Itt a karácsony, és alig egy hét
múlva már temetjük is az idei esztendőt. Immáron ideje lesz
elbeszélgetnünk ezzel a fránya évvel és köszönteni helyette az
újat! Nos 2020, legyünk őszinték, ennél azért jobbat, sokkal
jobbat vártunk tőled. A januári és februári hónapod a távoli
országokból érkező fenyegető hírek ellenére is még biztató
volt. Sörözőinkben a kedves vendégeink békésen ebédeltek,
vacsoráztak, önfeledten sörözgettek, senki sem gondolta vészesen
komolyan, hogy alig pár hét alatt ez a nyugodt hangulat gyökeresen
megváltozik. De te fránya évecske, a márciusodat már alaposan
elrontottad nekünk. Ahelyett, hogy az emberek a finom cseh söreink
kortyolgatásának adták volna át magukat, maszkokra vadásztak,
felvásárolták a boltok készleteit, sokszor még azt is megvéve,
amit eladdig soha az életükben. Március közepétől pedig több,
mint két hónapon át szigorú nyitvatartási korlátozást kellett
átélnünk, mely nem csupán a sörözni vágyókat fosztották meg
az élvezetüktől, de még a kollegáink megélhetését is komolyan
veszélyeztette. Nem győztünk vészmegoldásokat, alternatív
szolgáltatásokat kitalálni, melyek nagy részét szerencsére a
korábbi kedves vendégeink jelentős része igénybe vette. Sör és
étel elvitelre, kibővített, akciós sörválogatások
kiszállítása...április és május hónapodban bebizonyítottad
nekünk, hogy egy vendéglátós mennyire is rugalmas tud lenni,
főleg ha muszáj.
Ej 2020, ez a pár rossz hónap miért
nem volt neked elég? Május végén és júniusban még elhitetted
velünk, hogy a nehezén túl vagyunk, pedig ekkor még nem is
sejtettük mi is vár még idén ránk...Júliusban egy jövendőbeli
szálloda és iroda építése kedvéért fel kellett számolnunk a
közkedvelt Jaromír Mini Gardenünket, ezzel a főváros egyik
(sajnos nem túl nagy számú) népszerű szabadtéri sörözőjének
rövid, de szép története is véget ért. És alig, hogy
valamiképp megemésztettük ezt a csapást, az élet már újból
egyre inkább csak a koronavírusról szólt. Második hullám,
lehetne ez akár egy bűn rossz C kategóriás akciófilm második
részének címe is, és valljuk be őszintén erre már pont nem
volt senkinek szüksége. Míg a szeptembered és októbered még
csak-csak emlékeztetett egy békebeli év kellemes őszi hónapjára,
s így a felújított Sörpincénk újranyitásának is nagy örömmel
fogtunk hozzá, de amit a novemberrel műveltél, a
vendéglátóhelyeink újbóli korlátozásával, az azért már
túlment minden határon. De immáron legalább rutinosabban fogtunk
hozzá újból a tavasszal már begyakorolt extra
szolgáltatásainkhoz, sőt újakat is kitaláltunk. Vendégeink,
vevőink kiknek örök hálával tartozunk most is segítettek –
segítenek minket, így 2020, van egy szomorú hírünk a számodra!
Neked hamarosan annyi, és mi még mindig optimistán várjuk
utódodat, 2021-et. Reméljük, sőt hisszük, hogy ő majd lepipál
téged. Azért részünkről nincs harag, így most a karácsonyi
megbocsátás szellemében kívánunk neked és minden kedves
vendégünknek békés, boldog karácsonyi ünnepeket és sikerekben,
egészségben gazdag új évet!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése