Sörös mondások, idézetek és ami mögöttük van

A sör nem egyszerűen csak egy alkoholos ital, fogyasztásának célja minden ellenkező vélemény ellenére sem az, hogy szimplán berúgjunk, majd fáradt másnaposságunkat kezelgessük. A sör, persze csak a jó minőségű sör ennél sokkal több, és erre mi sem lehetne ékesebb bizonyíték, mint az a számos remek mondás, amely az idők folyamán megszületett. Következzék hát néhány a sörös mondásokból, idézetekből, egy-egy kis privát kommenttel.

Mindjárt az elején álljon itt Benjamin Franklin amerikai tudós, politikus híres mondása, amely így hangzik: „A sör a bizonyíték arra, hogy az Isten szeret minket, és azt akarja, hogy boldogok legyünk.” A sört szerető hívők mindenképp, de könnyen lehet, hogy ezzel a kijelentéssel bizony még az ateisták is lelkesen egyetértenek.

Paul Heyse Nobel-díjas német írótól származtatják ezt a felettébb elmés mondást: „A sör demokratikus ital, a miniszter sem kap jobb sört, mint a kocsisa.” Való igaz, egy igazi csehes sörözőbe, (akár hozzánk a Jaromírokba) ezért is élmény járni, hiszen itt valóban ugyanazt a kiváló sört fogyasztja a különböző származású, képzettségű, végzettségű, nézetű stb. ember, akik a sörözés közben tudják nézeteiket szabadon és békésen ütköztetni. Hát nem jobb, mint a számítógép mögött ülve, névtelenül, arctalanul és parttalanul vitatkozni?


A 2005-ben készült De kik azok a Lumnitzer nővérek? című filmből származik a következő idézet: „Az élet olyan, mint a jó sör: habzik, habzik, aztán elfogy.” Ehhez csak annyit tudunk hozzátenni, hogy a sör azért nem csak hab, és ha elfogy újat is szabad és lehet rendelni!

Egy népszerű, de kissé morbid vicc pedig így szól: „Mi a jobb? A Parkinson-kór vagy az Alzheimer-kór? – Inkább felejtsem el kifizetni a söröm, mintsem kilötyögtessem.” No nem, ezzel mi Jaromírosok nem értünk egyet, teljességgel az egészség pártján állunk. Ügyelünk arra, hogy a sört véletlenül se lötyögtessük ki, és persze arra is, hogy senki se felejtse el a sörét kifizetni. :)

Végül de nem utolsó sörben álljanak itt a legkedvesebb cseh írónk, Bohumil Hrabal szavai: „A máj el van gyötörve, de azok a gyönyörű vesék”. Mi természetesen nem szeretnénk senki máját bántani, így csak a mértékletes sörfogyasztást javasoljuk, de azért tényleg ügyeljünk a veséink „szépségére” is! A sör (persze mértékkel) bizonyítottan pozitív hatással van az ember életére, szervezetére. Így legyen a kiváló minőségű cseh sör az Ön egészséges étrendjének egyik alkotóeleme!

2 megjegyzés: