A fődíj a Jaromír felajánlásából a Bakalář Sörfőzde díszdobozos válogatása lesz, de ugyancsak megnyerhetik a cseh gasztronómiai specialitásokkal foglalkozó Manka spájza web-shop által felajánlott remek mustot, folyékony kézműves karamellt is. A Manka spájza számos termékét a helyszínen meg is kóstolhatják, fogyaszthatják.

A Manka spájza folyékony gyümölcse
De tovább már nem is szaporítjuk a szót, jöjjenek el a Jaromír Sörkert Szezonnyitó Vigalmára és örüljenek együtt velünk a nyári idény kezdetének! A biztonság kedvéért az előzetes helyfoglalás ajánlott!