Megérkezett az évszakváltó front, így ugyan fájó felismerni
a tényt, de vége van a nyárnak és ismét itt az ősz. Ám az ősz nem csupán a hűvösebb
idő, a lombhullás, a télre való felkészülés idejének eljövetelét jelenti, hanem
számos örömteli esemény beköszöntét is. Ez különösen igaz a sör, a sörgyártás
mezsgyéjén. A napokban, egészen szeptember közepéig nagyban zajlik a friss
komló betakarítása, amely a jövőben is biztosítja számunkra a kiváló söröket. Ugyanakkor
a hónap elején rendeznek meg több sörminősítő versenyt is, melyre a Jaromírokban
forgalmazott cseh sörfőzdék termékeit is rendszeresen beneveznek. Idén a legnevesebb žateci Dočesná viadalon, a hagyományos komlófesztiválon 25 sörfőzde (itt jellemzően nagyobb sörgyárak, sörfőzdék) vett részt
csaknem 130 sörrel. A söröket összesen 14 kategóriába sorolták és egymással
összevetve ítélték a legjobbaknak a különböző díjakat, helyezéseket. A sörös
zsűri tagjait persze idén sem kellett sajnálni, hiszen szinte kivétel nélkül
remek söröket kellett megkóstolniuk, és nagy nehezen dönteniük. Lássuk, ha nem
is az összes, hanem néhány kategória esetében, hogy mire is jutottak!
Mindjárt kezdjük a sort a világos vyčepní, azaz a maximum
10-es Balling fokú sörök kategóriájával, melyben nagy örömünkre a rakovníki
Bakalář sörgyár Pražačka söre vitte el a pálmát. Hiába, a prágai lányka ismét
meghódította az ítészek szívét. Ugyancsak első helyezést ért el a világos
prémium (12-es Balling fokú) kategóriában a rakovníkiak ležákja. Csak egy
kicsivel maradt alul és ért el második helyet a könnyed barna sörök között a
Bakalář barna söre és a nagyobb tesója a Černovar barna. Ez utóbbi a barna ležákok
között szerezte meg az ezüstérmet. De a sikereknek ezzel még nincs vége. A rakovníki
sörgyár immáron hagyományosan sikeres az alkoholmentes sörök kategóriájában is.
Idén sincs ez másként, ugyanis a hidegkomlós mentes sörük a második helyen
végzett. Végül, de nem utolsó sorban meg kell említenünk azt, hogy a strakonicei
sörgyár sem zárt helyezés nélkül. Az alkoholmentes gyümölcsös sörök között
ugyanis a citromos radlerjük a remek harmadik helyet szerezte meg. A verseny
további kategóriáiban főleg a Svijany, a Primátor, a Lobkowitz csoport főzdéi,
Polička sörgyára és közismert Bernard sörgyár zárt az első helyeken.
Gratulálunk a remek eredményeket elérő sörgyári dolgozóknak és vezetőiknek.


Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése