Emlékezzünk együtt Karel Gottra!


Amint azt a vendégeink jól tudják mi a Jaromírokban nem csupán cseh sörökkel erősítjük a cseh-magyar kapcsolatokat, hanem számos más szálon is. Ezért talán senki számára sem meglepő, hogy egy a cseh emberek millióinak oly fontos tragikus eseményről is számot adunk, és megemlékezésre buzdítunk. 2019 október elsején elhunyt Karel Gott, a magyarok körében is jól ismert cseh énekes. Itthon ugyan az életművéből szinte csak a Lady Carneval című számot, és annak Korda György-féle előadását ismerjük, mégis szinte ez az egy szám is elég volt ahhoz, hogy Magyarországon a mai napig ismertté váljon. A Gott életmű ennél természetesen ezerszer gazdagabb. Az 1960-as években kezdődő karrierje alatt összesen 42 alkalommal nyerte el a legnépszerűbb pop énekesnek járó Arany/Cseh csalogány díjat. Egészen a haláláig szinte megszámlálhatatlan mennyiségű koncertet tartott az egész világon. Több, mint félszáz filmben kapott szerepet, már életében számos könyv jelent meg róla. Utolsó, életrajzi könyve éppen jövő tavasszal jelenik meg, de ezt ő már nem érhette meg. A 80 éves Gott zárt körű, pontosabban csak meghívottak jelenlétében megrendezett állami temetésére e héten szombaton kerül sor, de a várhatóan három-négyszázezres (!) közönsége, holnap, október 11-én, Prágában, a Szláv-szigeti Žofin palotában végső búcsút vehet a szeretett énekesétől.


Gott, mint tipikus cseh polgár szerette a sört (ezt bizonyítja az utolsó napjai egyikén készült felvétel is), ezért nem véletlen, hogy az egyik cseh sörgyár pár éve speciális, Gott festményével díszített sör címkével ellátott egyedi sörtípust dobott a piacra. A hétvége folyamán akár a Dudák Szent Vencel-napi sörével, akár egy másik sörkedvencünkkel akárcsak egy gondolat erejéig emlékezzünk meg a csehek hőn szeretett ikonjára!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése